DR. LATORCAI JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. LATORCAI JÁNOS
DR. LATORCAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Alelnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy a határozati javaslat is tartalmazza, az Állami Számvevőszék az Országgyűlés legfőbb pénzügyi és gazdasági ellenőrző szerve, ugyanakkor ellenőrzési feladatai mellett évről évre fokozatosan érvényesül az Állami Számvevőszék azon kiemelt feladata is, hogy tapasztalataival és a törvényben meghatározott tanácsadói tevékenységével támogassa az Országgyűlés törvényalkotói munkáját.
Miután az Állami Számvevőszék 2015-ös beszámolóját megvitattuk, egyértelműen megállapíthattuk, hogy az ÁSZ a tavalyi évben is teljes mértékben eleget tett törvényi kötelezettségének. Ezt egyrészt alátámasztja a 2015-ben nyilvánosságra hozott 221 jelentés és 26 elemzés, továbbá az ellenőrzések hasznosulása érdekében 350 esetben megfogalmazott közel 2000 intézkedést igénylő javaslat is a feltárt szabálytalanságok, hiányosságok kijavítása, valamint az azonosított kockázatok csökkentése érdekében.
Az ÁSZ 2015-ben ellenőrzéseket végzett közpénzügyi kockázatokat hordozó, kiemelt társadalmi jelentőségű és korábban ellenőrizetlen területeken, valamint felügyeleti hatósági ellenőrzéseket végző szervezeteknél is, illetve nagy hangsúlyt helyezett a közfeladatokat ellátó, a magyar emberek számára közszolgáltatásokat nyújtó gazdálkodó szervezetek ellenőrzésére. Az ÁSZ több tucat önkormányzati és állami tulajdonú vagy többségi állami tulajdonú gazdasági társaságot is ellenőrzött, és folytatta a rezsicsökkentésben érintett önkormányzati távhő- és hulladékgazdálkodási társaságok ellenőrzését, amelyek közül 35 távhőszolgáltató és 9 hulladékgazdálkodási céget ellenőrzött.
Kiemelt jelentőségű ezen területen az ÁSZ ellenőrzése, mert mindenki számára fontos, hogy ezek a gazdálkodó szervezetek folyamatosan elszámoltathatóak legyenek, és árképzésük is megalapozott legyen. Tipikus problémaként rögzíti az ÁSZ, hogy a közfeladatokhoz kapcsolódó önköltségszámítás a cégeknél nem minden esetben felelt meg a jogszabályi előírásoknak. Ez azért különösen érzékeny terület, kedves képviselőtársaim, mert épp az önköltségszámításnak kellene megalapoznia az árképzést, vagyis ezen múlik, hogy az emberek annyit fizetnek egy közszolgáltatásért, amennyit az valóban ér is.
(18.20)
Az állam éppen ezért kell hogy feladatokat vállaljon a polgárok védelmében, aktív szerepet vállalva több piaci szegmensben is. Hiszen nagyon fontos, hogy az állami és önkormányzati gazdasági társaságok életében a társadalom érdekeit szolgáló változások történhessenek. Említettem már, hogy az Állami Számvevőszék tanácsadó szerepet is vállalt, sőt kötelessége tanácsadó szerepet is betölteni. A 2015-ös évet áttekintve az e téren végzett munkáról is elismerően szólhatunk, hiszen mind az állammenedzsment megújítása, mind a magyar pénzügyi tudatosság fejlesztése területén pontosan a közreműködésükkel sikerült előrelépni. A Számvevőszék évek óta elkötelezett támogatója a pénzügyitudatosság-fejlesztés területén szerveződő intézményközi együttműködéseknek, illetve pénzügyikultúra-kutatásoknak. Ezt a fokozott felelősségvállalást az Országgyűlés is megerősítette azzal, hogy a 41/2014. (IX. 13.) számú határozatában elismerte és támogatta az intézmény társadalmi szerepvállalását a pénzügyi kultúra fejlesztésében.
Kiemelésre méltó az a beszámolóban is említett ÁSZ-tanulmány, mely a pénzügyi kultúra fejlesztésével foglalkozó szervezeteket és az általuk folytatott és vezetett programokat vizsgálta. A tanulmány célja ugyanis az volt, hogy a hazai pénzügyikultúra-, pénzügyitudatosság-fejlesztési kezdeményezésekről végre egy részletes feltérképezés és értékelés szülessen, valamint, hogy a hazai képzési rendszerek, programok jellemzőinek, hiányainak a valóságnak megfelelő felmérése is végbemenjen.
Kijelenthetjük, hogy a magyar családok pénzügyi tudatosságának fejlesztése közügy. A családoknak a válság idején kialakult pénzügyi kiszolgáltatottságát fel kell számolni, a jövőben pedig a pénzügyi kultúrát érintő reformokkal és oktatási stratégiákkal kell megelőzni annak kialakulását. A magyar lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztése kapcsán megjelent ÁSZ-tanulmány ebben nagy segítséget nyújt, remélem, képviselőtársaim is ezt előszeretettel forgatják, mert az a jövőre vonatkozóan kiemelt területeket érint. Megállapítja ugyanis, hogy a pénzügyi kultúra fejlesztését célzó programok, képzések alacsony eredményességűek, annak ellenére, hogy a képzésekre jelentős közpénzt használnak fel. Továbbá probléma az is, hogy a képzések legtöbbje középiskolai szinten középiskolásoknak szól, és alig egy-két óra időtartamúak. A tanulmány megállapításait figyelembe véve leszögezhetjük, hogy elengedhetetlen a diákok mellett a rászorult felnőtt csoportok pénzügyi ismereteinek bővítése, pénzügyi tudatosságuk erősítése is.
Az egyének pénzügyi kultúrájának fejlesztésével párhuzamosan szükséges a piaci szereplőkre vonatkozó szabályozás újragondolása is - ez valamennyi-ün-ket érint - annak érdekében, hogy a pénzügyi termékek és szolgáltatások igénybevételével vállalt kockázat átlátható és az arról szóló tájékoztatás könnyen megérthető legyen.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az ÁSZ 2015-ben mind az ellenőrzések területén, mind az egyre szélesebb körben érvényesülő tanácsadói szerepe során végzett feladatait tekintve eleget tett a törvényben meghatározott feladatainak, ezt a határozati javaslat egyértelműsíti, ezért a KDNP-frakció azt javasolja, hogy támogassák valamennyien az előterjesztett határozati javaslatot.
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem