DR. FÓNAGY JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. FÓNAGY JÁNOS
DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslat kiemelt célja, hogy a közös felhasználású repülőterek jogszabályi hátterének biztosítására, ezen felül az európai bizottsági végrehajtási rendelet jogharmonizációjára és az ágazati jogszabály legutóbbi módosítása óta összegyűlt hatósági tapasztalatok törvénybe foglalására tegyen javaslatot.
A törvényjavaslat a közös felhasználású repülőtereket az eddigi „nyilvános repülőtér” kategóriából a „nem nyilvános repülőtér” kategóriába sorolja át. Bizonyos engedélyezési eljárások tekintetében ugyanis megmarad a katonai légügyi hatóság hatásköre, tekintettel arra, hogy a közös felhasználású repülőtér elsősorban állami célú, azaz az általános légi forgalomtól eltérő légijármű-mozgásokat szolgál ki. A szabályozás ezért a repülőtér létesítésének, fejlesztésének és megszüntetésének, zajgátló védőövezetének engedélyezését a katonai légügyi hatóság hatáskörébe utalja. Az eljárásokban a polgári légügyi hatóság a továbbiakban szakhatóságként vesz részt.
A közös felhasználású repülőtér állami célú igény-bevétele tekintetében a földi kiszolgálást végző és a saját kiszolgálásra jogosult repülőtér-használó kiválasztása szintén a katonai légügyi hatóság hatáskörébe kerül át. A légiközlekedési törvény módosítását a közös légiközlekedés-védelmi alapkövetelmények végrehajtásához szükséges részletes intézkedések meghatározásáról szóló európai bizottsági végrehajtási rendelet hatálybalépése is indokolja. A témában a hatályos korábbi rendeletet több mint 23 alkalommal módosították, így azt a Bizottság konszolidált változatban új rendeletként adta ki.
A törvényjavaslat mindemellett több részletszabály módosítását kezdeményezi. Így megszünteti a korábban használt „lajstromozásra nem kötelezett légi jármű” fogalmát, helyébe a „repülőeszköz” megnevezés lép. A törvényjavaslat megteremti az elektronikus terep- és akadály-adatbázis jogszabályi hátterét is. A nemzetközi polgári repülésről szóló chicagói egyezmény 15. függeléke értelmében Magyarországnak meghatározott tartalommal elektronikus terep- és akadály-adatbázist kell létrehoznia. A légiközlekedésről szóló törvény 51. § (3) bekezdésének módosítása ezt az állami feladatot határozza meg.
A javaslat a felsoroltakon kívül technikai pontosításokat tartalmaz, többek között a szakszolgálati engedélyekre, a légtérre, a légi forgalmi irányításra, a lajstromra és az állami légi járművekre vonatkozóan.
Tisztelt Országgyűlés! A légiközlekedési törvény jelen módosítása amellett, hogy uniós tagságunkból adódó jogharmonizációs kötelezettségünknek tesz eleget, olyan szabálymódosításokat és pontosításokat tartalmaz, amelyek elősegítik a hatékonyabb hatósági jogalkalmazást is. Minderre tekintettel kérem, hogy a javaslatot megvitatni és a törvényjavaslatot támogatni szíveskedjenek. Köszönöm, elnök úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem