DR. RÉTVÁRI BENCE,

Teljes szövegű keresés

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Valahogy, amikor elbúcsúztunk az előző ülésszak végén, akkor még éles kritikával illette ön is és mások is akár a Jobbik frakciójából is azt, hogy a mentőszolgálatnál hogyan kellene javítani az állapotokon, bár majd ki fogok térni arra, hogy mennyi minden történt.
(19.10)
Majd hirtelen ezen személyi döntés bejelentése után a Jobbik nyilatkozatot tett közzé, ami szokatlan egyébként egy párt részéről, hogy egy kormány ideje alatt kinevezett vezető mellett egy ellenzéki párt így kiálljon, miközben nincs semmi szükség arra, hogy bárki mellett kiálljanak. Hiszen semmifajta változás nem történt, pusztán egy megbízást kapott a mentőszolgálatnak valóban egy korábbi vezetője, hogy a mentős életpályamodell bevezetése előtt különböző egyeztetéseket, megbeszéléseket folytasson le, számításokat végezzen.
Hiszen a kormánynak feltett szándéka, túl azon, hogy természetesen 95 ezer egészségügyi dolgozóra terjed ki az a béremelés, amelyik az idei évi költségvetés következő hónapjaiban is még kifizetendő, és a jövő évi költségvetésben is megjelent 60-70-80 milliárd forint értékben, nos, emellett egy külön mentős életpályát is ki szeretnénk dolgozni, és erre felkért miniszter úr egy külön megbízott személyt, hogy végezze el ezt az előkészítő munkát. Ezután hirtelen a Jobbik elkezdett közleményeket kiadni. Ez nehezen érthető, hiszen azért 2010 óta a mentőszolgálatnak teljesen más időszámítása ketyeg, mint azelőtt. Azelőtt, a Gyurcsány-Bajnai-időszakban egy 5,2 százalékos csökkentése volt a költségvetésnek, míg a mi időszakunkban úgy, hogy az infláció lényegében eltűnt, egy 31 százalékos növekedés volt, ami stabilizálni tudta azért a mentőszolgálat működését, és emellett volt az a 11 milliárd forint, amit ön is nagyon jól ismer, amelyik 22 új mentőállomás létesítését hozta meg, és 60 darabnak a korszerűsítését szintén lehetővé tette. Ez volt az a stabilitás, amit igyekeztünk megadni a mentőszolgálatnak. És még az egy percben folytatom, hogy mi más volt még, amiben szintén igyekeztünk azt a megbecsültséget megadni, amit ön is fontosnak tart.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem