TÁLLAI ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

TÁLLAI ANDRÁS
TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban, a Malév 1992-ben alakult gazdasági társasággá, az állam tulajdoni hányada a privatizációt megelőzően 99,9 százalék volt. A Malév-csoport 2600 embernek adott munkát, 500 hazai kisvállalkozásnak fizetett évente megrendelések alapján mintegy 600 milliárd forintot, tehát itt is több száz embernek adott munkát.
Azonban a szocialisták és a szabad demokraták 2003 januárjában eldöntötték, hogy privatizálják. Megvolt ennek a forgatókönyve: előbb bevételeitől és forrásaitól fosztották meg a társaságot, és így jelentősen lecsökkentették a cég értékét, majd 2004-2005-ben három alkalommal írt ki az ÁPV Rt. értékesítési, privatizációs pályázatot, ez sikertelen volt. Aztán a privatizációs koncepcióval ellentétben hoztak döntéseket és határozatokat, így nyerte meg az AirBridge Zrt. a privatizációt, amelynek - nagyon érdekes - a tulajdonosi körében egy olyan ÁPV Rt. volt felügyelőbizottsági tag volt, aki lemondott erről, és utána vevőként jelent meg.
Ez a bizonyos gazdasági társaság, az AirBridge Zrt. nem teljesítette a privatizációs szerződést, saját tőkét nem fektetett a Malév életben tartására, ezért aztán később az Országgyűlés által felállított vizsgáló-bizottság egyértelműen kimondta az előnytelen privatizációt, és a csalárd módon megkötött finanszírozási szerződések és a három éven keresztül folytatott rablógazdálkodás pénzügyileg teljesen tönkretette a Malévet, az önálló működését lényegében ellehetetlenítette.
Ez a szocialista privatizáció, ez várt a Fidesz-kormányra, és ezt kellett később rendbe tenni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem