TÁLLAI ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

TÁLLAI ANDRÁS
TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Frakcióvezető Asszony! A felszólalásában egyetlenegy új dolog volt: az, hogy most már frakcióvezetőként mondta el. (Derültség.) Egyébként tartalmában pedig azt kell mondjam, hogy teljesen a valóságot nélkülöző, nem a tényeken alapuló, inkább politikai érzelmeken, ellenzéki politikai érzelmeken alapuló felszólalás volt, amelyben a magyar gazdaság kapcsán a bukás meg a válság szót említeni, ezért valószínűleg nemcsak a magyar parlamentben mosolyognák meg önt, hanem Európa, az Európai Unió bármely parlamentjében, hiszen a magyar gazdaság teljesítményét az Európai Unió bármely országa csodálja és megirigyelheti.
Hiszen ha visszaemlékezünk a 2010-es állapotokra, nem volt gazdasági növekedés Magyarországon, növekvő költségvetési hiány, növekvő államadósság, a háztartások devizaadóssága, a magyar gazdaság külső sérülékenysége, nagyon rossz munkaerőhelyzet, kétszámjegyű munkanélküliség, és bizony minden téren tud a kormány felmutatni eredményt. Tud felmutatni a költségvetési hiány kapcsán, hiszen tartósan sikerült 3 százalék alá nyomni, sőt az idén várhatóan 2 százalék alá fog sikerülni levinni a költségvetési hiány mértékét. Ennek több összetevője van. Az egyik legfontosabb az, hogy Magyarországon lényegesen növekedett a feketegazdaságból beszedett adóbevétel. És ennek az eredménye az is, hogy sikerült csökkenteni az államadósság mértékét, hiszen most már nem növekvő államadósság jellemző Magyarországra, hanem a csökkenő. Míg egyébként az Európai Unió tagállamaiban növekedett az elmúlt években az államadósság mértéke, és ennek mértéke meghaladta a 85 százalékot, Magyarországon ez 2015. év végére 75 százalék körül volt.
És a legnagyobb eredménye a magyar gazdaságnak, amit ön egyébként leminősít, az a gazdasági növekedés mutatója. Az elmúlt negyedévben 2,6 százalékkal növekedett a gazdasági össztermék, ami az európai uniós országokat tekintve a második helyen áll. Az Európai Unióban átlagosan mindössze 1,8 százalékban sikerült növekednie a gazdaságnak. Ha nem működnének a magyar gazdasági reformok, akkor ezek a számok nem lennének itt előttünk, és nem mondhatnánk, hogy ez valóság.
Más tekintetben is el kell ismerni a magyar gazdaság teljesítményét. Nem értem, miért mondja negatív értelemben azt, hogy a fogyasztás növekedése - amely az elmúlt években 9 százalékkal növekedett - negatív tendencia. Ez is kihat valóban a gazdasági növekedés eredményére. De a magyar gazdaság teljesítményét más eredményekben is tudjuk mérni, a devizahitelek kiszorulásával, a munkanélküliségi adatok jelentős javulásával. Míg az eurózónában 10 százalék fölötti a munkanélküliség, Magyarországon mindössze 5 százalék. Magyarország teljesítményét az IMF is elismeri, az Európai Unió is elismeri, és a hitelminősítők is elismerik, hiszen például a Fitch hitelminősítő intézet befektetésre ajánlott kategóriába emelte hazánk adósminősítését, és ebben az évben még másik két hitelminősítő is várhatóan pozitív véleményt alkot Magyarországról.
Tisztelt Képviselő Asszony! Frakcióvezető Asszony! Ön téved, amikor azt mondja, hogy a magyar gazdasági reformok nem működnek, igenis, hogy nemzetközi szinten is elismerésre méltóan működnek. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem