SZABÓ SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

SZABÓ SÁNDOR
SZABÓ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Köszönöm, államtitkár úr, hogy elmondta ezt a bevezetőben, de annyiban eltér a véleményünk, hogy ez a kezdeményezés, amit - mondhatni - a múzeumokhoz kapcsolódó szegedi ügynek is mondhatnánk, szintén csak egy technikai jellegű dolog, és ön pontosan tud erről a kezdeményezésről, hiszen önnel ez a fajta kezdeményezés 2016 júliusa óta folyik.
Én azt gondolom egyébként, ahogy korábban Bárándy Gergely képviselőtársam elmondta, ez nem akkora horderejű ügy, hogy adott esetben az önök nemzeti együttműködési rendszerében ezért ezt ne lehetett volna befogadni. Itt tetszettek hivatkozni, én elolvastam, a Törvényalkotási bizottság 24 oldalából 10 oldal foglalkozott ezzel a kérdéssel, kezdve azzal, hogy túlterjeszkedő a javaslat, aztán majd bejött Balla úr után Gulyás elnök úr, aki már úgy értelmezte, hogy nem túlterjeszkedő. Palkovics államtitkár úr erről az ügyről nem tudott. Én arról nem tehetek, hogy önöknél annyi államtitkár és miniszteri biztos van, hogy nem tudják, hogy kivel mikor, milyen egyeztetés történik. Nyilvánvalóan nekem nem is tisztem ezt megítélni. Én arra hivatkozok, illetve azért kértem meg szocialista képviselőtársaimat, hogy a Törvényalkotási bizottságban terjesszék elő ezt a javaslatot, mert öntől kaptunk erre vonatkozólag egy nagyon erős biztatást, amelyet Szeged város nevében tudtam képviselni.
Nagyon röviden: miről volt itt szó? Nyilván nem akarom én sem mélyen ezt mondani, de azt államtitkár úr is elmondta, hogy valóban a múzeumok 2013. január 1-jével az önkormányzatokhoz kerültek, az önkormányzatok fenntartásába. A Móra Ferenc Múzeum tulajdonába került öt ingatlan ingyenesen. Egy azonban, valóban ez a budapesti, VIII. kerületi - Munkás utca 3/A. III. emelet 2. szám alatti - lakás, a Prometheus Otthon korábban a Móra Ferenc Múzeum tulajdonát képezte. Szeged megyei jogú városnak nem volt tudomása róla, de önnek le is írtuk, hogy 2014-ben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. ennek az ingatlannak a tulajdonjogát megkérte. Tehát nyilvánvalóan, amikor a törvény felsorolása volt, ezért Szeged megyei jogú város önkormányzata nem is kérhette ezt az ingatlant, mert neki nem volt tudomása arról, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő ennek a tulajdonnak a jogát elkérte, ezért nem is szerepeltette.
Ezért tettük azt, hogy önhöz fordultunk 2016 júliusában az önkormányzat részéről, és egyeztetést kezdtünk folytatni ebben a dologban, hogy hogyan lehetne ezt a kérdést kezelni, hiszen ez a múzeum kezelésében van azóta is, használják is. Még egyszer mondom, nem akkora ügy, hogy szerintem ne lehetett volna erre a Törvényalkotási bizottságban igent mondani. Akkor, augusztus közepén ön válaszolt nekünk, és két lehetőséget mondott. Az egyik az, hogy a Megyei Jogú Városok Szövetségén keresztül gyűjtsük össze az ilyen jellegű igényeket, amit valószínűleg a Megyei Jogú Városok Szövetsége a háttérben tesz is, vagy egyéni képviselőkön keresztül próbáljuk ezeket a hasonló jellegű ügyeket orvosolni.
Pontosan azért mertük Szeged megyei jogú város részéről ezt megtenni, mert itt van az ön levele, amit a polgármesternek, Botka László polgármesternek írt, pontosan erre a törvényjavaslatra, módosításra hivatkozik, hogy itt van most éppen a parlament előtt Cseresnyés Péter és Vigh László országgyűlési képviselők egy zalaegerszegi ingatlannal kapcsolatos ügye, és csatlakozzunk ehhez, ezért bátorkodtam én.
Nyilvánvalóan ez az ügy már a parlament általános vitája után jutott el hozzám, ezért próbálkoztunk megkeresni azokat a lehetséges megoldásokat, hogy hogyan lehetne mégis ehhez csatlakozni. Jött a javaslat, hogy a Törvényalkotási bizottságon keresztül még, miután úgyis meg van nyitva ennek a törvénynek a melléklete és e fejezetéhez kapcsolódóan mindenki megállapította a Törvényalkotási bizottságban, hogy mégsem lehet ezt túlterjeszkedőnek javasolni, jött a javaslat és kézenfekvő volt, hogy ezt támogatásra kérjük az önök részéről.
Számomra nagyon meglepő volt, még egyszer mondom, hogy 24 oldalból 10 oldalban ezzel foglalkozott a Törvényalkotási bizottság. Ahogy azt Bárándy Gergő képviselőtársam is elmondta, igazából én azt látom, azt tapasztalom ebben a kérdésben, hogy ezt a kérdést önök nem akarják megoldani. Itt a túlterjeszkedésen túl már az államtitkár úr tartalmi kérdésekről is beszélt, holott nyilvánvalóan államtitkár úr is pontosan látja, hogy nem erről van szó. Nekem az az álláspontom, az a véleményem, hogy ha ezt az ügyet önök meg akarták volna oldani, akkor ezt a kérdést meg lehetett volna oldani, és nyugodtan szavazhatott volna a Törvényalkotási bizottság arról, hogy egyébként ezt a kvázi módosító javaslatot befogadja és támogatja.
Én itt voltam akkor az általános vitában, amikor Vigh László képviselőtársam erről a zalaegerszegi ügyről beszélt. Képviselőtársam, Teleki László volt az MSZP részéről a szónok. Mi abszolút támogattuk ezt a javaslatot, mert pontosan mi is úgy látjuk, hogy ha vannak olyan ügyek, amelyek a helyi közösség érdekét szolgálják, akkor azt gondolom, hogy illő támogatni. Szerintem ez a szegedi ügy is egy ilyen ügy lett volna. Az más kérdés, hogy lehet, hogy az önök értelmező szótárában az, hogy ha szocialista javaslatról van szó, akkor az már önmagában szitokszó, na pláne, ha szegedi ügyről van szó.
Ezzel együtt, miután a Törvényalkotási bizottságban nem támogatták a javaslatot, ahogy a Törvényalkotási bizottság véget ért, én egyéni módosító indítványként a parlament elé szintén idetettem az ügyet. Abban bízom, államtitkár úr, miután tényleg itt az ön levele, és arra biztatott bennünket, hogy ha máshogy nem, akkor egyéni képviselői módosító javaslatok kapcsán próbáljuk az ilyen ügyeket kezelni, akkor egy következő alkalommal ezt már támogatni fogják. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem