DR. VÖLNER PÁL

Teljes szövegű keresés

DR. VÖLNER PÁL
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs ellen bűncselekmények közül a legvisszataszítóbbak a gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmények. A jogalkotó kiemelkedő figyelmet fordít a gyermekekre, és e kiemelkedő figyelem fokozott büntetőjogi védelem biztosítását is jelenti egyben.
A 2013. július 1-jén hatályba lépett büntető törvénykönyv szigorította a gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények büntetését. A sértett beleegyezése nélküli, de nem élet, testi épség ellen irányuló fenyegetés hatására megvalósuló szexuális aktust, az úgynevezett nemi zsarolást szexuális kényszerítésként rendeli büntetni. A bűncselekmény minősített esete a 18., illetve a 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális kényszerítés, amelynek büntetési tétele 2-8 évig, illetve 5-10 évig terjedő szabadságvesztés büntetés. Ugyancsak minősített eset, és 2-8 évig terjedő szabadságvesztés büntetéssel büntetendő, ha az elkövető a hozzátartozója vagy nevelése, felügyelete, gondozása, gyógykezelése alatt álló személy sérelmére, illetve közte és a sértett között fennálló egyéb hatalmi vagy befolyásos viszonnyal visszaélve követi el a bűncselekményt.
A szexuális erőszak minősített esete valósul meg, és 5-10 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, ha a bűncselekményt 18. életévét be nem töltött személy sérelmére követik el, továbbá minősített eset a szexuális kényszerítéshez hasonlóan: az elkövető hozzátartozója vagy nevelése, felügyelete, gondozása, gyógykezelése alatt, illetve - mint említettem - egyéb módon befolyása alatt álló személy sérelmére követi el, és a 18. életévét be nem töltött sértett esetén 5-15 évig terjedő szabadságvesztés büntetéssel büntetendő. Összehasonlításképpen, az emberölés alapesetének büntetési tétele 5-15 évig terjedő szabadságvesztés.
A védelem hatékony érvényesülését biztosítja a büntető törvénykönyvben a foglalkoztatástól eltiltás büntetés hatályos szabályozás kialakítása, amelynek értelmében a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmény elkövetése, ha 18. életévét be nem töltött személy sérelmére követi el, eltávolítható, eltiltható bármely olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől, amelynek keretében 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi, illetve vele hatalmi vagy befolyási viszonyban állhat.
A gyermekek védelmét szolgálja továbbá az a bűnügyi nyilvántartó rendszerrel kapcsolatos szigorítás is, miszerint a büntetlen előélet igazolását célzó hatósági erkölcsi bizonyítvány adattartalmaként megjelenik minden olyan foglalkoztatástól vagy tevékenységtől eltiltás, amelynek keretében a kérelmező 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezné, illetve befolyást gyakorolna vele.
A gyermekek védelme érdekéhez jelentős társadalmi érdek fűződik, így a 18. életévét be nem töltött személy nevelésére, felügyeletére csak olyan személy létesíthet munkaviszonyt, közalkalmazotti, közszolgálati viszonyt, aki kiskorúak sérelmére elkövethető bűncselekmények tekintetében hatósági erkölcsi bizonyítvánnyal igazolja, hogy nem szerepel ilyen nyilvántartásban, nem áll megalapozott gyanú alatt vagy büntetőeljárás alatt, és nem áll foglalkoztatástól eltiltás alatt.
(14.40)
Tehát ezek a munka törvénykönyvében, a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényben és a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvényben is szigorításra kerültek.
Az ismertetett rendelkezések alapján elmondható, hogy a hatályos jogszabályok figyelembe veszik a gyermekek kiszolgáltatott helyzetét. Elsődleges célnak tekintik a gyermekek védelmét, de ha szükséges, akkor gyermekekkel szembeni szexuális bűncselekmények esetén a büntetések szigorítása felülvizsgálható. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem