HORVÁTH LÁSZLÓ
HORVÁTH LÁSZLÓ
HORVÁTH LÁSZLÓ (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Előterjesztésünk kapcsán nehéz a megfelelő szavakat megtalálni, és nehéz szólni azokról és kellő alázattal azok helyett, akik már nem tudnak szólni, és amikor nagyon nagy bajban voltak, akkor sem tudtak szólni. Nehéz beszélni azokról, akiknek olyan rövid kis életke adatott, hogy még beszélni sem tanulhattak meg, talán annyit már ki tudtak mondani, hogy anya és apa, de ez rajtuk nem segített, sőt az anya és apa volt az, aki a kiszolgáltatott és védtelen kisgyermek életére tört.
Nem véletlenül rázták meg az ország közvéleményét azok az ügyek és azok a hírek, amelyek könyörtelen gyermekgyilkosságokról szóltak az elmúlt időszakban, és az érthetetlenséggel párosult felháborodás kapott hangot akkor, amikor az is kiderült, hogy két, egy 18 hónapos és egy 2 hónapos kisgyermek életére nem más tört, mint a saját szülője, szülei. Törvényjavaslatunk kiindulópontját ezek az érthetetlen, tragikus, fájóan megrázó gyermekgyilkosságok adták és adják.
Fel lehet tenni persze a kérdést, hogy mit lehet tenni akkor, amikor egy szülő az alapvető felelősségét, ami a gyermeke gondozására, felnevelésére irányul, felmondja, és úgy hanyagolja el gyermekét, hogy ez az elhanyagolás nem hanyagságból történik, hanem igenis tudatosan. Sajnos kijelenthetjük, hogy a gyilkos szülők tudatosan, szinte felkészülten hajtották végre módszeresen a gyermekük súlyos elhanyagolását, illetve a recski esetben az erőszakos életkioltást.
A tragédiák után jó néhány vizsgálatra sort kellett keríteni, hiszen tisztázni kellett azt, hogy ez egyáltalán miért és hogyan történhetett meg, történtek-e mulasztások, hibák, milyen felelősségek állapíthatóak meg, és nem utolsósorban arra is választ kellett adniuk a vizsgálatoknak, hogy van-e, szükséges-e olyan lépés, akár a gyermekvédelmi jelzőrendszer vonatkozásában, amely, ha nem is tudja véglegesen kiküszöbölni, de mindenesetre hatékonyan, jelentősen le tudja szűkíteni annak a kockázatát és lehetőségét, hogy hasonló tragédiák a jövőben megtörténjenek.
A kérdés az, hogy ha egy szülő tudatosan támad saját gyermeke életére, akkor van-e olyan szervezet, jelzőrendszer, amely ezzel szemben, ezzel a tébollyal szemben hatásosan fel tudja venni a küzdelmet. És itt nem lehet más a válasz, mint hogy kell hogy legyen egy olyan jelzőrendszer, mert egyetlenegy gyermek életéről sem mondhatunk le, még akkor sem, hogyha egy ilyen extrém helyzetben veszélyeztetik a gyermek életét.
A kormányzat, az illetékes kormányhivatalok és maga az alapjogi biztos is lefolytatta a maga vizsgálatát, jelentéseiket közzétették. Azt hiszem, ezeknek a vizsgálatoknak a megállapításait, illetve javaslatait sikerült az önök előtt fekvő törvényjavaslatba beépíteni.
A módosítások - hiszen több törvényen több módosítást javasolunk - közös célja az, hogy az ilyen esetekben a jelzőrendszer tagjai a mainál hatékonyabban, eredményesebben és egyértelműbb szabályok szerint tudjanak össze- és együttműködni, hiszen könnyű lenne azt mondani sommásan, hogy mindezek a tragédiák azért történhettek meg, mert rossz a gyermekvédelmi jelzőrendszer. Ha ez így lenne, akkor egyszerű dolgunk lenne, mert a jelzőrendszert kellene megjavítani vagy megújítani, de sajnos nem erről van szó. A jelzőrendszer még ebben az állapotában is képes lett volna ezeket a gyermekéleteket megmenteni, ha nem történnek olyan mulasztások és szakmai hibák, amelyek ebben az esetben végzetesek és életveszélyesek voltak.
(9.10)
Hadd idézzem önöknek az alapjogi biztos nemrégen közzétett jelentését a gyöngyösi halálesettel kapcsolatosan, ahol rögzítésre került, az ombudsman megállapította, hogy a házi gyermekorvos, a gyermekjóléti központ és a gyámhatóság sorozatos mulasztásai, szakmailag érthetetlen lépései miatt sem sikerült megakadályozni azt, hogy a szülők gyermeküktől a táplálékot hosszú ideit megvonják. A jelzőrendszeri tagok hibái így közvetve szerepet játszottak a gyöngyösi kisgyermek halálában.
És azt a következtetést is levonja az alapjogi biztos, hogy a tragikus eset rávilágít arra, hogy a jelzőrendszeri tagok érdemi együttműködése lehet az egyetlen járható út, hiszen a tagok egyedi és elszigetelt próbálkozásai a renitensen együtt nem működő szülők és családok esetében komoly kockázatokkal és következményekkel járnak. Mindezért szükséges és nagyon fontos, hogy a jelzőrendszer tagjainak működését, együttműködését, eljárási szabályait még világosabbá, még egyértelműbbé tegyük, ezt az együttműködést, ha kell, akkor ki is kényszerítsük, és minimálisra szűkítsük az eljárás során azokat a mérlegelési lehetőségeket, amelyek magukban rejtik a hibázás lehetőségét.
A tragédiákból leszűrt tapasztalatok azt is megkövetelik, hogy egyes eljárási szabályokat egyértelműsítsünk. A gyöngyösi eset kapcsán szomorúan kellett szembesülnünk azzal, hogy a gyermek születését követő hónapokon keresztül gyakorlatilag működtek a hivatalok, de ha azt kérdezzük meg, hogy megtették-e azt, amit meg lehetett volna vagy meg kellett volna tenni, akkor arra a válaszunk az, hogy nem tették meg.
A jelzőrendszer tagjai közül az, aki hiánytalanul, felelősséggel és lelkiismerettel járt el a folyamat során végig, az a védőnő volt. Megállapítható, kimutatható az, hogy a védőnői szolgálat a helyén volt ezekben az esetekben. Tette, amit tehetett, de az ő jelzéseit a jelzőrendszer többi szereplője nem vette az ügy mértékéhez és súlyosságához illő és kötelező komolysággal. Hiszen a védőnő jelzése után, amikor is világossá vált, hogy az anya nem működik együtt és elutasítja a védőnői ellátást, amiről a védőnő jelzést adott a gyámhatóságnak, a gyámhatóság hiába adott ki határozatot arról, hogy a gyermekjóléti központnak el kell végeznie a szükséges környezettanulmányt, és javaslatot kell tennie a gyermek elhelyezésére vonatkozólag, ez a határozat bár kiadásra került, erre a határozatra a gyermekjóléti központ nem is reagált.
Újabb határozatoknak kellett születniük ahhoz, hogy végül is azt jelentse a gyermekjóléti központ, hogy nem tudott bemenni, mert a szülők nem engedték be a gyermek elhelyezésére szolgáló lakásba a munkatársakat; ő nem tudott bemenni, ezért pedig jelentést, illetve javaslatot nem is tesz. Ezek után mind a két hivatal, mint aki jól végezte dolgát, öt hónapra elrakta az aktát a fiókba.
A gyermek életének első tíz hónapjában nem történt semmi. Mindenki tette a dolgát úgymond, de nem történt semmi. Aztán következett megint négy hónap, amikor szintén nem történt semmi, és 18 hónapot élt a gyermek. Ez olyan eljárási mulasztás, olyan szakmai hiba, amely felveti egyébként a személyes felelősség, a figyelmesség, elkötelezettség kérdését.
Jeleztem, hogy nem az ügy és az ügyek súlyosságának mértékéhez igazították az intézkedéseiket. Ez abból is látszik, hogy mind a gyöngyösi, mind a recski esetben, hogy úgy mondjam, visszaeső szülőkről beszélhetünk. A gyöngyösi esetben az anyának már három gyermeke ellen voltak merényletei; olyan súlyú merényletek az elsőszülött és a másodszülött gyermekek ellen, ahol a bíróság az anyától elvette a gyerekeket. A harmadszülött kislány esetében is folyamatosan védelembe vételi, jelzem, sikertelen védelembe vételi eljárások folytak.
A recski esetben pedig már volt erőszakos megnyilvánulása a szülőnek, és ennek kapcsán az elsőszülött gyermek szintén máshol került elhelyezésre. Fontos az, hogy a jelzőrendszer ilyen esetekben tudjon róla, tudnia kelljen arról, hogy nem egyszeri esetről van szó. Vannak súlyos előzmények, és ilyen súlyos előzmények után pedig már fokozott figyelemmel, fokozott felelősséggel, fokozott éberséggel kell eljárnia a rendszernek.
Ezért javasoljuk azt, hogy a testvérek ügyében az eljárást, illetve az ügy kezelését össze kell vonni, hogy ne kerülhessen arra sor, mint amire itt sor került. Arra is egyértelmű javaslatot teszünk, hogy ha szükséges, akkor a szülők elővezetése azonnali intézkedést igénylő esetben megtörténhessen, ügyészi jóváhagyás nélkül is, mert az eset azt bizonyította Gyöngyösön, hogy ez az előzetes ügyészi jóváhagyás, ennek a beszerzése részben meghiúsította, hogy a szülőket meg tudják hallgatni. Egyszer sem sikerült erre a meghallgatásra sort keríteni.
Annak is véget szeretnénk vetni, hogy valaki elrejthesse a gyermekét, zárt ajtók mögé zárhassa, és adott esetben a maga kényének-kedvének kiszolgáltatva élhessen vissza a gyermek védtelenségével. Rögzíteni kívánjuk azt, hogy a jelzőrendszer tagjaival való együttműködés elhárítása esetén, egyértelmű elzárkózás esetén súlyos veszélyeztetés minősítése legyen az irányadó, hiszen Gyöngyösön is az történt, hogy a szülők nem engedték be a gyermekjóléti központ munkatársait, sorozatosan nem engedték be, viszont az esetleges hatósági kényszerintézkedéshez, ami a bejutáshoz kellett volna, nem lehetett engedélyt szerezni, mert az ilyen engedélyhez bizonyítékokat kéne csatolni. A bizonyítékok pedig bent vannak.
Ennek a matthelyzetnek vagy patthelyzetnek - a gyerek szempontjából matthelyzet - szeretnénk véget vetni azzal, hogy az elzárkózást a súlyos veszélyeztetés minősítés kategóriájába kívánjuk sorolni.
(9.20)
Nagyon fontos eleme az is a módosító javaslatainknak, hogy a gyermeket ne lehessen kicsempészni, kivonni a gyermekvédelmi jelzőrendszernek a látóköréből; kötelező legyen a gyermeket a szűrővizsgálatokra, státuszvizsgálatokra elvinni. Nem lehetséges az, mint ami Gyöngyösön megtörtént, hogy a háziorvos elfogadja azt, hogy a szülő telefonon mondja be a gyermek súlygyarapodás-adatait, miközben egyébként a gyermek halálra éheztetése van folyamatban. Nem elfogadható, és hadd jegyezzem meg, hogy itt a háziorvos nyilatkozata volt a perdöntő, mondhatni, a súlyosan életveszélyes… - hiszen a gyámhatóságot ilyen telefonos kapcsolattartás alapján tájékoztatta a háziorvos arról, hogy egyébként a gyermek elhelyezése megfelelő, állapota pedig kielégítő. Végzetes volt, hiba a háziorvos részéről, viszont a gyermeknek az életébe került mindez.
Ezért tartjuk szükségesnek azt, hogy az egészségügyben dolgozók számára a jelzési kötelezettség egyértelműen legyen rögzítve, és nagyon fontos, és azt hiszem, ezzel is az ombudsman ajánlását követtük, hogy kimondjuk a jelzőrendszer tagjaival való együttműködés elutasításának a tilalmát. Tehát nem lehet elutasítani sem a védőnői, sem a gyermekorvosi, sem a háziorvosi, sem a bölcsődei, sem a köznevelési intézménnyel való együttműködést, annak egyértelmű szankcióját is rögzítjük a javaslatban, és úgy gondoljuk, hogy mindezek így együttesen tudnak védelmet biztosítani a hasonló tragédiák előfordulásával szemben.
De egyet semmilyen törvény nem tud hatékonyan biztosítani: ez az odafordulás képessége, nemcsak a jelzőrendszer tagjai részéről, hanem mindannyiunk részéről. Hiába teltek el hónapok, és tudom, hogy e kérdés kapcsán óhatatlanul érzelmek, indulatok és kérdőjelek jelenhetnek meg, ez részben természetes is, hiszen valamennyien, akik hajlandóak vagyunk szembenézni ezzel a borzalommal, érintettek vagyunk, és érintettsége van egyébként a környezetnek, a szűkebb és a tágabb környezetnek is. Hiszen ha 18 hónapon keresztül úgy lehet halálra éheztetni egy gyermeket egy sorházban, tisztes polgári körülmények között, vagy egy családi házban, nagy anyagi jólét közepette, hogy a lakókörnyezetnek nem tűnik fel, nem érzékeny a lakókörnyezet arra, hogy ezt a gyereket soha nem látták kinn, hogy ez a gyerek heteken keresztül sikolt és sír és ordít, akkor bizony felvetődik a jelzőrendszeren kívüli társadalomnak az érzékenysége és felelőssége is.
Ezek a kioltott, erőszakkal kioltott gyermeki életek nyomot nem hagytak maguk után, nem hagyhattak maguk után, jeleket viszont hagytak. A közös erőnkre óriási felkiáltó- és kérdőjel került. Arra kérem önöket, miközben kérem a javaslat támogatását, hogy közösen, és ha lehet kérnem, akkor kellő alázattal próbáljuk meg úgy javítani ilyen vonatkozásban a jelzőrendszert, hogy ilyen felkiáltójel és kérdőjel ne kerülhessen megint az égre.
Szeretném még azt is önöktől kérni, hogy a javaslaton azt kérjék számon, amit számon lehet és számon kell kérni. (Korózs Lajos: Meglesz, Lacikám, meglesz! - Bangóné Borbély Ildikó: Meglesz!) Hiszen említettem, hogy milyen tárgykörben, milyen témakörben tesszük meg a javaslatainkat, ezért vállaljuk a felelősséget tisztességgel. Köszönöm a figyelmüket, és kérem a támogatásukat. (Taps a kormánypártok soraiban.)
