DR. FAZEKAS SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

DR. FAZEKAS SÁNDOR
DR. FAZEKAS SÁNDOR földművelésügyi miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Nagyon örülök annak, hogy ezt a rendkívül fontos problémát fölvetette a képviselő úr, hiszen az élelmiszerpazarlás, sajnos elmondhatjuk, a mindennapok részévé vált.
Ha megnézzük azt, hogy a világban megtermelt élelmiszernek 25-30 százaléka vész kárba, marad ott a földeken, mert nem lehet eladni a piacokon, megy tönkre a szállítás, a raktározás során, vagy jár le a szavatossági, fogyaszthatósági ideje az üzletek polcain, akkor látszik az, hogy olyan mennyiségű élelmiszerről van szó, hogy ha tudnánk hasznosítani, a világban nem lenne éhezés. Meg tudnánk oldani egy olyan problémát, ami az emberiség előtt álló egyik legnagyobb feladat.
Magyarországon szerencsére a magyar emberek takarékosak, óvatosabban vásárolnak. Elmondhatjuk azt, hogy még így is a megvásárolt élelmiszernek körülbelül 10-15 százaléka megy kárba. Ez családonként, háztartásonként évente mintegy 50 ezer forintot jelent. Mindenképpen egy láthatóan jelentős tételről van szó, ezért érdemes az egyik oldalról jogalkotási eszközökkel, a másik oldalról a tudatformálás eszközeivel hatni, hogy a vásárlók nézzék meg azt, hogy mit vesznek, mi annak a lejárati ideje, ár-érték arányos-e, lehetőleg tartós élelmiszereket vásároljanak, olyan minőségűeket, amelyeket nem kell kidobni néhány napon belül. Van tehát egy tudatformálási oldala is. De együttműködünk a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel azért, hogy minél több adomány legyen olyan élelmiszerekből, melyek már a lejárati idő végén vannak, de még hasznosíthatóak.
2014 októberében újtára indítottuk „Az élelmiszer érték” fórumot, amelynek célja, hogy ennek a komplex témának a problémáit a teljes terméklánc mentén föltárjuk és azokat orvosoljuk. Figyeljük más európai országok jogszabályalkotását is, hogy melyek azok, amelyeket a magyar jogba át tudunk emelni. Jelenleg itt tart ez a munka. Köszönöm. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem