SALLAI R. BENEDEK

Teljes szövegű keresés

SALLAI R. BENEDEK
SALLAI R. BENEDEK (LMP): Nem fogadom el a választ, nézze el nekem ezt miniszter úr, ugyanis arról van szó, hogy miniszter úr elmondja ezeket a birtokpolitikai célokat, ugyanakkor van egy Földművelésügyi Minisztérium, amely ezzel ellentétes tevékenységgel tovább erősíti a nagybirtok arányát Magyarországon. Meggyőződésem szerint miniszter úr tökéletesen tisztában van azzal a helyzettel, hogy a 2010-es kormányváltás óta és a múlt évet megelőzően nem változott érdemben a magyarországi agrártámogatásokat kapó legfontosabb tíz személy összetétele. Ugyanazok a magyar milliárdosok kapják meg a legtöbb támogatást a magyar agráriumból, mint 2010-et megelőzően.
Jelen pillanatban ezek a potyautasok és ez a nagybirtokrendszer - amit a termőföld-privatizáció bebetonozott és megerősített - az, ami véleményem szerint elfogadhatatlan. A „Földet a gazdáknak” program nyilvánvalóan „földet a gazdagoknak” program lett, mert gondolom, miniszter úr sem ért azzal egyet, hogy akár a Csákvári Mezőgazdasági Zrt. vezérkara, akár Mészáros Lőrinc az a kis-kö-zép-birtokosi osztály, akiről mind a ketten beszélünk a felszólalásban.
Nyilvánvalóan ez az oka annak, hogy nem tudom elfogadni. A törvényjavaslatot nagy érdeklődéssel várom, és örülök, ha eszmét cserélhetünk itt erről. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem