BURÁNY SÁNDOR,
BURÁNY SÁNDOR,
BURÁNY SÁNDOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Elöljáróban hadd legyen egy személyes kérésem. Nem tudom, milyen vitamint szed Szűcs Lajos képviselőtársam, de én is kérek belőle. Szemmel látható, hogy ennek a vitaminnak az egész életvitelre óriása hatása van, sőt, még arra is képessé teszi felhasználóját, hogy időnként átruccanjon egy párhuzamos valóságba, remélhetőleg különösebb veszély nélkül, és onnan még vissza lehet jönni. Időnként én is szeretnék átmenni egy-két percre egy párhuzamos valóságba, ezért kérem tisztelettel, hogy azt a vitamint, amit szed, annak a receptjét vagy a gyártóját ossza meg velünk is, időnként nekünk is szükségünk lenne rá.
De térjünk vissza ebbe a valóságba, amiben élünk itt Magyarországon, itt a Föld bolygón, és beszéljünk erről a törvényjavaslatról, ami itt a tisztelt Ház asztalán fekszik! Valahányszor a kormány vagy a Fidesz kivételes eljárást kezdeményez, aminek a lényege az, hogy gyakorlatilag 24 óra leforgása alatt átver az Országgyűlésen egy törvényjavaslatot, akkor mindig két kérdés merül fel. Az első kérdés az, hogy történt-e valami katasztrófa a világban, beütött-e a ménkű, bármilyen olyan, nem várt fejlemény bekövetkezett-e, hogy ha a Magyar Országgyűlés nem lép 24 órán belül, akkor összedől a világ. Mert lehetnek olyan helyzetek, árvíz, katasztrófák, urambocsá’ háború, amikor valamilyen szabályozást, amire korábban nem gondoltunk, 24 óra leforgása alatt nemzeti érdekből el kell fogadni.
Az első, amire a bizottsági ülésen próbáltunk választ keresni - de hiába, mert választ nem kaptunk rá -, hogy milyen katasztrófa történt a sporttámogatás világában, hogy ennyire sürgősen, kevesebb, mint 24 óra leforgása alatt egy javaslatból, amelyet korábban senki nem ismert a megalkotóin kívül, máris megszavazott törvény lesz a tisztelt Házban. Semmilyen ilyen eseményt nem tudtak kormánypárti képviselőtársaink felidézni, semmi olyan nem történt, ami ezt a sietséget indokolná. Ezért a másik lehetőségre gondolunk. A másik lehetőség, amikor ilyen gyorsan megy keresztül az Országgyűlésen egy törvényjavaslat, az, hogy a benyújtók röstellik, és szeretnék ezt az egész szégyent minél gyorsabban megúszni, minél rövidebb idő alatt túlesni rajta. Mert, tisztelt hölgyeim és uraim, ez a törvényjavaslat valóban szégyenletes. Nem a sport támogatásáról szól, hanem arról, hogy egyébként közérdekből felhasznált közpénzek hogyan veszítsék el közpénzjellegüket, és hogyan váljanak titkossá a jövőben. Nem arról szól, hogy a sporttámogatásnak az adókedvezményekkel űzött módja, gyakorolt módja vajon arányos vagy nem, beváltotta-e a hozzáfűzött reményeket vagy pedig nem; mondjuk, beválthatta volna a hozzáfűzött reményeket, ha valóban teljesítményorientált, egyébként piaci viszonyok között nem nagyon megélő, de az ország szempontjából fontos olimpiai sportágak támogatására ment volna el a legtöbb pénz az elmúlt években.
De mint tudjuk, nem ez történt, hanem profitorientált, üzletivállalkozás-szerűen űzött sportágakba, nevezetesen a labdarúgásba áramlott a pénzek jelentős része, és ezen belül sem a legsikeresebb - bár mondjuk, nemzetközi sikerekről itt nem nagyon beszélhetünk, de mondjuk, legalább a hazai, nemzeti bajnokságokban legsikeresebb - egyesületekhez folyt be a legtöbb pénz, hanem kormánypárti politikusok és elsősorban a miniszterelnök kedvenc csapatához.
Beszélhetnénk tehát egy ilyen törvény megalkotása során arról, hogy ez a rendszer így, ahogy van, egészséges-e, de a törvényjavaslat még csak nem is erről szól. Ezért nem is akarom megnyitni azt a vitát, hogy egyébként a sporttámogatásnak ez a formája beváltotta-e a hozzáfűzött reményeket. Ez a törvényjavaslat semmi másról nem szól, mint hogy az adókedvezményként egyesületeknek átadott pénzek a jövőben legyenek titkosak. Ez egész egyszerűen elképesztő!
Először is szögezzük le, hogy egy olyan pénz, amit nem a költségvetésbe fizetnek be, hanem meghatározott célokra el lehet költeni, az közgazdasági tartalmát tekintve közpénz, mert a költségvetésnek egy átengedett felhasználási módja. Sokkal átláthatóbb lenne egyébként, ha ez befolyna a költségvetésbe, és az Országgyűlésben megvitatnánk, hogy valóban a Felcsútra kellene-e ennek a legnagyobb részét fordítani - ez is egy érdekes vita lenne -, de nem, egy olyan rendszert talált ki korábban a kormány, amit azt mondja, hogy ezt rábízza a gazdálkodókra, támogassák kedvenc klubjukat, sportegyesületüket, s a többi, s a többi. Még egyszer mondom, ez akár be is válthatta volna a hozzáfűzött reményeket.
De miért legyen ez titkos adat? Miért legyen ez titkos adat? Olyan nagy probléma kerekedne ebből? Én azért kértem szintén az előbb a vitaminból, mert kormánypárti képviselőtársam, Szűcs képviselő úr azt mondta, hogy vannak, akik nem akarják magukat politikai támadások kereszttüzében találni azért, mert egy kézilabdacsapatot támogatnak. Hát, én igyekszem elolvasni az újságokat, de őszintén szólva, ilyen típusú politikai támadásra egyetlenegyre nem emlékszem az elmúlt években, hogy egy kedves, vidéki kisváros női kézilabdacsapatát támogatta volna egy cég, és ebből politikai botrány kerekedett volna. Szóljanak, ha ilyet olvastak volna az elmúlt években; én egyetlenegy ilyen esetre sem emlékszem.
Számos olyan cikket olvastam viszont, ami ezeknek a támogatásoknak az aránytalanságát tárta fel, és felvetette azt a kérdést, hogy valóban Felcsút-e az a község Magyarországon, amelynek a sportja ilyen mértékű támogatásra szorul, valóban a Puskás Akadémia-e az a sportegyesület, amelyet ilyen mértékben, ilyen aránytalan mértékben más labdarúgó-szakosztályokhoz képest támogatni érdemes. S valóban, a közpénz felhasználásának az ellenőrzése nemcsak azért jogos igény, mert szeretnénk tudni, hogy ki keresi a miniszterelnök kegyeit, hanem azért is jogos igény, hogy e mögött meghúzódhat-e esetleg korrupció.
Ezt azért hoztam szóba, mert már Rogán Antal helikopterezési szokásaival kapcsolatban is felmerült az a fogalom, hogy barter, hogy úgymond ezért a helikoptertúráért nem kellett fizetni, azt két cég, a feleség és egy másik vállalkozó cége egymás között lebarterezték úgymond. Más kérdés, hogy a könyvelők ilyen könyvelési technikáról nem nagyon tudnak, hogy a barterezést hogy kell elkönyvelni a cég különböző számlái között, de ha már használják ezt a kifejezést, hogy barter, hadd vessem fel annak a lehetőségét, hogy azért ennél nagyobb mértékben is lehet úgymond barter Magyarországon, és igenis elemi érdeke a közvéleménynek, hogy megtudja, hogy az a cég, amely egyébként egy viszonylag sikertelen, nemzetközileg nem jegyzett futballakadémiát támogat Magyarországon, egyébként ennek a pénznek akár a többszörösét bármilyen állami támogatás formájában visszakapja-e a közeljövőben vagy a távoli jövőben. Ezek igenis jogos összefüggések.
(10.20)
Mert ha arról van csak szó, hogy barterezés keretében egyes cégek nagyobbat hasíthatnak olyan pályázatokon, amelyek elvileg mindenkinek nyitva kellene hogy álljanak, de valahogy mindig csak bizonyos cégek nyerik el a megfelelő összegeket, és mindössze azért nyerik el ezt, mert cserébe támogatták a miniszterelnök kedvenc klubját, akkor az bizony már egy olyan típusú barterezés, amely felveti a korrupció lehetőségét is, és ez közügy. Ezért kell nyomon követni ezeknek a pénzeknek a felhasználását, hogy hova irányul, hogy lehessen tudni ezekről a cégekről, hogy egyébként, ha már ilyen mértékű szívességet tesznek Magyarország miniszterelnökének, akkor bármilyen más üzleti siker formájában ezt a szívességet visszakapják-e, és ha igen, akkor hányszorosan. Ez magától értetődő elemi érdek.
Néhány évvel ezelőtt ez még nem volt olyan nagy szégyen. Annak idején, amikor Simicska Lajos és Orbán Viktor még jóban voltak, akkor csendben megmosolyogtuk a Közgép reklámjait bizonyos focimeccseken, de teljesen nyíltan felvállalt dolog volt. Most úgy látszik, mára ez a dolog már szégyenné vált. Egyébként bizonyos értelemben akár örülhetnénk is ennek a fejleménynek. Ha valóban a politikai támogatástól való félelem (sic!) indokolná ezt a törvényjavaslatot, akkor hadd mondjam el azt, hogy amennyiben ciki ma Magyarországon már a miniszterelnök kedvenc klubját támogatni, akkor ennek akár örülhetnénk is, mert valóban ciki. Valóban ciki. Ha a cégvezetők jelentős része kezd erre rádöbbenni, akkor függetlenül attól, hogy ez a törvényjavaslattal való megoldása szégyenletes, az önmagában egy pozitív fejleménye a hazai közéletnek, mert ez valóban ciki.
Tételezzük fel, hogy nincs mögötte barter, hanem egyszerűen csak a földijének a kedvét keresi ma Magyarországon tehetős vállalkozó. A mindenkori miniszterelnököknek vigyázniuk kell, hogy a barátok és a környezet között kik azok, akik valóban a köz érdekében támogatják az ő tevékenységét, és kik azok, akik egyszerűen csak talpnyalók. Most úgy néz ki, hogy a törvényjavaslat benyújtása mögött az egyik meghúzódó indok az, hogy a talpnyalók egy része most már szégyelli, hogy ő talpnyaló, és ez neki sok pénzébe kerül. Igaz, hogy a pénzt a továbbiakban is oda akarja adni, ahova ezt illik, ahova eddig megszokta, de már röstelli, és nem akarja vállalni a nyilvánosság előtt. Ez a része akár még örvendetes is lenne. De még egyszer mondom, ez még mindig nem indok arra, hogy ezt a folyamatot titkosítsák.
A másik része viszont valóban közérdek. Igenis joga van tudni újságírónak, egyszerű állampolgárnak, bárkinek ebben az országban, hogy azok a cégek, amelyek részt vesznek egyébként sikertelen klubok nagy mennyiségű, nagy összegű támogatásában, ezt hányszorosan kapják vissza állami megrendelések és állami támogatások formájában. Ez közérdek.
Tisztelt Ház! A tegnapi bizottsági vitában különböző érvek hangzottak el pró és kontra, hogy miért kell ennek nyilvánosnak maradni - nyilván az ellenzéki képviselők, köztük mi is emellett érveltünk -, és aközött, hogy miért kell titkosítani. Volt olyan érv is, amely például a személyi jövedelemadó analógiáját próbálta segítségül hívni, és azt mondta, hogy ahhoz hasonlóan, ahogy egyébként az titkos, ha valaki a személyi jövedelemadójának az 1 százalékát egyháznak felajánlja, ilyen értelemben teljesen logikus, hogy a hasonló módon működő sporttámogatás is legyen titkos. Csak hát ez a sporttámogatás nem hasonló módon működő támogatás, mint ahogy erre a bizottsági vitában felhívtuk tegnap a figyelmet. Mert amíg a különböző egyházakat támogató magánszemélyeknél indokolt, hogy ez maradjon titokban - mindjárt elmondom, hogy miért -, addig ez egyáltalán nem indokolt a sporttámogatás esetében.
Nézzük először a magánszemélyeket! Ma Magyarországon vallásszabadság van, és ez teljesen helyénvaló, hogy így van. A vallásszabadság azonban legalább két dolgot jelent. Nemcsak azt jelenti, hogy mindenki szabadon gyakorolhatja a saját vallását, vagy akár saját döntése alapján lehet vallási szempontból semleges is, közömbös is, de azt is jelenti, hogy egyébként senkit nem lehet kényszeríteni arra, hogy a saját hitét megvallja, mert ez egy érzékeny, személyes adat, amely egyedül a vallásgyakorló személy által hozható nyilvánosságra a saját döntése alapján, és senki más erre nem kényszerítheti őt. Ez így teljesen helyénvaló dolog - de ez egyáltalán nem igaz a sporttámogatásra. Mert mégiscsak lássuk be, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy a Felcsútnak szurkolni azért mégsem vallás - ma még. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
