KUNHALMI ÁGNES

Teljes szövegű keresés

KUNHALMI ÁGNES
KUNHALMI ÁGNES (MSZP): Tisztelt Miniszterelnök Úr! A Társaság a Szabadságjogokért két év pereskedés után érte el, hogy a Miniszterelnökség elárulja, ki volt annak a soron kívüli kormányzati ellenőrzésnek a megrendelője, ami két évvel ezelőtt zajlott a Norvég Civil Támogatási Alapból támogatott civil szervezetekkel szemben.
A bíróság 2015 februárjában úgy döntött, hogy ki kell adnia a kormányzati ellenőrzési szerveknek az információt, de másfél évnek kellett eltelnie, mire ez megtörtént. A TASZ nyilvánosságra hozta a birtokukba került levelet, ebből látni, hogy személyesen ön volt, miniszterelnök úr, aki elrendelte ezt az intézkedést.
Viszont akkor ön 2015 februárjában nem mondott igazat. Ugyanis egy, a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott interjújában arra a kérdésre, hogy csak a véletlen műve volt-e, hogy a civil szervezetek szerepét taglaló beszéde után hatósági eljárások kezdődtek az egyik érintett szervezetnél, azt felelte, szó szerint idézem önt: „most hallom először”. Pedig ön rendelte el a vizsgálatot, miniszterelnök úr. Miért hazudott? (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem