DÖMÖTÖR CSABA,

Teljes szövegű keresés

DÖMÖTÖR CSABA,
DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Tisztelt Képviselő Úr! Örülök annak, hogy az MSZP-ben, még ha az ünnep után is, megindult egy együttgondolkodás, egy folyamat arról, hogy mit is gondolunk 1956-ról, 1956 szereplőiről (Gőgös Zoltán közbeszól.) és az abból fakadó mostani teendőkről. Kár, hogy az elmúlt hetekben, az elmúlt hónapokban ebben a tevékenységben nem vettek részt.
1956 számunkra a szabadságról, a függetlenségről szól és szól leginkább a nemzeti egységről. A kormány azzal a reménnyel ment neki a 60. évforduló-nak, hogy sikerül jóvátenni azt, hogy a baloldali kormány tönkretette a tíz évvel ezelőtti 50. évfordulót. Ön is emlékezhet arra, ön akkor miniszter volt, én pedig akár golyót is kaphattam volna, mert ott voltam az ünneplő tömegben, mint ahogy egyébként tegnap is. De mit tett az MSZP az elmúlt hetekben?
Kezdte azzal, hogy nem írta alá az ’56-ról szóló közös nyilatkozatot - ez egyebek mellett arra kért volna minden magyar embert, függetlenül attól, hogy hol él a világban, hogy hajtson fejet ’56 hősei és áldozatai előtt, és ünnepelje az évfordulót büszkeséggel.
(13.10)
Aztán jött Szanyi Tibor, aki, nem tudjuk, hogy milyen befolyásoltság alatt, de azt bírta mondani, hogy nem tudja nemzeti ünnepnek tekinteni október 23-át, és ez az ember képvisel minket abban az Európai Unióban, amelyre ön hivatkozott.
És így érkezünk el a tegnapi naphoz, ahol a baloldal megint szintet lépett, na, nem szellemi minőségben vagy szervezettségben, hanem agresszivitásban és erőszakban. A baloldal ahelyett, hogy levonta volna a tönkretett 2006-os ünnep tanulságait, újra megpróbálta tönkretenni a békés ünnepet, érvek helyett próbálták széttrollkodni, szétverni az állami ünnepséget. Kifütyülték a nemzetközi díszvendéget, a lengyel köztársasági elnököt, a fiatal színjátszót, és a radikális baloldal kifütyülte a himnuszokat is, kifütyülték Olofsson Placid atyát is, aki tíz évig raboskodott a gulágon. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Így van!) Nehezen lehetne ennél lejjebb menni. Hogyha három szóval szeretném leírni azt, amit gondolok, akkor azt mondanám: szégyen, szégyen, szégyen! (Gőgös Zoltán: Ezt kinek címezted?) A radikális baloldalnak címeztem, kedves képviselő úr. (Dr. Varga László: A főnököddel beszélgess a helikopterről!) Sajnálom, hogy önök is támogatják. (Gőgös Zoltán: Ezt pont ti mondjátok?)
Nagyon elkeserítő, hogy az ellenzék meghatározó erői a főhajtás helyett tegnap kizárólag pártpolitikai célokat láttak maguk előtt. Nekik is érdemes tudniuk, hogy a szólás szabadsága nem azt jelenti, hogy bárki kedvére tönkretehet békés megemlékezéseket. Egy biztos, ha a baloldal ennyit képes felmutatni egy nemzeti ünnepen, akkor jelenlegi állapotában egy zsák krumplit nem lehet rábízni, nemhogy a kormányzást. De ha szeretnének ezen változtatni, és a jövőbeni teendőkről is gondolkodnak - hogyha jól veszem ki képviselő úr szavait, akkor van egy ilyen szándék -, akkor kérem, vegyék figyelembe, hogy Magyarországon volt egy népszavazás, amelynek eredménye mindenkit kötelez. (Dr. Tóth Bertalan: Érvénytelen!)
Most a népszavazásból fakad a nemzeti egység, ugyanis létrejött egy egység (Kunhalmi Ágnes: A másik oldalon is van egy egység.), egy nemzeti egység azért, hogy Brüsszel ne telepíthessen bevándorlókat Magyarországra a mi megkérdezésünk nélkül. Ez egy 3,3 milliós közösség, tisztelt képviselő úr, köztük baloldali szavazókkal. Ha az MSZP a jövőbeni teendőkön gondolkodik, akkor nem teheti meg, hogy hátat fordít ennek a közösségnek. Hogyha valóban fontosak önöknek az emberi jogok, a demokratikus jogok, akkor tárgyalnak az alkotmánymódosításról, nem pedig kivonják magukat a munkából, mint ahogy azt a Demokratikus Koalíció teszi.
Tisztelt Képviselő Úr! Visszatérve az előző témához, az évfordulóhoz, valami azért a baloldali agressziónál is sokkal-sokkal fontosabb: tegnap százezrek ünnepelték az 1956-os forradalom 60. évfordulóját szerte az országban. Szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik bármilyen formában részt vettek a megemlékezéseken és megemlékeztek az ’56-os magyarok bátorságáról. Ez a csendes, de épp annyira büszke kiállás azt bizonyítja, hogy a magyar nép egységes, ha a legfontosabb értékeinkről van szó, és azt is, hogy ahol a hősöket nem felejtik, ott mindig lesznek újak. Köszönöm, hogy meghallgatott. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem