DR. RÉTVÁRI BENCE,

Teljes szövegű keresés

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A nemzeti drogellenes stratégiánk nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy 2020-ra véglegesen száműzze a kábítószereket, száműzze a kábítószerrel kereskedőket, és száműzze a kábítószerfüggést Magyarországról. Ez egy meglehetősen ambiciózus cél, de annál világosabbak és egyértelműbbek az eszközeink is, amivel ezt el kívánjuk érni. Nyilván egyrészt a keresletcsökkentés, másrészt a kínálatcsökkentés, ami fontos, hogy kevesebben árulják és kevesebben vásárolják a kábítószereket. (Nagy zaj. - Az elnök csenget.)
Ahogy ön mondta, az elmúlt hat évben a felépülés-központúság a fontos a kábítószer-megelőzésben, tehát nem az, hogy segítsük azokat valamilyen módon, akik maguk kábítószerfüggők volnának, hanem segítsük, bátorítsuk azokat, akik nem nyúltak kábítószerhez. Hiszen a nemzeti drogellenes stratégia egyik fő cselekvési területe pontosan azok, akik még nem próbálták ki a kábítószereket, hogy bennük erősítsük meg, hogy ők helyes utat követnek. Másrészről nyilvánvalóan, akik már valamilyen módon ennek rabjaivá váltak, azokat megpróbáljuk erről leszoktatni, felépülés-központúan kisegíteni ebből a függőségből. Éppen ezért mi szakítottunk a tűcserékkel, és inkább a felépülés-központúság felé indítottuk el a drogmegelőzési politikát.
Ha az idei évi költségvetést nézem, és képviselő úr a költségkeretekre kérdezett rá, az közel 800 millió forint, ami szinte duplája annak az összegnek, ami korábban erre a területre rendelkezésre állt. Ennek a 800 millió forintnak a legnagyobb részét, 490 millió forintot pályázatokra, pályázati támogatásra öt kategóriában kívánjuk felhasználni.
Ennek egy része a megelőző programok, ezenkívül szenvedélybetegek felépülési folyamatának támogatása is a célok között szerepel, amire pályázni lehet; helyi drogellenes politika megerősítése, ami nyilvánvalón helyi szervezetek, drogellenes tanácsok, helyi programok kidolgozását jelenti; és nagyon fontosak a kutatások is. Ez valósul meg költségvetési forrásból, de az európai uniós forrásokból is igyekszünk minél többet fordítani drogmegelőzésre vagy olyan szenvedélybetegség-kezelésekre, amelyeknek a drogmegelőzés is része lehet. Így az emberi erőforrás-fejlesztési operatív programból, az EFOP-ból 3 milliárd forintot fordítunk a „célzott prevenciós programok a szenvedélybetegség megelőzése érdekében” című konstrukcióra. Ebben egyrészről vannak szemléletformáló programok, másrészről vannak célzott és javasolt beavatkozások, ahogy mondtam, 3 milliárd forint értékben. Ehhez adódik még 1,7 milliárd forint, ami óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység fejlesztésére fordítható, ami szintén az ott lévő kollégák segítségével fontos a megelőzés terén.
És akiknél a megelőzés korábban nem volt eredményes, és a rehabilitációs ellátást nyújtó intézményekben vannak, az ottani feltételek javítására 3,8 milliárd forint, közel 4 milliárd forint áll rendelkezésre. Ebből is látható, hogy 3 + 1,7 + 3,8, azaz jelentős milliárdok állnak rendelkezés kábítószer-megelőzésre.
Nagyon fontos új kategória volt a serdülő-re-ha-bi-litáció bevezetése az elmúlt időszakban, hiszen felnőttkortól a rehabilitáció jogszabályi háttere garantált volt, de emellett fontos volt a serdülők számára, tehát a 16 éves koruk környékén járók számára is megteremteni a rehabilitációt új ágyakkal. Összességében a rehabilitációs tevékenységre 42 millió forintot fordítunk a költségvetésből. Bízunk benne, hogy ez most már a serdülőknek is segítségére szolgálhat.
Ezen túl fejlesztjük a gyermek- és ifjúságpszichiátriát, az addiktológiai és mentálhigiénés ellátórendszer infrastruktúráját, sor kerül pszichiátriai és addiktológiai gondozóhálózat fejlesztésére. Javítjuk a pszichiátriai ellátórendszer strukturált fejlesztése keretében a szakellátások minőségét és a hozzáférhetőségét.
Bízunk benne, hogy európai uniós és hazai forrásokból tovább tudjuk csökkenteni a drogkipró-bálók és droghasználók mértékét, és bízunk benne, hogy a drogbűnözést is vissza tudjuk szorítani határozott eszközökkel.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem