HARRACH PÉTER

Teljes szövegű keresés

HARRACH PÉTER
HARRACH PÉTER (KDNP): Mindenesetre Fodor Gábor felszólalása eddig a legszínvonalasabb volt, és valóban van olyan érv, amivel érdemes lenne vitatkozni. Egyet gyorsan említek. Ötmillió az az aktív magyar választópolgár, akit érdekelnek a közélet dolgai. Ebből az ötmillióból 3,3 millió szavazott egyképpen, nemmel. Tehát kétharmados eredmény volt ilyen értelemben, ez van a számok mögött. (Derültség és közbeszólások a Jobbik soraiban.) Nem beszélve arról, hogy egymillióval többen voltak, mint ahányan általában erre a politikai családra szavazni szoktak.
A vitának arról a mélypontjáról, amit Sallai Benedek képviselt, nem tudom, mit lehet mondani, hiszen ez oly mértékig primitív és demagóg volt (Közbeszólások a Jobbik soraiban: Vigyázat, visszajön! - Olyan, mint a lidérc!); itt nem hangzottak el érvek, tehát erre válaszolni nehéz lenne. De mindenesetre nem is a demagógiája volt a legszomorúbb, hanem sokkal inkább az az eszmeiség, ami mögötte van. A Schiffer utáni LMP erőteljes balra tolódását jelenítette meg itt, amiben egy olyan szemlélet tükröződik, amit az Unió néhány képviselője vagy vezetője képvisel. Ezért azok az elhangzott dolgok sokkal inkább egy kampány elemei voltak, mint egy érvrendszer. Talán majd még lesz alkalmam erre is válaszolni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem