FIRTL MÁTYÁS

Teljes szövegű keresés

FIRTL MÁTYÁS
FIRTL MÁTYÁS (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót, és tisztelt államtitkár úr, köszönöm a választ. Hiszen, ahogy az előbb említettem, véleményem szerint egy össznemzeti ügyről van szó. És ha össznemzeti ügyről van szó, akkor a kormány ez irányú törekvéseit természetesen maximálisan támogatni kell, és el kell ismerni azt, hogy azok a források, amit erre a célra fordít, az valóban a gyerekeink, az unokáink érdekében történik. Ezért minden erőfeszítésért, amit tesznek, csak köszönet jár, és az elkövetkező időben is valóban ezért mindent meg kell tennünk.
Nagyon fontos, ahogy államtitkár úr is kezdte, hogy a bűnüldöző szervek is tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a drogterjesztők, drogdílerek vonatkozásában is üldözzék ezeket az embereket, ezeket a cselekményeket, mert a terjesztőkön keresztül is veszélyeztettek a gyerekeink. Köszönöm, a válaszát elfogadom. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem