IKOTITY ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

IKOTITY ISTVÁN
IKOTITY ISTVÁN (LMP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Kérdéseket vetett föl, most azonban nem én vagyok a válaszadó, hanem én vagyok, aki a kérdéseket fölteszi. Azt gondolom, hogy az a folyamat - és nyilván nem az ön szakterülete ez kifejezetten -, ezért rámutatnék sokkal szélesebb, sokkal nagyobb problémákra is: nem ezt a három problémát hajtom akkor be önön, hogy ezeket megválaszolja, hogy miért itt tartunk.
Azt látom, hogy önök nagyon sokat szidták a korábbi kormányzatokat, és azt is mondták rájuk, hogy népbutítás az, amit csinálnak. Azt kell látni - én határozottan így látom -, hogy az a folyamat, ami jelen pillanatban történik a magyar közoktatásban, látszólag megemelik az intézmények presztízsét, átnevezik szakgimnáziummá a szakközépiskolákat, és ehhez hasonlók, azonban mögötte kiüresednek a tartalmak. Amellett, hogy nagy mennyiségű óra, nagyon nagy terhelés van a diákokon, ennek ellenére egyre alacsonyabb a képzettség, és erre mondjuk mi azt, hogy ez bizony sajnos népbutítás, ezen kellene változtatni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) És például úgy, ahogy ön is mondta, igen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem