DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ
DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Igen, a Gazdasági bizottság volt az, amelyik elutasította ezt az előterjesztést, hogy a magyaroknak kevesebbet kelljen fizetni az energiáért és a gázért. Hiába azok a világpiaci folyamatok, hogy 40-50 százalékkal is kevesebbért veszik a gázt, ez valahogyan a magyar háztartásokba nem jut el, és ez az önök hibája, és önök ezt minden további nélkül leszavazták, és valószínűleg azért, mert kormányközeli cégek, Fideszközeli cégek - nagyon sok per, nagyon sok hír szól erről - nagyon jól keresnek ezen.
Ennél nagyobb csodákat is hallottunk egyébként a Gazdasági bizottság ülésén, ahol megpróbáltak engem arról meggyőzni, hogy a gáz árának semmilyen köze nincsen az előállított energia árához, vagy legalábbis ez az összefüggés nagyon távoli. Aztán amikor azt mondtuk, hogy az önök által bevezetett, rezsicsökkentésnek nevezett, véleményes sikerű valami annál többet hagy az embereknél, minél többet fogyasztanak, és így nyilvánvalóan a szegényebb emberek járnak rosszul, akik pedig gazdagok, nagy a házuk, rengeteg tartós fogyasztási cikkük van, szaunájuk van, uszodájuk van, ők pedig nagyon sokat nyernek ezen az ügyleten, akkor még arról is megpróbáltak meggyőzni a Gazdasági bizottság ülésén, hogy az elfogyasztott energia mennyisége és valakinek a szociális helyzete között nincsenek összefüggések - és nekem az a bajom, hogy önök ezt valójában tényleg hiszik.
Urak, higgyék el, ez nem így van! Ha a világpiacon 40-50 százalékkal csökken a gáz ára, akkor Magyarországon kell hogy csökkenjen az energia ára, kell hogy csökkenjen a fűtés ára, és kell hogy csökkenjen a villamos energia ára. Hogyha ezt önök csak azért nem fogadják el, mert ez egy MSZP-s beadvány, akkor önök a választókat büntetik, önöket akkor nem érdeklik a választók. Mi mindig be fogjuk ezt hozni, minden egyes alkalommal be fogjuk ide hozni, és minden egyes alkalommal vitát fogunk erről generálni, önök pedig álljanak bele, vitatkozzanak, érveljenek.
Álljanak bele a vitanapba, hadd lehessen egy ilyen vitanap itt (Az elnök csenget.), és hadd lehessen egy ilyen jogszabály itt, fogadjuk el!
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)
(17.40)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem