PÓCS JÁNOS

Teljes szövegű keresés

PÓCS JÁNOS
PÓCS JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A magam részéről is tisztelettel köszöntöm a solymáriakat a karzaton. Egyben Gőgös képviselő úrnak szeretném tisztelettel jelezni, hogy ha a kárpótlással kapcsolatban, azok jogos vagy jogtalan szereplőit meghívnánk, akkor valószínű, hogy nemcsak a karzatok, hanem még az egész Kossuth tér is kevés lenne.
Tekintettel arra, hogy Gőgös államtitkár úr pozíciója idején mégiscsak önöknek is volt lehetőségük, háromszor négy év, amikor az önök vélt vagy valós sérelmeit végig tudták volna vinni; akkor nem tudták, szerintem most felesleges volna olajat önteni a tűzre. Már csak azért sem, mert ezt a kárpótlási törvényt a bizottságok végigvitték, hosszú időn át. A képviselő úrnak is volt lehetősége, meg is tette. A bizottság élt az előterjesztéssel; a köztársasági elnök pedig megfontolásra visszaküldte. Megfontolásra visszaküldte, és amivel a köztársasági elnök úr a megfontolásában nem értett egyet, az teljes egészében harmonizálásra került.
Én azt szeretném kérni, hogy Gőgös képviselő úr ne próbálja másra terelni a figyelmet. Ez egy 20 éves folyamat. Természetesen lehet arról vitatkozni, hogy ez most jó vagy kevésbé jó. Meggyőződésem szerint az eddigiektől, a 20 éves semmittevéstől a lehető legjobb konstrukció. Kérem tisztelettel képviselőtársaimat, hogy támogassák ezt a délutáni szavazáskor. Köszönöm, elnök úr. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem