DR. POLT PÉTER

Teljes szövegű keresés

DR. POLT PÉTER
DR. POLT PÉTER legfőbb ügyész: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ha a képviselő úr valóban kíváncsi lenne ezeknek a kérdések-nek a megválaszolására, akkor valószínűleg másként tette volna fel a kérdést, hiszen az ön azonnali kérdésének a címe: „Önöknek ez a siker vagy önnek ez a siker, főügyész úr?” Ebből sok mindenre lehet gondolni, nem éppen a Quaestor-ügyre, hiszen az is siker, de akár a gyorsításokra, ami egyre nagyobb teret nyer a büntetőügyekben, akár a bűncselekmények számának évről évre történő csökkenésére vagy akár az ügyészség váderedményességére. Ön azonban nem vette a fáradságot, szándékosan vagy nem szándékosan, hogy bármifajta tartalmat adjon a kérdésének. (Közbeszólások az ellenzéki padsorokból.)
Ennélfogva mondhatnám azt, hogy majd írásban megkapja most már a feltett kérdéseire a választ, azonban engedje meg, hogy arról, amiről itt azonnal lehet szólni a hátralévő két percben, egy meg egy percben, azért hadd mondjak valamit. Az egyik az, hogy valóban siker. Egy év alatt egy ekkora gazdasági, vagyon elleni bűncselekményekkel bíró szövevényes ügyet felderíteni: siker. És vádat emelni: siker. Az a vád bent van, a bíróság tárgyalja, és minden reményünk szerint lesz ítélet is benne, amely megfelel az objektív igazságnak.
A másik: a felügyelet szerepe. Megnyugtatom képviselő urat, a Központi Nyomozó Főügyészség bizony hogy vizsgálja a felügyelet szerepét büntetőeljárás keretében, méghozzá azért, mert 2005-2006-ban föl lehetett volna deríteni ezt a folyamatot, csak valami miatt ez nem történt meg. Mi magunk is kíváncsiak vagyunk, hogy mi miatt. Köszönöm szépen, majd folytatom. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem