ELNÖK

Teljes szövegű keresés

ELNÖK
ELNÖK: (A teremben lévők felállnak, és ezzel köszöntik a választópolgárok közösségét. Amikor az ülést vezető elnök helyet foglal, a teremben lévők is leülnek.) Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés őszi ülésszakának első ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Szűcs Lajos és Hiszékeny Dezső jegyző urak lesznek segítségemre. Köszöntöm kedves vendégeinket és mindenkit, aki figyelemmel kíséri a munkánkat.
Tisztelt Országgyűlés! Mindannyiunk nevében szeretettel és tisztelettel köszöntöm a díszpáholyban helyet foglaló Stanislaw Karczewski urat, a Lengyel Köztársaság szenátusának elnökét és kíséretét, szenátor asszonyt és szenátor urakat. (Nagy taps.) Magyarországi tárgyalásaikhoz sok sikert, a programjaikhoz kellemes időtöltést kívánok.
Tisztelt Képviselőtársaim! Bejelentem, hogy az LMP képviselőcsoportja Schmuck Erzsébet képviselő asszonyt frakcióvezetőnek, a Jobbik képviselőcsoportja Volner János képviselő urat frakcióvezetőnek, továbbá Vona Gábor képviselő urat frakcióvezető-helyettesnek megválasztotta. Mindannyiuknak gratulálok, és megválasztásukhoz, munkájukhoz sok sikert kívánok. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem