MAGYAR ZOLTÁN
MAGYAR ZOLTÁN
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! „Konduljanak meg a vészharangok! / Nekem is egy kötelet kezembe! / Reszketek, de nem a félelemtől; / Fájdalom és düh habzik szivembe’!”
Nem véletlenül Petőfi-idézettel kezdtem a felszólalásomat, hiszen Kishantos hősének, Bolye Ferencnek a kedvenc verse volt. Mélységes megrendüléssel fogadtam a váratlan hírt; halála veszteség mindannyiunknak, akik ismertük és tiszteltük munkáját.
Feri úgy ment el, ahogy élt, barátaival versmondó versenyre készültek a hantosi kultúrházban. Akik ott voltak, elmondták, hogy jókedvű volt, viccelődött. Elszavalta a kedvenc versét, Petőfi Sándortól „A nemzethez” címűt, majd leült, a szívéhez kapott és meghalt.
Augusztus 23-án volt szerencsém Kishantoson járni és találkozni az ökogazdaságot létrehozó szakemberekkel. Szörnyű volt tapasztalni, hogy az európai mércével tekintve is igen magas szakmai színvonalon tevékenykedő tangazdaságot hogyan tette tönkre a Fidesz-KDNP-kormány.
(19.30)
A látottak teljesen ledöbbentettek. A korábban szakszerűen művelt földek, a gyönyörűen karbantartott utak és útszélek elgazosodtak, a változatos növénykultúrát méteres parlagfűvel szegélyezett, monokultúrában termesztett kukorica vette át. Az új, politika által támogatott tulajdonosok egyetlen nap alatt tették tönkre 26 év munkáját.
Az Európa-szerte elismert népfőiskolát és ökogazdaságot önök aljas politikai bosszúhadjáratuk oltárán áldozták fel, és persze a koncért. Kellett a föld a rokonoknak, ismerősöknek, pártjuk támogatóinak. Így váltotta fel azonnal a vegyszer- és műtrágyamentes, a természettel harmóniában élő gazdálkodást a kizsákmányoló szemléletmód, ami egyébként is annyira jellemző önökre.
Írásban kérdeztem, szóban faggattam erről miniszter és államtitkár urakat, de elfogadható, érdemi válasz sosem jött. Nem is jöhetett erre a gyalázatra, amit műveltek.
A mindennapos küzdelem az árral szemben, az életben maradásért való küzdés egy szemlélet fenntartásáért, a föld és teremtményei szeretetének átadása olyan komoly igénybevételt jelent testileg, lelkileg, hogy abba sokan beleroppantak volna. De Bolye Ferenc és barátai örömmel viselték ezt a terhet, kitartóan küzdöttek azért, amiben hittek. Ahelyett, hogy az állam ezt támogatta volna, ezt az önzetlen munkát kitüntette volna, inkább tönkretette.
Ki merem mondani, hogy az aljas kormányzati lépés, amivel beszántották Kishantost, nemcsak fizikailag fosztott meg embereket a több évtizedes munkájuk eredményétől, hanem lelkileg is megviselte őket. Aki megismerte őt, nemcsak munkáját tisztelte, ismerte el, hanem emberileg is megszerette. Jól mutatja ezt a tegnapi temetésen a hatalmas tömeg. Európa több országából is jelen voltak végső búcsút venni tőle.
Nyugodj békében, Feri, és ígérjük, hogy harcodat, amit megkezdtél, nem hagyjuk elveszni, a bűnösök pedig előbb vagy utóbb, de elnyerik méltó büntetésüket.
Osztozunk felesége és családja gyászában. Isten jutalmazza meg mindazért, amit létrehozott, és példát mutatott mindannyiunknak!
„Könnyű bánni külső elleninkkel, / Ha kivesznek e belső bitangok... / Félre most, lant… futok a toronyba, / Megkondítom azt a vészharangot!”
Köszönöm a szót, elnök úr.
