ELNÖK

Teljes szövegű keresés

ELNÖK
ELNÖK: Köszönöm, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az országos népszavazásról szóló H/12351. számú határozati javaslat zárószavazása. Frakciókérésre figyelemmel azonban előtte módosító javaslat fenntartásáról is döntenünk kell.
Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 48. § (4) bekezdése alapján az MSZP képviselőcsoportja a 2. számú módosító javaslat fenntartását indítványozta. Először erről határozunk. A 2. számú módosító javaslat Gőgös Zoltán és Kész Zoltán képviselő urak indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 60 igen szavazattal, 106 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elutasította.
Mivel az Országgyűlés módosító javaslatot nem tartott fenn, most a zárószavazás következik. Az Igazságügyi bizottság által előterjesztett határozati javaslat szövege A- és B-változatot tartalmaz. Az A-vál-tozat szerint az Országgyűlés a feltett kérdésben elrendeli a népszavazást, és meghatározza az annak lebonyolításához szükséges pénzügyi fedezetet, míg a B-változat szerint az Országgyűlés a népszavazást nem rendeli el.
Most az Országgyűlés arról határoz, hogy elrendeli-e a feltett kérdés népszavazásra bocsátását. Amennyiben erre a jelen lévő országgyűlési képviselők több mint fele igennel szavaz, a bizottsági határozati javaslat A-változata szerinti szöveg kerül közzétételre. Ha az Országgyűlés nem rendeli el a népszavazást, úgy a közzétételre kerülő országgyűlési határozat a bizottsági javaslat B-változata szerinti szöveget tartalmazza majd.
Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, hogy elrendeli-e (Gőgös Zoltán: Bátran!) az országos népszavazást a H/12351. számú határozati javaslatban foglalt, „Egyetért-e ön azzal, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt az állami tulajdonban álló termőföldek értékesítésének a tilalmáról?” címmel. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az országos népszavazást 59 igen szavazattal, 108 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította. (Gőgös Zoltán: Lehet tovább lopni, uraim! Gyönyörű!) Most felkérem Ikotity István jegyző urat, ismertesse a közzétételre kerülő határozat szövegét. Jegyző úr!

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem