CSERESNYÉS PÉTER

Teljes szövegű keresés

CSERESNYÉS PÉTER
CSERESNYÉS PÉTER nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Bár messze áll tőlem, hogy bármiféle személyeskedésbe belemenjek, de mégiscsak kell egy példát mondanom, például azt a példát a felvetéseivel és a gondolataival kapcsolatban, hogy én önnel ellentétben a versenyszférában is dolgoztam, sőt, azt is kell mondani, hogy fizikai munkát is végeztem már életemben, ezért tudom, hogy miről beszélek akkor, amikor versenyszféráról, elsődleges munkaerőpiacról, munkavállalásról és nem túl magas béreken való munkáról beszélek. Valószínű, hogy ön nem tudja pontosan azt, hogy amikor egy-egy példát hoz vagy amikor csapongva különböző területekre betéved, mi is a valóság azokban a gondolatokban, azokban a megfogalmazott mondatokban, amit mond.
Ugyanis Magyarországon a gazdasági fordulatot követően a versenyszektor munkaerő-keresletének az élénkülésével egy időben természetesen értelemszerűen nő az álláskeresők száma és a munkaadók üres álláshelyeinek a száma, így az aktivitás, a munkaerőpiacon való elhelyezkedésen értendő aktivitás is megnő, és a munkavállalók keresése is megnő. Így alakult ki az, hogy az aktivitás megnövekedése mellett egy jelentős munkanélküliség-csökkenés következett be úgy, hogy ez már ma Magyarországon 5 százalék alatt van az utolsó adatok alapján, 4,9 százalék. S ahogy ön is mondja, éppen azért, mert a gazdaság megnövekedett a kormány gazdaságpolitikájának a következtében is, vannak olyan területek a gazdaságban, olyan foglalkoztatási területek, ahol a munkaerő iránt jelentős verseny alakult ki, keresik a jól képzett szakembereket, és keresik azokat az embereket, akik adott területen dolgozni akarnak. Úgy, ahogy ön az előbb felsorolta, például ilyen a feldolgozóipar, az egészségügy, a szolgáltatás bizonyos területei vagy éppen az építőipar.
De az állam, a kormányzat célja az, hogy egy versenyképesebb állam jöjjön létre, egy versenyképesebb állam alakuljon ki. Magyarországon ma 20 és 30 százalék között van az állam által foglalkoztatottak száma. Ez, ha Közép-Európa más államait hasonlítjuk össze, Szlovákiát, Lengyelországot vagy éppen Németországot, 10-20 százalék körül van. Tehát azt lehet mondani, hogy az állam által foglalkoztatottak száma még mindig elég nagy Magyarországon a más országokkal való összehasonlításban.
A digitalizáció terjedése lehetővé teszi, hogy létszámcsökkenés jöjjön létre ezen a területen, de éppen azért, mert ezeket az embereket át kell segíteni, át kell vezetni az elsődleges munkaerőpiac más területére, ezért egy Karrier Híd-programot folytat a kormányzat, és ennek a segítségével az ő elhelyezkedésük könnyebb lesz. Tehát a közszférából eltávozók lehetőséget kapnak arra, hogy az elsődleges munkaerőpiacon el tudjanak helyezkedni.
Általánosságban tehát nem lehet kezelni, illetve kielégíteni a versenyszféra munkaerőigényét a speciális szakismeretekkel és gyakorlattal rendelkező alkalmazotti létszámmal a közszférából, ugyanakkor vannak olyan szakmacsoportok, ahol ezek az emberek vagy átképzés nélkül, mert eleve megvan az ismeret a birtokukban, ami szükséges az állás betöltéséhez, vagy átképzés segítségével be tudnak állni a munkahelyre. Természetesen senki sem gondolt arra, mint ahogy itt próbálta sarkítva elferdíteni a szándékokat és a valóságot, hogy mondjuk, egy nagyon jó pénzügyi szakemberből, aki pénzügyi osztályvezetőként vagy előadóként dolgozott a közigazgatásban, kőműves lesz, vagy az építőiparban valamilyen másfajta szakipari munkát fog végezni. Ez az önök gondolata, erre senki nem gondolt, hanem a megfelelő helyet kell mindenkinek megkeresni, a megfelelő helyét kell mindenkinek megtalálni.
A költségvetési szektor munkaerő-kereslete a versenyszférával ellentétben nem élénkült az elmúlt évben, tehát nem igaz az, amit ön mondott, hogy általánosan és globálisan munkaerőigény merülne föl a közszférában. Azt lehet mondani, hogy bizonyos területeken van ilyen igény, más területeken viszont munkaerő-felesleg van. Például az egészségügyben ilyen helyzet van, ott munkaerőigény van, de a köznevelésben, a közoktatásban ez nem igaz.
Összességében azt lehet mondani, a kormányzatnak nem az a célja, hogy embereket elbocsásson, hanem az, hogy racionalizáltabb legyen a foglalkoztatás, a közszférában lehetőség szerint csökkenjenek a foglalkoztatottak, és az ott foglalkoztatottak a versenyszférában tudjanak elhelyezkedni. Számokról azért nem lehet beszélni, mert nem kvótákat teljesít a kormány, hanem lehetőséget biztosít, és a helyzetet kezeli a mindenkori foglalkoztatás- és gazdaságpolitikájával.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem