MAGYAR ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

MAGYAR ZOLTÁN
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy én is azzal kezdjem, hogy köszöntöm a páholyban helyet foglaló solymári érintetteket. Ezt alá is szeretném húzni, hiszen pont a lényegről nem beszéltek itt kormánypárti képviselőtársaim.
Senki nem azt mondta önöknek, hogy nem kell lezárni a kárpótlást. Sőt, még az is elfogadható, ha ilyen módon teszik, ahogy ezt meg akarják tenni - csak várják meg, amíg e két település érintettjeinek az ügyei lezáródnak! Ha ezt akkor hozták volna ide, valószínűleg még támogattuk is volna ezt a javaslatot, hiszen az országban valóban vannak olyan területek, amelyek több mint két évtizedes huzavona után sem kerültek rendezésre, és minden bizonnyal a magyar államnál jó helyen lenne. De ez a két település speciális helyzetben van, és ne csináljanak úgy, mint ha ezzel a problémával nem találkoztak volna.
Minden országgyűlési képviselő megkapta az anyagokat, talán nem mindenki vette a fáradságot, hogy elolvassa, és ez lehetett a probléma. Ezekből az anyagokból teljesen világosan kitűnik, hogy mi volt a történet, mi volt a menete annak, hogy eljutottunk idáig. Nyilván idő hiányában most nincs módom arra, hogy részletezzem ezt önöknek, de azért idéznék ezekből a levelekből, csak azért, mert látom, hogy fogalmuk sincs, hogy egyébként 13 órakor miről szeretnének dönteni, és ahhoz, hogy felelősségteljesen meg tudják hozni ezt a döntést, úgy érzem, hogy ezt szükséges megtennem.
Solymár községben a mai napig nem történt meg a kárpótlás. A Rozmaring Termelőszövetkezettel kapcsolatos igényperek 2006. évben ugyan lezárultak, de ezt követően különböző adminisztratív okok miatt nem sikerült az erre illetékes Rozmaring MGTSZ-nek a kárpótlási földalapot létrehozni. Itt egyébként az is közrejátszik, hogy jelentős összegű hitelt vettek fel, közben a Körmend és Vidéke Takarékszövetkezet, amely a jelzálogot bejegyeztette, végelszámolás alatt áll, tehát egy csomó olyan, az érintetteken kívül álló speciális probléma nehezíti az ügy lezárást, amelyek miatt őket nem lehet azzal büntetni, hogy egész egyszerűen nem kapják meg a jogos jussukat. A Magyar Országgyűlés nem mehet szembe ezen települések érintett polgáraival, ez egész egyszerűen abszurd. Értük kellene jogszabályokat hoznunk, nem velük szemben. Tehát hangsúlyozom: ha ezen problémahalmaz nem állna fenn, akkor nem lenne probléma ezzel a jogszabállyal.
Pócs János képviselőtársam pedig olyan érveket hoz, hogy az MSZP mit mulasztott el a saját kormányzása alatt. Ezt valóban órákig lehetne sorolni, de amit ők elmulasztottak, azt meg most önök lenullázzák, nem pedig megoldják. Tehát ez nem érv, egész egyszerűen. És nem értem ezt a sürgősséget sem. Amikor először bejött a jogszabály, akkor világos volt, hogy mit akartak. Szerették volna ezeket a földeket is az NFA kezelésébe venni, hogy aztán privatizálják a haverjaiknak ezeket a földterületeket. Nem tudom, hogy ott helyben éppen kinek vagy miért állt ez érdekében, de akkor még az önök aljas politikai szándékuk alapján még meg is lehetett volna magyarázni, hogy miért kell ezt ilyen gyorsan végigverni. De azóta Áder köztársasági elnök úr visszadobta a jogszabályt, meghiúsította az önök terveit, mert állítólag a privatizáció le lesz állítva, hiszen pénteken majd pont erről fogunk itt a Házban tárgyalni.
Innentől kezdve meg végképp nem értem, hogy mitől lett ez a jogszabály ilyen sürgős. Ha a lelkiismeretükre hallgatnak, ha figyelembe veszik a solymári polgároknak az érdekeit, akkor most, 13 órakor leszavazzuk ezt a jogszabály, végigvisszük az ő ügyeiket tisztességesen, becsületesen, ahogy azt egyébként megkívánná mindannyiunk becsülete, és azok után hozunk aztán egy jogszabályt, ami lezárja valami hasonló módon a kárpótlást.
Nem értem, hogy miért lehet érdeke a Magyar Országgyűlés többségének, hogy tönkretegyük ezeket az embereket. Nem értem tényleg, hogy honnan veszik önök ehhez a bátorságot. Nagyon sajnálom, hogy miniszter és államtitkár urak - Lázár Jánosról és Völner Pálról beszélek, akik szintén előterjesztők - most nem mertek bejönni, és nem mernek ezeknek az embereknek a szemébe nézni.
Megint Pócs Jánossal vitetik el a balhét, mint általában a kényes ügyeket. Elhiszem, hogy ön mindent elbír, de egy ilyen súlyú kérdésben azért szerintem elvárható lett volna, hogy az aláíró miniszter úr is jelen legyen, és vállalja ezt arccal és névvel. (Pócs János jobbikos képviselőkkel beszélget.) Ez elfogadhatatlan. Fontolják meg, 13 óráig még van időnk, és utána konszenzussal, közösen minden parlamenti párt, hozzunk egy olyan döntést, ami lezárja a kárpótlást, de csak akkor, ha ezek az emberek végre hozzájutnak jogos jussukhoz.
Köszönöm a szót, elnök úr, és remélem, hogy megfontolják a szavainkat. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem