BANA TIBOR

Teljes szövegű keresés

BANA TIBOR
BANA TIBOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A transzatlanti kereskedelmi és beruházási partnerséggel, azaz a TTIP-vel kapcsolatos tárgyalásokról továbbra sem kapunk egyértelmű válaszokat. Egyre többen vannak Magyarországon, akik ellenzik a tárgyalások folytatását és a szerződés megkötését, a magyar kormány azonban továbbra is adós a nyílt állásfoglalással, kettős beszédet folytat, és egyes tagjai egymásnak ellentmondó álláspontokat fogalmaznak meg. A TTIP körüli zúgolódás és elutasítás most már nemcsak a kelet-középeurópai tagországok sajátja, a nyugati tagállamokban és a tengerentúlon is egyre erőteljesebbek a kritikus hangok. Olyannyira, hogy már a német kormányon belül is akadnak olyanok, akik a tárgyalások kudarcáról beszélnek. Legutóbb augusztus végén Sigmar Gabriel német gazdasági miniszter nyilatkozott úgy, hogy a tárgyalások de facto meghiúsultak, mivel mi, európaiak nem akarjuk magunkat alávetni az amerikai követeléseknek. Persze ezt azonnal igyekezett is cáfolni az EU-s főtárgyaló vagy éppen Angela Merkel, de a falon így is egyre több a repedés.
Mindezek mellett továbbra sem látszik tisztán a magyar kormány álláspontja. Korábbi kérdéseinkre mindig az volt a válasz, hogy folytatni kell a tárgyalásokat, majd, mivel úgyis vegyes megállapodás lesz, azaz a tagállamoknak is ratifikálniuk kell, ráérünk akkor ellentmondani. Ez azonban rendkívül veszélyes hozzáállás. Nézzük, miért is! Egyáltalán nem biztos még, hogy vegyes megállapodás lesz a TTIP, hiszen a CETA-ról, vagyis az EU-Kanada szabadkereskedelmi megállapodásról is csak most, az aláírása előtt döntött úgy az Európai Bizottság, hogy vegyes egyezményként kezeli, ez azonban nem jelenti azt, hogy ugyanez a döntés fog születni a sokkal vitatottabb TTIP esetében is. A CETA-val kapcsolatos álláspontjáról a hírek szerint ebben a hónapban dönt a kormány, és az utóbbi hónapok nyilatkozatai alapján nincs kétségünk afelől, hogy milyen döntés születik. Pedig ha a CETA-t a TTIP előfutárának tekintjük, nem lenne szabad elhamarkodott döntést hoznunk.
Végül, de nem utolsósorban továbbra is itt van még a GMO kérdése, amelyre megnyugtató megoldás a mai napig nem született, sőt egyre nyugtalanítóbb hírek érkeznek. Az egyik ilyen a NÉBIH megszüntetése és feladatainak kormányhivatalokhoz delegálása, egy kevésbé hatékony és ütőképes rendszert hozva létre ezzel. Mindeközben Fazekas miniszter úr az Egyesült Államokban tárgyalt, és vetőmagmintákat hozott az országba, itthoni tanulmányozás céljából. További adalék, hogy a washingtoni magyar nagykövet szerint a GMO-val kapcsolatban ugyan kutatásokra van szükség, amihez idő kell, de az mind politikai, mind üzleti szempontból jelentős lehetőség.
Látható tehát, hogy a kormánynak bizony sok kérdésben van még tisztáznivalója, leginkább a következőkben. Milyen álláspontot képvisel jelenleg a kormány TTIP-ügyben, látva, hogy egyre több nyugati politikus is felemeli a szavát ellene? Számíthatunk-e arra, hogy a magyar parlament elutasítja a CETA-t? A GMO kérdésében sokkal határozottabb elutasításra van szükség, ennek jelenleg éppen az ellenkezője, az enyhülés tapasztalható. Mik a kormány tervei ezen a téren? Államtitkár úr, várom érdemi válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem