FIRTL MÁTYÁS

Teljes szövegű keresés

FIRTL MÁTYÁS
FIRTL MÁTYÁS (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Azt gondolom, nyugodtan mondhatom, mindannyiunk számára kiemelt felelősség a szenvedélybetegségek visszaszorítása, a betegek komplex kezelése. Ebben a kérdésben, állíthatom, össznemzeti érdekről beszélhetünk.
(15.00)
Az elmúlt években ezért sok mindent tettünk itt a tisztelt Házban vagy a kormányzatban. Lefektettük az elvi alapjait a kábítószer-függőség elleni küzdelemnek, előreléptünk a drogprevenció javításában, emellett fontos döntések születtek a büntetőjog és a rehabilitáció területén is. A KSH adatai alapján a kezelésben megjelent kábítószer-fogyasztók száma mintegy 12-17 ezer fő között mozgott az elmúlt években. A hivatalos adatok alapján ekkora körrel kell számolnunk, de természetesen, ha a megelőzés válik fontossá, akkor ez a kör jóval tágabb, hiszen a potenciális érintettek, főleg a fiatalok bizonyos csoportjainál igen komoly társadalmi problémákról beszélhetünk.
Tisztelt Államtitkár Úr! A 2013-ban elfogadott és 2020-ig szóló nemzeti drogellenes stratégia szerint a kábítószerek keresletének és kínálatának csökkentése kizárólag egységes stratégián alapuló együttműködéssel érhető el. Ehhez pedig a szerhasználat nélküli életmodellt, az egészséget alapértékként közvetítő szemléletmódot állítja középpontba, a kábítószerfüggők ellátását pedig felépülés-központúvá kívánja tenni, összhangban természetesen az Európai Unió idevonatkozó általános célkitűzéseivel. Ez a stratégia nemcsak azokkal foglalkozik, akik már érintettek, hanem azokkal is, akik nem szerhasználók, de veszélyeztetettek, és célként tűzi ki, hogy ne is legyenek drogfüggők.
A stratégiai szakpolitikai feladatokat meghatározó kormányhatározatból kiemelnék néhány fontos elemet. Az oktatási intézményekben egészségfejlesztési továbbképzési programok és pedagógusok támogatása, otthon a családi rendszer megerősítése, a szülői készségek fejlesztése célzott megelőző beavatkozásokkal, a drogrehabilitációs intézmények tevékenységének és működésének áttekintése, javítása, modern műszerek és eszközök beszerzése, a kábítószerügyi egyeztető fórumok erősítése, szakemberek képzése, kutatástámogatás, emellett természetesen részvétel a nemzetközi együttműködésekben.
A felsorolásból is látható, hogy milyen komplex megoldási lehetőségek előtt állunk, ha előre szeretnénk lépni a kábítószer-fogyasztás elleni harcban. Így az élet szinte minden területén van tennivalónk, sokféle feladatot ró ránk a nehéz küzdelem. Éppen ezért kérdezem tisztelt államtitkár urat, hogy az elmúlt időszakban megvalósult fejlesztéseik mennyiben segítették a kábítószer-fogyasztás elleni küzdelmet, és milyen lépéseket tervez a kormány a megelőzés, a drogrehabilitáció területén az idei évi többletforrások terhére. Várom államtitkár úr megtisztelő válaszát. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem