ROGÁN ANTAL,

Teljes szövegű keresés

ROGÁN ANTAL,
ROGÁN ANTAL, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Azt gondolom, hogy amikor a letelepedési kötvényekről döntöttünk, és itt ezt szeretném felidézni önnek, tisztelt képviselő úr, ebben a Házban, egy olyan vitában, ami egy nyílt parlamenti vita volt, az önök részvételével is - 2012-ről beszélünk -, akkor Magyarország egy másik gazdasági helyzetben volt.
(16.40)
2012-ben hoztuk meg a törvényt, tisztelt képviselőtársaim. Nézzék meg figyelmesebben! 2012-ben Magyarországot leértékelték, alig tudtunk devizaforrásokhoz jutni. Ez egy olyan lehetőség volt, amivel egyébként több más ország is él, Nyugat-Európában és másutt is devizaforrások bevonására, tisztelt képviselőtársaim. Ezért ráadásul akkoriban a hozamát is törvényben rögzítette a magyar parlament. Többek között önök mondták azt, hogy a parlament rögzítse a hozamot törvényben. Akkor az a hozam, amit rögzítettünk törvényben, hihetetlenül alacsony hozamnak tűnt ahhoz képest, amin a magyar államkötvények 2012-13-ban egyébként elmentek.
Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy a program abból a szempontból teljesítette a célját, hogy Magyarország számára most már lassan közel 1 milliárd eurónyi forrás bevonását tette lehetővé, kedvező feltételek között úgy, hogy 5 éven keresztül nem kell kamatot fizetni utána, tehát a kamatkiadásainkat gyakorlatilag egyáltalán nem növeli év közben folyamatosan, ami a költségvetés számára szintén az egyik problémát jelentette.
Tisztelt Képviselőtársaim! Minden döntést a parlament nyílt vitában hozott meg, a Gazdasági bizottság is. Az önök frakcióvezetője, Volner úr ott ült mellettem a bizottsági ülésen. Egyetlenegyszer sem kérdezett semmit - biztos ezért lett belőle frakcióvezető önöknél. (Derültség a kormánypárti padsorokban. - Volner János közbeszól. - Dúró Dóra: Te viszont hagytad, hogy nemzetbiztonsági kockázat legyen.) Egyetlenegy alkalommal sem, tisztelt képviselőtársaim. Akkor lett volna mód arra, hogy mindezeket a kérdéseket bármikor, menet közben feltegyék.
És tisztelt képviselőtársaim, a biztonsági kockázatokat pont azzal tisztáztuk, hogy a bizottsági vita után a Belügyminisztérium elvégzett egy többszintű ellenőrzést, és tisztelt képviselőtársaim, először is azok a példák, melyekkel önök jönnek, nem igazak. A Pharaonok soha nem igényeltek, nem is kaptak letelepedési kötvényt (Zaj. - Az elnök csenget.), és senki nem kapott semmilyen Karib-szigeti, nem tudom, micsodával, mert az adott országa szerinti papírok és hatóságok igazolásával kell minden alkalommal részt venni a programban. Ezt önök is nagyon jól tudják, tisztelt képviselőtársaim, úgyhogy attól tartok, hogy ha valaki nem mond igazat, azok alapvetően ebben a kérdésben önök, és nem mi. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem