DR. RÉTVÁRI BENCE,

Teljes szövegű keresés

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Látom, azért az önök lelkiismeretét sem hagyja teljesen nyugodtan a tegnapi népszavazás és az előtte való MSZP-s kampány, ezért kezdik minden felszólalásukat ezzel, hiszen valóban lehet, hogy fájó egy ellenzéki politikusnak, hogy 3 millió 300 ezren állnak ki a kormányzat ezen törekvése mellett. Ez olyasfajta legitimáció, olyasfajta támogatottság, amit az MSZP még fénykorában, 1994 körén sem élhetett meg. Nem csodálom, hogy próbálják ezt még az egészségügyi felszólalás kapcsán is csökkenteni.
Másnak a csökkentésében is jók voltak önök, ez pedig az egészségügyi kassza. Ne feledjük az utolsó éveiket, amikor 1700 milliárd forintról az Egészségbiztosítási Alap összegét 1500-ra csökkentették; 1700-ról 1500-ra. Mi visszapótoltuk azt a pénzt, amit önök kivettek az Egészségbiztosítási Alapból, hogy a betegekre lehessen fordítani, arra lehessen fordítani, hogy gyógyszer legyen a betegeknek, hogy ápolni, gondozni tudják őket, hogy a kórházakban legyen elegendő forrás, és miután pótoltuk azt, amit önök kivettek belőle, tovább növeltük 1700-ról a jövő évi költségvetésben 2000 milliárd forint fölé.
De sajnos nemcsak ezen a téren okoztak önök kárt, hanem akkor is kárt okoztak, amikor 16 ezer ágyat megszüntettek, amikor hatezer dolgozót elbocsátottak, vagy a patikaliberalizáció körében hatszáz kispatikát számoltak föl. Összességében 650 milliárd forint az a számla, ami sajnos a szocialisták terhére írandó, amennyivel csökkentették az egészségügy költségvetését.
Az ápolási, szakápolási otthonok, szakápolási centrumok kapcsán azért fontos erről a kérdésről beszélni, hiszen az elöregedő társadalomban egyre nagyobb igény lesz olyasfajta szolgáltatásra, ami nemcsak egészségügyi, nemcsak szociális, hanem ezeknek a vegyített szolgáltatásait nyújtja. Ezért indultunk el a szakápolási otthonok felé. Kidolgozzuk azt, hogy pontosan hogy nézne ki egy ilyen szakápolási centrum, igyekszünk minél hamarabb fel is építeni párat, hogy mindenki láthassa, miért ez egy modern és emberséges válasz arra, amit az elöregedő társadalom kihívása jelent. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
(13.00)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem