DUNAI MÓNIKA

Teljes szövegű keresés

DUNAI MÓNIKA
DUNAI MÓNIKA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz-KDNP-frakció-szövetség 2010 óta mindent megtesz azért, hogy több pénz maradjon a családoknál, így csökkenjenek az iskolakezdés terhei is. A diákok kettőharmada, összesen 734 ezer gyermek ingyenesen kapta a tankönyvcsomagot az idei tanévkezdéskor. Ez azt jelenti, hogy minden egyes alsó tagozatos gyermek és az ötödiktől a tizenkettedik évfolyamosokig a szociálisan rászorulók szülei mentesülnek az ezzel járó kiadástól. Ezzel párhuzamosan tovább csökken a tankönyvek ára is, 2013 óta átlagosan 40 százalékkal csökkent. Ennek köszönhetően jelentős összeg marad a családok zsebében. Ezzel szemben a baloldal a tankönyveket ismét piaci termékké tenné, ami azonnali és általános tankönyvárrobbanást okozna.
Azt is fontos kiemelni, hogy jövőre 450 milliárd forinttal több jut az oktatásra, mint a baloldal által utoljára benyújtott 2010-es költségvetésben. Nő a gyermekétkeztetésre fordított összeg is, a rendszerváltás óta a legnagyobb: közel 72 milliárd forintot fordítunk gyermekétkeztetésre. Erre 2010-ben mind-össze 29 milliárdot fordítottak. A rászoruló gyermekeknek a szünidőben is biztosítjuk a napi egyszeri ingyenes étkezést, Magyarországon a bölcsődés, óvodás kisgyermekek jelentős része ingyen étkezhet az intézményekben, miközben a jogosultak száma a korábbi 93 ezerről 318 ezerre nőtt.
A Fidesz-KDNP nagy figyelmet fordít arra, hogy mindenki tudjon egyet előrelépni. Ez tükröződik a már elfogadott 2017. évi költségvetésben is. Nagy segítség a családoknak a 15 százalékra csökkentett személyi jövedelemadó, a családi típusú adózás, az első házasok adókedvezménye, az otthonteremtési támogatás és az alapvető élelmiszerek általános forgalmi adójának csökkentése.
(17.30)
Tisztelt Képviselőtársaim! A családi típusú adózással az a célunk, hogy a szülők a munkával megkeresett jövedelmüknek minél nagyobb részét tudják megtartani és a gyermekeikre fordítani. Ez azt jelenti, hogy ma Magyarországon egy átlagos jövedelmű háromgyermekes családnak tulajdonképpen nem kell szja-t fizetnie. Az első házasok adókedvezményét is egyre többen ismerik. 2015-ben 20 ezren vették igénybe, idén pedig már 13 500-an igényelték a havi 5 ezer forintos támogatást.
Tisztelt Államtitkár Asszony! Milyen további eredményei vannak a családokat érintő intézkedéseknek, illetve milyen további pozitív változásokra számíthatnak a családok? Várom megtisztelő válaszát. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem