CSEPREGHY NÁNDOR,

Teljes szövegű keresés

CSEPREGHY NÁNDOR,
CSEPREGHY NÁNDOR, a Miniszterelnökség államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Engedjék meg, hogy a kormány nevében lényegében összefoglaljam azokat az érveket, amelyek alapján a kormány támogatja az előterjesztést.
Egyrészt egy most már több mint 20 éve tartó kárpótlási folyamat lezárásáról beszélünk. Ameddig ez a folyamat lényegében tart, addig azok a földterületek, amik a kárpótlási folyamat részei, lényegében jogalap nélkül vannak olyan termelőszövetkezetek kezében, amely termelőszövetkezetek egészen eddig a vitának a lezárásáig ezeket a földeket, lényegében kivonva a többi állami földterület használati szabályai alól, használhatják.
A kormány célja lényegében annak a helyzetnek a rendezése, hogy állami tulajdonú földek állami tulajdonú földek maradjanak, megszabadítva attól a kötöttségtől, ami a kárpótlási célú föld védettségét jelenti. Tehát a törvénymódosítás célja, hogy a kárpótlási folyamat során hátramaradt földterületek tulajdonjogi helyzete kerüljön rendezésre. Mi azt gondoljuk, hogy az érintett használók is teljesen világos szabályok mentén kapnak lehetőséget arra, hogy ezeket a földterületeket használják, az NFA-törvény alapján mindenkinek lehetősége van az ott rögzített szabályok alapján ezekhez a földterületekhez hozzájutni.
Az a félelem, ami a kárpótlási jegy elértéktelenedéséhez vezetne, és amit a képviselő úr is megfogalmazott a TAB-on, azért nem állja meg a helyét, mert a kárpótlási jegyek felhasználására vonatkozó szabályozás sehol nem rögzíti azt, hogy kötelezően termőföldmegváltást kell hogy jelentsen, tehát egyéb állami tulajdonú eszközmegváltáson keresztül is megoldható ez a kérdés.
(11.20)
Tehát arról beszélünk, hogy állami tulajdonban lévő, de az állam által mégsem szabadon használható területek hogyan kerülnek az NFA-törvény hatálya alá, és válnak minden gazdálkodó számára azonos módon, azonos feltételek mellett elérhetővé, ezért a kormány támogatja a javaslat elfogadását. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem