DR. VÖLNER PÁL

Teljes szövegű keresés

DR. VÖLNER PÁL
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr, csak néhány gondolat. Hiszékeny Dezső képviselőtársam tett néhány olyan megjegyzést a törvénytervezetekkel kapcsolatban, amelyek nem állják meg a helyüket, tehát hogy maga a törvényjavaslat hatóságpárti lenne, holott nyilvánvaló, hogy a bírósági út kiszélesítéséről van szó, ami az ügyfeleknek a jogait nyilván sokkal inkább érvényesíthetővé teszi. Tehát ilyen értelemben éppen hogy a hatóságot hozná hátrányos helyzetbe, ha ebből a szempontból vizsgálnánk, amit ő maga is elismert, amikor kifogásolta, hogy a bírói út általánossá tétele, tehát hogy közvetlenül a bírósághoz lehet fordulni, az a másik oldalról szintén sérelmes volt számára.
A bruttó ügyintézési határidő, ami még szót érdemel. Miután a különböző határidő-szűkítések további lehetősége már csak elméleti lenne, ezért ez a bruttó ügyintézési határidő az a keret, amin belül ténylegesen az ügyek intézése, illetve a hatóság felelőssége, hogyha ezek nem zárulnak időben, megállapítható.
Felmerült Gyüre képviselőtársam hozzászólásában a közigazgatási bíróság kérdésköre. Ott voltunk ötpárti egyeztetőn, azt hiszem, hogy nem tartalmi kérdésekről vitatkozunk, hanem az előterjesztéseken kívüli ügyek előhozatala volt, ami elsősorban nem fért bele az egyeztetés kereteibe, ami miatt most még nincs itt ez a tisztelt Ház előtt. De nyilvánvaló, hogy egy olyan javaslatcsomaggal fogjuk majd zárni elfogadás előtt, ami akár a megegyezések alapján, akár a keretek közé igazítva az elfogadhatóságot és az alkalmazhatóságot lehetővé teszi. Hiszen az új eljárási keretek között sokkal gyorsabban, hatékonyabban, átláthatóbban folyhatnak majd az ügyek, valamint az új közigazgatási szervezetrendszer kialakítása, vagy a korábbi toldozott-foltozott Ket.-nek a koherenciazavarait nyilvánvalóan ki lehet ezzel küszöbölni, a bírósági útnak a hozzákapcsolása pedig végképp ügyfélbaráttá teszi a rendszert.
Nemzetiségi szószóló úrnak köszönöm a hozzászólását. Nyilvánvalóan a gyakorlatban mindig vannak javítható dolgok, de úgy éreztem, hogy magukkal a keretekkel, a szabályozással nem volt probléma.
Köszönöm szépen mindenkinek a felszólalását. (Taps a Fidesz soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem