LÁZÁR JÁNOS,

Teljes szövegű keresés

LÁZÁR JÁNOS,
LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Köszönöm szépen. Azért én válaszolok, tisztelt képviselőtársam, mert a házszabály, illetve a vonatkozó rendelkezések értelmében a miniszterelnök helyett miniszter válaszolhat - (Közbeszólásra:) miniszterelnök helyett miniszter válaszolhat -, s nekem jutott az a megtisztelő feladat, hogy a kérdésére válaszolhatok. Ezt örömmel megteszem.
Először is azzal kezdeném, hogy meggyőződésem szerint, aki Magyarországon népszavazást kezdeményez, ráadásul annak a törvényességére, hitelességére, hitelesítésére vonatkozó összes akadály elhárul, magyarul, teljesíti a szükséges feltételeket, összegyűjti a megfelelő aláírásokat adott esetben, ha nem a kormány a kezdeményező, és az Országgyűlés ki is írja a népszavazást, akkor kutya kötelessége, hogy a népszavazás tárgyával és kezdeményezésével kapcsolatban tájékoztassa a választópolgárokat, teljesen mindegy, hogy a kormányról van szó mint kezdeményezőről vagy bármilyen más szervezetről. Én azt gondolom, hogy egy demokratikus jogállamban a népszavazás intézménye a legszentebb dolog. Mi, akik négyévente kapunk arra mandátumot - vagy kaptunk legalábbis eddig -, hogy az ország ügyeit intézzük, a választópolgárok azon döntése értelmében kapjuk ezt a jogot meg, hogy ránk ruházzák a döntés lehetőségét, hogy négy évig mi döntsük el helyettük az ügyeket. Kivételes lehetőség az, ha visszaadatik a választópolgároknak a közvetlen demokrácia jegyében az ügyek intézése. Magyarországon nagyon ritkán fordul ez elő, Nyugat-Európában szintén.
Én ezért fontos dolognak tartom, kiemelt jelentőségű dolognak tartom, és helyesnek tartom azt, hogy a magyar kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a magyar választópolgárokat arra kérje, hogy menjenek el és mondják el a véleményüket. Hiszen a népszavazás kezdeményezőjének és minden demokratikus gondolkodású politikusnak két kötelessége van ilyen esetben. Az első és legfontosabb kötelesség a részvételre való fölhívás. A második fontos kötelesség, hogy az ember elmondja, hogy mit is gondol ezzel kapcsolatban, és ha megkérdezik a választók, akkor tudjon tanácsot adni, hogy hogyan szavazzanak. Aztán majd eldöntik a választópolgárok, hogy ezt igénybe veszik-e vagy sem, megtartják, avagy sem. Október 2-ig fogunk kampányolni. (Kunhalmi Ágnes: Na de mennyibe kerül?) A kampány összes költsége - ahogy ön, ha jól láttam, a napokban benyújtott egy adatigénylést - természetesen az adatigénylésre vonatkozó törvénynek megfelelően, illetve a kampány lezárulásának megfelelően nyilvános lesz, és minden kérdésére választ kap. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem