SZELÉNYI ZSUZSANNA
SZELÉNYI ZSUZSANNA
SZELÉNYI ZSUZSANNA (Független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Érdekes a mostani vita, jó pontosítani, ezt önök közül többen is megtették, hogy igazából miről beszélgetünk. Én azt gondolom, hogy amikor ilyen súlyos esetek kapcsán benyújtott javaslat áll előttünk, akkor azért alapvetően mégiscsak azt kell végiggondolnunk, hogy alkalmas-e ez a benyújtott javaslat arra, hogy megoldja vagy hozzásegítse a magyar kormányt, a magyar államot annak a funkciójának a megvalósításában, hogy Magyarországon a gyerekek a lehető legbiztonságosabb környezetben, lehetőleg a hozzájuk közel álló, szerető felnőttek által tudjanak nevelkedni.
Ez mindig a kérdés, amikor a gyerekekről beszélünk meg a gyerekek veszélyeztetéséről beszélünk. Soha nem egy konkrét ügy vagy tragédia a vizsgálódásunk tárgya, hiszen ezek mindig csak a jéghegy csúcsai. Amikor rendőrségi feljelentésekből meg bulvárújságokból tájékozódunk arról, hogy valami tragédia történt, akkor biztosak lehetünk abban, hogy sokkal több gyerek szenved, és ezek csak véletlenül kiderült pontok, de egyébként komoly, nagy baj van emögött.
(10.50)
Amikor gyerekeket szexuálisan zaklatnak, akkor azt gondolhatjuk, hogy a veszélyeztetett gyerekek nagy része valamiféle erőszakos abúzusnak van kitéve. Amikor azt mondjuk, hogy veszélyeztetett gyerekek - 240 ezer gyerekről beszélünk ma Magyarországon -, akkor azt lehet gondolni, hogy ezeknek a nagy része bántalmazásnak, elhanyagolásnak van kitéve, hiszen az elhanyagolás is a veszélyeztetés, az erőszak tárgykörébe tartozik. 240 ezer gyerekről beszélünk, nem egy kiragadott, aktuális esetről. Tehát nyilvánvalóan az az elvárásunk, hogy amikor ezt akár a kormány, akár helyette képviselői módosító indítvány próbálja orvosolni, akkor az egész problémát vizsgálja, mert soha nem egy egri esetről szól egy javaslat. Most is az a dolgunk, hogy általánosságban gondolkozzunk és a valós problémákat vizsgáljuk meg.
Tehát 240 ezer gyerek van ma veszélyeztetett kiskorúként elkönyvelve Magyarországon, évente 50 ezer gyerek van, aki ebbe a rendszerbe bekerül. Elképesztő számokról beszélünk, ez az összes korosztályos gyereknek 12-14 százaléka, a számok némiképpen tudnak változni. A mai gyerekek 10 százaléka Magyarországon veszélyeztetett kiskorú. 1997-ben, amikor a gyermekvédelmi törvény megszületett, nagy és nagyon előre mutató, alapvetően gyerekjogú, fókuszú törvénymódosításról volt szó, amely átalakította a gyermekvédelmi rendszert Magyarországon. Az azt követő tíz évben folyamatosan csökkent azoknak a gyerekeknek a száma, akiket állami gondoskodásba kellett venni, mert az alapellátás egyre inkább alkalmassá vált arra, hogy a gyerekek jobban éljenek. Természetesen az is beletartozik ebbe, hogy Magyarországon volt egy társadalmi stabilitás, egy prosperitás, a szülők alkalmasabbak voltak arra, hogy a gyerekeiket neveljék. Ez azonban megváltozott a válság óta, és konkrétan az önök kormányzása idején, az elmúlt tíz évben folyamatosan és egyre nő azoknak a gyerekeknek a száma, akik állami gondoskodásba kerülnek.
Ez komoly probléma, hiszen ahogyan az államtitkár úr is mondta, és mindannyian tudjuk, az a célunk, hogy a gyerekek lehetőség szerint az otthonukban tudjanak biztonságban növekedni, és csak akkor kelljen őket onnan kiemelni, ha ott nagyobb veszély fenyegeti őket, mint akkor, ha közösségi állami gondoskodásban nevelődnek, ami soha nem tud olyan egyéni fókuszú és olyan szeretettel teli lenni, mint egy családi nevelés. Tehát a helyzet rossz. A helyzet rossz és mindenképpen folyamatosan romlik, tehát strukturális, rendszerszerű problémákkal állunk szemben. Ezek a tragédiák, mint mondtam, csak a jéghegy csúcsát mutatják.
Miért van ez a helyzet vajon? Nyilván ez egy komplex dolog, ezért is nem lehet egy-egy kicsi sztori kapcsán gondolkodnunk. Azt gondolom, hogy Magyarországon ma minden családbarát kormányzati szlogen ellenére alapvetően egy kormányzati érdektelenség övezi a veszélyeztetett gyerekek életét, a kormány egyáltalán nem foglalkozik ezzel a kérdéssel. Csak akkor jön elénk a parlamentbe valami ezzel kapcsolatos javaslat, amikor éppen van valami brutális tragédia. Ez teljes mértékben elfogadhatatlan.
A másik komoly probléma, hogy ebben a szektorban is, és erről ma még nem beszélt itt igazából senki eleget, létrejött egy olyan kormányzati centralizáció, amely nagyon hangzatosan a családbarát kormányzatnak megfelelő logika alapjára épül. De vizsgáljuk meg, és szeretném, ha erről valamilyen riportot kaphatnék az államtitkár úrtól, hogy vajon a gyerekjóléti alapellátás és a családsegítés összevonása, mondjuk, a gyerekek dolgait segítette-e vagy nem. Ugyanis olyan helyzetek állnak ma elő, hogy például biofüves tizenévesekkel olyan szakembereknek kell dolgozni, akik egyébként idős- és beteggondozásra vannak kiképezve, és nem értenek a tinédzser gyerekek problémáihoz. Pedig elképzelhető lenne, hogy lehetne rajtuk segíteni, ha ők értenének hozzá. Tehát van egy csomó anomália. Nyilvánvalóan egy központosított logika, egy hatalmi logikájú szociális ellátórendszer semmiképpen nem tudja szolgálni, hogy a helyi közösségek és a családok oldják meg a gyereknevelés feladatait sikerrel. Természetesen a centralizáció mindig forráskivonással is jár, mindig suttyomban arról is szó van, hogy emberek elmennek, elküldik őket, vagy eltávozásra kényszerülnek. Tehát a szakemberek száma is csökken.
Azt gondolom, a helyzet az, amikor ezekkel a hírekkel szembesülünk, hogy ma a kormány igazából nem tudja megoldani ezt az alapelvet, tehát a gyerekek nevelését biztonságos környezetben, lehetőség szerint a családjukban. Ezt ma a magyar kormány nem tudja semmiképpen támogatni. Ehhez képest a javaslat tulajdonképpen azt segíti elő, hogy minél több gyereket minél egyszerűbben lehessen állami gondoskodásba venni. Szerintem semmi módon nem járul hozzá a helyzet eredményes kezeléséhez és a gyerekek jobb létéhez. Tehát nem jó ez a javaslat alapvetően, hiába van neki egy-egy szimpatikus pontja. Magától értetődő módon a testvérek együtt gondozásával és a szakemberek együttműködésével nincs semmi baj, de ezek önmagukban, mivel rendszerszintű problémákkal állunk szemben, nem fognak semmit javítani a helyzeten, és én a magam részéről nem is tudok támogatni egy olyan javaslatot, amely egyébként a valós problémákat nem célozza meg.
Többen is már hivatkoztak arra, hogy készült ombudsmani jelentés, tavalyelőtt, 2014-ben készült egy szakértői vélemény a gyermekbántalmazás kapcsán a gyerekellátó rendszer problémáiról konkrét javaslatokkal. Egyébként az elmúlt hónapokban, a héten voltam több ilyen intézményben is; Fóton is, tegnap voltam az Alföldi utcai befogadó központban. Praktikusnak találom, hogy találkozzak azokkal a szakemberekkel, érintettekkel, akikről most is beszélünk, mielőtt véleményt formálunk róluk. Most van tehát egy csomó információnk, meg természetesen sok mindenről nem tudunk eleget, nincs elég adatunk, de azért nem üres a kezünk, amikor hozzá akarunk nyúlni a rendszerhez és az alapellátás súlyos szerkezeti problémáit akarjuk megváltoztatni.
Azt gondolom, hogy van egypár pont, amit mindenképpen át kell tekinteni. Például azt, hogy az állami irányítás alá vont, erősebb állami kontroll alatt működő helyi szolgáltatások képesek-e mobilizálni a helyi szereplőket, adott esetben a szakemberek együttműködését. Erről jó lenne kicsit többet tudni. Fontos lenne az elképesztő szakemberhiány pótlása. Többen is említették már, de én is hadd mondjak egy-két adatot! Az állami szakellátásban a gyerekfelügyelőknek, akik a gyerekekkel vannak éjjel-nappal, tehát azokban az időszakokban is, amikor például egy nevelőotthonban, az állami szakellátásban szexuális abúzus titkos helyeken megtörténhet, 40-50 gyerekeket kell napi 12 órában ellátnia. És ez az ember 80-90 ezer forintot keres. Tulajdonképpen jófejségből csinálja, hiszen a pénz, amit kap, az nyilvánvalóan alkalmatlan arra, hogy ő maga is meg tudjon belőle élni, ő maga is a családját el tudja tartani. Nem várhatunk senkitől megfelelő, egyénre szabott finommunkát, hogy észrevegye, hogy annak a gyereknek az elmúlt hónapokban változott-e a viselkedése, egyébként is traumatizált gyerekekről beszélünk, mikor ő maga is elemi fizikai és anyagi problémákkal küzd, a végtelenségig ki van zsigerelve, fáradt és mindenféle baja van.
De mondok egy másik példát. A gyermekvédelmi gyámoknak 30-40 gyerek szülői funkcióit, kötelességeit és felelősségét, jogosítványait kell gyakorolniuk. Elképesztő felelősség! Ezek az emberek ma a munkaidejük 70 százalékát utazással töltik el. Tehát alig-alig találkoznak azokkal a gyerekekkel, akiknek ők kvázi a szüleik. Hogyan vennék ők észre azt, hogy azzal a gyerekkel adott esetben valami komoly probléma van? Milyen csodát várunk ezektől a gyerekvédelmi szakemberektől, azt várjuk, hogy tökéletesen működjenek egy teljesen tökéletlen struktúrában? Ez nyilvánvalóan elfogadhatatlan.
Hozzáteszem: ugyan arra ösztönözzük őket, mondjuk, ebben a javaslatban, hogy dolgozzanak együtt alaposabban a védőnőkkel, az iskolai tanárokkal, az óvónőkkel és mindenkivel, aki az úgynevezett jelzőrendszer tagja, de azok hol vannak? Nincs Magyarországon védőnőhiány? Megfelelő helyzetben vannak azok a tanárok, akik maguk is az iskolai centralizáció miatt egy teljesen lehetetlen helyzetben vannak?
(11.00)
Tehát olyan dolgokat kérünk ezektől az emberektől, amit egyszerűen nem tudnak megoldani. Itt igazi, komoly strukturális problémákról van szó. Centralizált rendszerek alkalmatlanok arra, hogy helyben a szakemberek együtt dolgozzanak, hogy a közösség funkcionáljon, hogy észrevegyék, hogy a szomszédban valami baj van. Amikor az a gondolkodás tárgya, hogy hatalmi logikában csinálok mindent végig, akkor nem várhatom el, hogy az emberek a helyi együttműködés és a szakmai együttműködés keretei között tökéleteset produkáljanak. Ennek az egész javaslatnak a szellemiségével van probléma. Természetesen az illeszkedik a kormány logikájához. Én azt állítom, hogy így nem tudja megoldani az alapvető feladatait.
Vannak még egyéb problémák is. Például az elmúlt években egyre gyakoribbá vált, hogy sajátos nevelési igényű gyerekeket egyre inkább veszélyeztetettnek tekintettek, bevitték őket a gyermekellátó szakellátásba, elvették őket a családjuktól, majd kiderült, hogy amikor egy autista gyerek 30-40 gyerek között van, még kevésbé tudja őt a rendszer kezelni, és egy év múlva visszavitték a családjához, pedig úgy ítélték meg korábban, hogy alkalmatlanok a szülők a nevelésére. Akkor mi a feladata a magyar államnak? Az a feladata, hogy a család oldja meg ezt a dolgot. Alkalmatlan arra egy tömeges vagy sok gyereket kezelő rendszer, hogy egyéni problémákat megoldjon.
Egy csomó minden probléma van még, ezek megint egyébként strukturális problémák. Arról nem is szólva, hogy itt gyerekekről beszélünk, akiket ide-oda pakolászik az állam, a szüleiktől el, a szüleikhez vissza, és senki nem tudja az ő életét igazából megoldani. Egyre több a probléma. Természetesen ezek a gyerekek nem tudnak ép felnőtté válni, és nyilvánvaló módon rendkívül kiszolgáltatottak lesznek felnőttkorukban is. Tehát a lényeg az, hogy ez a javaslat biztosan semmi komoly előrelépést nem jelent abban a hatalmas problématengerben, amivel szembenézünk.
Mondok még mást is: például a gyermekvédelmi törvény ’97-ben még nagyon jó volt, de azóta elmúlt húsz év, és nagyon sokat fejlődött a világ a gyerekközpontú ellátások megítélésében. De ebben a törvényben nem szerepel az a szó, hogy erőszak, nem szerepel az, hogy abúzus, nem szerepel benne az, hogy prostitúció, nem szerepel az, hogy szexuális kizsákmányolás. Akkor, amikor tudjuk, hogy egyébként az érintett gyerekek túlnyomó része valamelyiktől szenved. Minimum az elhanyagolástól, mint mondtam, az is erőszaknak tekintendő az összes nemzetközi egyezmény szerint.
A szakemberek képzése, erről már itt többen is beszéltek, alkalmatlan. Olyan kevés pénzt kapnak ezek az egyébként sokszor alulképzett szakemberek, hogy bármi áron felveszik az embereket dolgozni, mert egyszerűen olyan kevesen akarnak a gyermekellátásban elhelyezkedni. Amikor nagyon komoly szűrőnek kellene lennie, hogy ki kerülhet ilyen pozícióba, hogy gyerekekkel együtt él, problémás gyerekeket nevel, akkor a rendszer olyan embereket kénytelen foglalkoztatni, akik ennek nem felelnek meg. Természetesen akkor lehetőség teremtődik nagyon-nagyon súlyos visszaélésekre, ami az összes többi munkatárs renoméját, presztízsét, büszkeségét súlyosan aláássa.
Azt gondolom, hogy egy rendpárti javaslat, mint ez itt, egy pontszerű javaslat teljes mértékben alkalmatlan arra, hogy súlyos strukturális problémákat megoldjon. Azt várom, hogy ennél egy sokkal átfogóbb, értelmesebb, jövőbe mutató és a gyerekeket szolgáló javaslatot nyújtson be a kormány. Addig ezt a javaslatot semmiképpen nem tudom támogatni. Köszönöm szépen.
