DR. NAGY ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. NAGY ISTVÁN
DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársam! Pontosan így van, a GMO-mentességünk elérése nagyon jó úton halad, már elértük, hogy nem kerülhet olyan vetőmag a talajba, amely génmódosított. Túl vagyunk azon a kutatási fázison, amikor is meghatároztuk azt, hogy állati eredetű takarmányt sem etethetünk olyat, amely génmódosított szójából van. Ezek a kutatási eredmények lezárultak, pozitív eredménnyel vannak, tehát jó eséllyel a következő hónapban rendelkezésünkre áll a rendelet, amely megnyitja a GMO-mentes védjegy használatát, már úgy jöhetünk ki a különböző tejtermékekkel, tejjel, hússal, tojással, hallal és mézzel, hogy rajta lesz a génmódosítás-mentes védjegy. Ez az első lépése annak, hogy ezt garantálni tudjuk.
Innentől kezdve a megnyílt európai uniós pályázatok, a GINOP-os pályázatok biztosítják azokat a forrásokat, amelyek megfelelő hűtőházakat, feldolgozóüzemeket, új élelmiszeripari technológiákat és üzemeket tudnak Magyarországon hadrendbe állítani, és ezek mind tudják majd biztosítani a mezőgazdaság termelésében rejlő potenciál sokkal jobb kihasználását, azaz a gyerekeink jövőjét, hogy olyan élelmiszert kaphassanak és fogyaszthassanak, amely minőségi és az egészségüknek megfelelő. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem