KUNHALMI ÁGNES

Teljes szövegű keresés

KUNHALMI ÁGNES
KUNHALMI ÁGNES (MSZP): Nagyon szépen köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Ugyan nemrég még a vénasszonyok nyarának örülhettünk, október elején viszont már volt, ahol fagyott és havazott is. A későbbiekre is a szokottnál hidegebb őszt jósolnak a meteorológusok. Sokan már befűtöttek otthonukban. Sajnos vannak, akik ezt nem tehetik meg. Egy részük azért, mert úgy kezdi a fűtési időszakot, hogy már most adósságai vannak, rezsitartozása. Ez ma több százezer családot érint Magyarországon. Sőt vannak, akik emiatt veszítik el az otthonukat, s vannak ugye, olyanok is, akik már régóta hajléktalanok, és az utcán töltik az éjszakáikat, mert nem tudnak vagy nem akarnak szállókon aludni.
Minden évben hallunk sajnos olyan esetről, hogy emberek halnak meg a hideg miatt. A kihűlés egyaránt érinti az utcán élőket és azokat is, akik fűtetlen lakásban alszanak. Ma nem egy helyen a fővárosban is gyerekeket kabátban altatnak, tisztelt államtitkár úr. Az, hogy ma ez a helyzet hazánkban, nem kis mértékben a kormány elmúlt hat évben történt intézkedéseinek is köszönhető, hiszen szociális támogatásokat szüntettek meg, csökkentettek le, és semmilyen érdemi stratégiát nem dolgoztak ki a lakhatási válság csökkentésére. A magáncsőd egy kormányzati csőd, a CSOK csak a magasabb jövedelműeknek elérhető. Így a szegénységben élő családoknak marad az adósságspirál, a kilátástalanság, a kilakoltatás, végül az, hogy az utcára kerülnek, és szétesik a család. Ez sajnos ma a valóság.
Ennek tükrében kérdezem államtitkár urat, felkészült-e a hajléktalan embereket ellátó rendszer a hideg hónapokra. Biztosított-e minden tárgyi és anyagi feltétel ahhoz, hogy a szakemberek minél hatékonyabban tudjanak segíteni az érintett embereknek és családoknak? Mit tesznek a lakhatásukban veszélyeztetett emberek támogatása érdekében, miután másfél éve megszüntették a lakásfenntartási támogatást, és az adósságkezelési támogatást, amik helyébe semmilyen más támogatási forma nem lépett? Biztosítanak-e elegendő forrást a tűzifa-támogatási programhoz? Mennyi pénz volt erre tavaly, és mennyi lesz idén, télen? Köszönöm megtisztelő válaszát. (Taps az MSZP soraiban.)
(13.40)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem