DEMETER MÁRTA

Teljes szövegű keresés

DEMETER MÁRTA
DEMETER MÁRTA (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Önök az elmúlt másfél évben egész politikájukat a kormányzás helyett a menekültekkel és bevándorlókkal szembeni félelem- és gyűlöletkeltésre alapozták. A legálságosabb azonban, hogy mindeközben a Fideszhez kötődő körök gazdasági bevándorlók Magyarországra csalogatásából szakítanak százmilliárdokat, ráadásul úgy, hogy végül még a magyar emberek fizetik meg ennek az árát kamatostul, a konstrukció alapja ugyanis a letelepedési államkötvény. Aki ezt megveszi, kölcsönt ad Orbán Viktor kormányának, és azonnal letelepedési engedélyt kap Magyarországon, majd öt évvel később pénzét kamatostul visszakapja, ráadásul a magyar emberek pénzéből kifizetett kamat jóval magasabb a piaci hozamoknál.
Államtitkár úr, már több mint ötmilliárdos vesztesége származott a magyar államnak abból, hogy a letelepedési kötvények után önök a piaci hozamok négyszeresét fizetik ki az offshore-kötvényeseknek. Az kötvényforgalmazáshoz kötődő, mára százmilliárdos haszon pedig a letelepedési államkötvények értékesítésére beiktatott offshore cégeken keresztül fideszes haverokhoz vándorol. A Belügyminisztérium tájékoztatása szerint ezzel a konstrukcióval már egy kisvárosnyi, azaz több mint 17 700 ember jött Magyarországra.
Államtitkár úr, a lezüllesztett közmédia és a Habony-művek erőlködése ellenére ma már a magyar emberek többsége pontosan érzékeli az ordító ellentmondást a kormányzati propaganda és a letelepedési joggal csencselő fideszes offshore-haverok tevékenysége között. Orbán Viktor feltehetően ezért kényszerült arra, hogy Harangozó Tamás képviselőtársam azonnali kérdésére adott válaszában október 3-án bejelentse a letelepedési államkötvény programnak a felülvizsgálatát.
A miniszterelnök nyilatkozatával összefüggésben tehát az alábbi kérdésekre várom államtitkár úr válaszát. Kapott-e utasítást a Nemzetgazdasági Minisztérium a miniszterelnöktől, illetve a kormánytól a letelepedési államkötvény programjának felülvizsgálatára? Ha igen, akkor mikor kapták meg ezt a feladatot? Jelenleg folyamatban van-e ez a felülvizsgálat vagy bármi ezzel kapcsolatos felülvizsgálat? Mikorra készül el az erről a felülvizsgálatról szóló jelentés, és mikor veszi a kormány napirendjére a letelepedési államkötvény programja megszüntetésének a kérdését? Várom válaszait. (Közbeszólás az MSZP soraiból. - Taps az MSZP és a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem