DR. HILLER ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. HILLER ISTVÁN
DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Egy ellenzéki párt előtt így a ciklus közepén két választási lehetőség áll. Az egyik, hogy követi a kormány által kijelölt nyomvonalat, azt kritizálja, arról mondja el a véleményét, és akkor ténylegesen a kormány diktálja az ellenzék szövegét is. Mi ezt az utat nem akarjuk követni; saját vélemény, saját álláspont kimunkálása és bemutatása a parlamentben és a parlamenten kívül a cél. Olyan területek, amelyek, ha van nemzeti ügy - nem kétségbe vonva, hogy eddig is fontos nemzeti kérdésekről esett szó -, hát ez az. És azt is gondolom, hogy nem párthovatartozás dönti el azt, hogy a gyermekeink jövője, a szervezett formában történő tudásátadás és tudásátvétel, az oktatás ügye ilyen meghatározó kérdés.
E területen pedig olyan győzelmi jelentésre sem mód, sem alkalom nem nyílik, mint amit hallottunk az elmúlt másfél órában. Tényként le kell szögezni, hogy a magyar közoktatás színvonala fél évtizeddel ezelőtt - vagy ha tetszik, és hogy politikai kategóriát mondjak -, 2010-ben magasabb színvonalon állt és jobb volt, mint most, hat évvel a kormányzásuk átvétele után. Önök a magyar közoktatásba rossz kísérleteket, megvalósítatlan elképzeléseket, káoszt és felfordulást hoztak. Csak a pedagógusok állhatatos munkája miatt áll a magyar közoktatás, mert az oktatáspolitikájuk az elmúlt fél évtizedben egy kudarc-jelentés. Ennek intelligens beismerése történik a tanévkezdéssel, amikor is a 2011 decemberében elfogadott törvényük gyakorlati felülírása történt: a Klebelsbergről, szegényről elnevezett intézmény-fenntartó központ működése egy elismert bukás, ennek új formációja kétséges, hogy milyen eredményre vezet.
Ami még ennél is fontosabb, hogy hogyan látjuk mi, szülők, magyar állampolgárok, édesanyák és édesapák a gyermekeink, a diákjaink jelenét és jövőjét. Tisztelettel kérem önöket, hogy lássák be, nem pártpolitikai elfogultság az, ami mondatja velem, hogy amit a gyermekekkel és főként a hagyományos értelemben vett általános iskola alsó tagozatos diákjaival, 7-8-9 éves magyar kislányokkal és kisfiúkkal művelnek, az egész egyszerűen borzalom. Olyan mértékig leterheltek, hogy ha hazamennek, nem akarnak játszani. Egy gyerek, aki nem akar játszani! Kérem, ezt a túlterheltséget, amelyet nem örököltek, nem az égből szakadt önökre, hanem saját maguk dolgozták ki, kínkeservvel, de sikerült el-szúrniuk, ezt változtassák meg.
Szintén meg kell említenem azt a helyzetet, amit a tanévkezdés a középfokú oktatásra hoz. A középfokú oktatás egyik legsikeresebb intézményi formája a szakközépiskola volt. Ép ésszel nem lehet felfogni, hogy miért verik, miért verték szét a szak-kö-zép-iskolákat. Egy olyan iskolaformát, amely egyaránt adott érettségit és szakmát, most szakgimnáziumnak elnevezve degradálják az érettségi-színvonalat, és nem képesek megfelelő szintű szakmát sem adni. A szakgimnáziumok formája kudarc és kudarc lesz. Csak kérem, mire belátták a KLIK kudarcát, az is több mint három év, ami gyermekek, diákok számára bepótolhatatlan veszteséget jelent.
A szakközépiskolák szétverése szakmai értelemben bűn. Ennek a szakgimnáziumi rendszernek a felállítása pedig egyetlenegy célt tud csak szolgálni: a felsőfokú oktatási intézményekbe, a főiskoláinkra és egyetemeinkre való bejutás lehetőségét korlátozza. Ez rossz irány. Kérem, fogadják el: ebben a parlamenti ciklusban, még az elkövetkező két évben ki fog derülni ennek a rendszernek, az újonnan fölállított középfokú oktatási rendszernek a baja, a hibája, de azokat a diákokat, azokat a fiatal felnőtteket, akik ebben az oktatásformában részesülnek, és kiesik ez a tudás az életükből, ezt már nem fogják tudni visszahozni. Még addig korrigáljanak, amíg lehet! Hallgassanak ránk, a szakmai út a megfelelő! Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem