ELNÖK

Teljes szövegű keresés

ELNÖK
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most soron következik ma kezdődő ülésünk napirendjének megállapítása. A napirendre, az ülés időtartamára, a felszólalási időkeretekre az elnöki jogkörben előterjesztett javaslat alapján döntünk.
Tisztelt Ház! Az előterjesztő azt javasolta, hogy a házszabály 67. § (1) bekezdése alapján az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény módosításáról szóló T/12532. számú törvényjavaslat elfogadásáról az Országgyűlés az általános vita lezárását követően ugyanazon az ülésen döntsön. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.
A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény módosításáról szóló T/12532. számú törvényjavaslat általános vitájára az Országgyűlés mai ülésnapján a bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslatok vitáját megelőzően kerüljön sor, valamint amennyiben a házszabály 67. § (3) bekezdésének alkalmazására sor kerülhet, akkor a törvényjavaslat elfogadására a holnapi ülésnapon kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, szintén kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége ezt a javaslatot is elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a napirendi ajánlást az előbbiekben elfogadott módosítással. Aki egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm szépen.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirendet elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Most az október 25-ei ünnepi ülés programjáról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a holnapi ünnepi ülés programját. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.
Tájékoztatom önöket, hogy az Országgyűlés ünnepi ülése holnap 10 órakor kezdődik.
Tisztelt Ház! Személyi javaslatról való döntésre a mai napon nem kerül sor.
Most, 14 óra 4 perckor áttérünk az interpellációk és az azonnali kérdések tárgyalására.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem