ELNÖK

Teljes szövegű keresés

ELNÖK
ELNÖK: Köszönöm, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! Most soron következik a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény és ehhez kapcsolódóan más törvények módosításáról szóló T/12179. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás.
A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/12179/10. számon, összegző jelentését pedig T/12179/11. számon terjesztette elő. Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 48. § (4) bekezdése alapján a Jobbik képviselőcsoportja a 4. és az 5. számú módosító javaslatok fenntartását indítványozta. Először ezekről határozunk.
A 4. sorszámú módosító javaslat Staudt Gábor indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 22 igen szavazattal, 143 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elutasította.
Az 5. sorszámú módosító javaslatot is Staudt Gábor képviselő úr indítványozta. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 22 igen szavazattal, 143 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elutasította.
Mivel az Országgyűlés módosító javaslatot nem tartott fenn, most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/12179/10. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 115 igen szavazattal, 23 nem ellenében, 30 tartózkodás mellett elfogadta.
Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/12179/13. számú egységes javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslatot 110 igen szavazattal, 23 nem ellenében, 35 tartózkodás mellett elfogadta.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem