SALLAI R. BENEDEK

Teljes szövegű keresés

SALLAI R. BENEDEK
SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Gondolom, az interpelláció szövegéből kiderült, hogy a termőföld-privatizációval kapcsolatos bevételek kapcsán meglehetősen ellentétes kommunikációs tevékenység zajlott a kormányban.
2015 decemberében Fazekas Sándor miniszter úr még azt mondta, hogy egyértelműen földvásárlásra lett fordítva ez az összeg. Nem sokkal később ön, miniszter úr, ha jól emlékszem, az egyik kormányinfón ipari parkok létrehozásával kapcsolatos területvásárlási igényről beszélt. 2016 augusztusában már arról volt szó, hogy esetlegesen az államadósság csökkentésére fordítja a kormány. Ezek meglehetősen eltérő felhasználási ötletek, és így egy picit tartunk attól az eklektikus gondolkodástól, hogy mindig van egy ötlete valakinek, hogy hova is kellene tenni pár száz milliót.
Ugyanakkor egyértelműen ott van a Nemzeti Földalapról szóló törvény 15. §-ának (3) bekezdésében, hogy a földbirtokpolitikai irányelveknek megfelelő földhasznosítási kötelezettsége van a kormánynak. Mint az eredeti kormányhatározat alkotmánybírósági vizsgálatából kiderült, ez a II/3093-26/2015-ös alkotmánybírósági határozat világosan megfogalmazta, hogy az eredeti kormányhatározattól eltérően ez az egy, amiben alkotmányos sérelmet talált, hogy valóban az NFA-törvénynek megfelelően kell felhasználni. És ezenkívül ott van az a pont, hogy gyakorlatilag az NFA-törvény az értékesítés során meghatározott feltételekkel csak ezeknek a 15. § (3) bekezdésben megfogalmazott birtokpolitikai céloknak megfelelő értékesítést tett lehetővé, amíg mára, nyilvánvalóan tudjuk, most már a harmadik kört követően, hogy a kormányzat gyakorlatilag nagyon sok esetben magyar milliárdosoknak, magyar befektetőknek értékesítette a földet.
Erre a két kérdésre keresnék leginkább választ, és köszönettel venném, ha a miniszter úr segítene, mert részben nem látjuk tisztán, hogy hová fognak menni ezek a százmilliárdok, részben pedig nem lehet tudni, hogy mi lesz az egyértelműen jogtalanul értékesített földekkel, amelyek teljesen eltérnek a birtokpolitikai céloktól, amiket a jogszabály meghatározott.
Mindezeknek a kivitelezésére azért lenne véleményem vagy véleményünk szerint határozottan szükség, mert ha, tegyük fel, egyszer egy normális kormánya lenne az országnak, és az eredeti állapot helyreállítására irányuló törekvéseket kívánná megtenni azon földeladásokkal kapcsolatban, amelyek egyértelműen eltérnek az NFA-törvény szellemétől, akkor abban az esetben minden bizonnyal szükség lesz arra az alapra, ami most, jelen pillanatban még rendelkezésre áll.
Tisztelt Miniszter Úr! Várom megtisztelő válaszát. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem