HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN,

Teljes szövegű keresés

HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN,
HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN, a Mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Másfél percben megpróbálom összefoglalni a bizottság kisebbségi véleményét. A másfél percben nagyjából annyit tudok elmondani, hogy minden ellenzéki képviselő rendkívüli módon elítélte magát a programot, amiket lezárnak ezekkel a törvényekkel, illetve azt a módot, ahogy a program végbement. Gyakorlatilag nem „Földet a gazdáknak!”, hanem „földet a gazdagoknak” - ahogy ez több képviselőtől el is hangzott a bizottsági ülésen - program lezárásáról van szó, hiszen összeegyeztethetetlen az előre meghirdetett birtokpolitikai célokkal az, ami történt, a földtörvény világosan fogalmazza meg azt a kritériumot, ami alapján alapvetően a kis és közepes családi gazdaságokat kellett volna helyzetbe hozni ezzel a törvénnyel.
Ezzel szemben azt láthattuk, hogy politikailag és gazdaságilag előnyös helyzetben lévő vagy helyzetbe hozott, Fideszközeli vállalkozók javarészt jutottak földhöz, és nem javították a birtokpolitikai szerkezetet, hanem jelentősen rontották, ezért semmiféle dicshimnusz és ennek a programnak bármiféle pozitív kicsengését adó törvényjavaslat vagy határozati javaslat ennek kapcsán nem fogadható el.
Ami pedig a földből származó bevételek felhasználását jelenti, az, hogy a földművelésügyi miniszter ez ügyben mit nyújtott be, az meg kifejezetten az elfogadhatatlan kategóriába tartozik, de ezzel majd folytatjuk. Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem