DR. VEJKEY IMRE

Teljes szövegű keresés

DR. VEJKEY IMRE
DR. VEJKEY IMRE (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Asszony! Mint országgyűlési képviselő és mint kereszténydemokrata politikus rendkívül fontosnak tartom a fiatalok helyzetének javítását, és úgy vélem, kiemelt figyelmet szükséges fordítani a tehetséggondozásukra, amely egyben a mi jövőbe vetett hitünket is jelenti, továbbá bizalmunkat és reményünket a felnövekvő generációkban.
A 2008. év végén ötpárti egyeztetéssel egy olyan, húszéves időtávra vonatkozó határozatot fogadott el a tisztelt Ház „Nemzeti tehetség” program néven, amely stratégiai kormányzati célként határozta meg a tehetségek támogatását. Így a nagy hagyományú magyar tehetséggondozás állami szinten is támogatásban részesülhet és részesül is évről évre.
Fontos, hogy a szakma és a civil szféra tehetséggondozása megfelelő állami szerepvállalással jóval hatékonyabban tudja a célját elérni úgy Magyarországon, mint a külhoni magyarlakta területeken a tehetségek segítése, tudásuk fejlesztése érdekében.
Tisztelt Államtitkár Asszony! A kétéves periódusú cselekvési programok alapján 2009 és 2016 között meghirdetett 280 felhívás keretében 8850 projekt nyert támogatást, a megítélt támogatások összege pedig összesen több mint 12,3 milliárd forint volt.
(13.30)
A támogatásokból évente 300-350 ezer fiatal vehetett részt tehetsége kibontakoztatását segítő programokban.
Az eddig megvalósult programokra és a jövőben várható fejlesztésekre tekintettel tisztelettel kérdezem államtitkár asszonyt, hogy elkészült-e már a 2017-18. évi cselekvési program, és ha igen, akkor mit tartalmaz, valamint azt is, hogy milyen esetleges további intézkedéseket tervez a kormány a tehetséggondozás területén, továbbá milyen további támogatásokat tervez a jövő generációk támogatásának érdekében. Várom államtitkár asszony megtisztelő válaszát. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem