KÓSA LAJOS
KÓSA LAJOS
KÓSA LAJOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A magyar nemzet számára a szabadsága a legfontosabb értéke. Ha belegondolunk, nincs még egy olyan nemzet Európában, amelynek a nemzeti és állami ünnepei mindegyike a szabadsághoz vagy az önálló státusz kikiáltásához kapcsolódik. Ez a szabadságharc, ez a szabadság iránti vágy ezeréves történelmünket olyan mélyen áthatja, hogy ennek semmilyen módon ki nem lehet kezdeni az erkölcsi alapját. Ez a küzdelem megmutatkozott akkor, amikor a magyar nemzet egyöntetűen, egy emberként lépett fel, bár ha rendkívül különböző dolgokat gondolt adott esetben a magyar társadalom érdekeiről, lett légyen ez a II. Rákóczi Ferenc által vezetett szabadságharc, legyen ez a ’48-as szabadságharc vagy az ’56-os forradalom és szabadságharc.
Az az összefogás, ami ezekben a pillanatokban megmutatkozott, kivételes. Kivételes pillanata a magyar történelemnek, és azok a magyar honfitársaink, akik ezekben a küzdelmekben részt vettek, oszthatatlan és egyértelmű hősei a nemzetnek. Csak hálásak lehetünk nekik, azoknak az embereknek, akik lett légyen a küzdelmük reménytelen, ha tudták is, hogy a küzdelmük abban a pillanatban nem vezethet eredményre, tették azt, amit a felfogásuk, az erkölcsük, a szabadságvágyuk követelt Rákóczi kurucainak, a ’48-as honvédeknek vagy a pesti srácoknak. És ha már itt tartunk, hadd mondjam: és annak a sok tízezer vidéki fiatalnak és felkelőnek, aki nemcsak a fővárosban, hanem szerte az országban Debrecentől Pécsig és Szegedig kiment az utcára, és mondta azt a kommunista diktatúra megvalósítóinak, hogy elég volt, ebből Magyarország, a magyar nemzet nem kér, a szabadságunk számunkra mindenek fölött való.
Akkor, amikor ezeknek a hősöknek az emlékére és ennek a szabadságvágynak a tiszteletére ünnepségeket rendezünk, illik fejet hajtani, és végképp bárdolatlanság fütyörészni. Ugyanis, aki ilyenkor fütyörészik vagy tiltakozik, nem egészen világos, hogy mit csinál. Vajon azt fejezi ki, hogy ő az ÁVH-val ért egyet, vagy pont a Kossuth téren a fütyörészéssel azt fejezi ki, mert ott a hősöket ünnepeljük, hogy nekik inkább az emberekbe lövetőkkel van eszmei rokonságuk, és azokkal értenek inkább egyet, semmint az áldozatokkal és a hősökkel? Vagy egyszerűen csak bárdolatlanok, és nem ismerték fel a demokráciában azt az egyszerű szabályt, hogy ha nekik valamilyen politikus vagy politikai erő nem tetszik, akkor szerveznek erre a fütyülős-köpködős eseményt, oszt’ elmennek és fütyörésznek. De nem bántják meg a hősöket, nem bántják meg azokat a hazafiakat, akik a szabadságért az életüket áldozták!
És végképp visszás ez akkor, amikor az ’56-os eseményekre emlékezők pontosan tudják, hogy tíz évvel ezelőtt az 50. évfordulón éppúgy belelövettek a tömegbe, mint ’56 idején, ráadásul pontosan azok, akik a politikai és a jogi utódjai az ’56-os forradalmat vérbe fojtó MSZMP-nek. (Gőgös Zoltán: Ott ülnek köztetek!) És hogy még érdekesebb legyen a helyzet, ma látjuk, a tegnapi napon a komplett magyar baloldal legitimálta az 50. évfordulón tömegbe lövetőket azzal, hogy eltűrte azt, hogy együtt ünnepelnek, ha egyáltalán ünnepnek lehet nevezni azt az eseményt, ahol egyébként az ’56-os forradalomra emlékeznek azok, akik az 50. évfordulón a tömegbe lőttek, vagy legalábbis együtt vannak velük.
(13.50)
Érdekes a magyar politika. Tehát szerényen azt hadd jegyezzük meg, hogy semmi módon nem tudunk azonosulni azokkal, akik a politikai jogutódjai és a továbbvivői az ’56-os forradalmat vérbe fojtóknak, és azoknak, akik az 50. évfordulón a tömegbe lövettek.
És csak tényszerűen mondom, de érdekes összefüggés, hogy a tegnapi megemlékezés volt az első olyan megemlékezés, amelyről nem tudott tudósítani az a napilap, amely a forradalom vérbe fojtásával született, és végig gátlástalanul kiszolgálta a megtorlást, a terrort és utána a kommunista egypárti diktatúrát. (Gőgös Zoltán: Ez sem igaz! Most legalább elismerted! El is ismerted!) Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban. - Kunhalmi Ágnes: Elismerték! Beismerő vallomás! - Gőgös Zoltán: Gratulálok!)
