DR. VÖLNER PÁL

Teljes szövegű keresés

DR. VÖLNER PÁL
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Valóban, az a legfőbb probléma a népszavazás kapcsán, hogy a különböző pártok nem ismerik fel a népszavazás demokratikus jellegét és annak fontosságát, hiszen már az ókori görög államokban felbukkant ez az intézmény, és ma is a népszuverenitás gyakorlásának fő formája a képviseleti demokrácia intézményrendszere mellett, amelyet gyakorlatilag Magyarországon is alkalmazunk olyan nagy horderejű kérdésekben, mint például ’97-ben, amikor a NATO-csatlakozásról volt szó, vagy 2003-ban, amikor az Európai Unióhoz történő csatlakozásról volt szó. Akkoriban nem kérdőjelezték meg a népszavazás intézményét az ellenzéki pártok, sőt szorgalmazták az ezeken való részvételt.
A népszavazás tehát a közvetlen hatalomgyakorlás általános és legerősebb formája, amely lehetőséget ad arra, hogy valamely kérdésben a nép közvetlenül tudjon dönteni, így komoly legitimációs funkciót tölt be. Szerintem akik nem élnek ezzel, ezt a funkciót, ezt a legitimitást is elveszítik, amit majd október 2-a bizonyítani fog, mivel ilyenkor a döntést közvetlenül a nép tudja meghozni. Ezt maga az Alaptörvény is kimondja, és az alkotmánybírósági döntés is intézkedik arról, hogy amikor ilyen módon történik döntés, akkor a képviseleti demokrácia bár elsődlegesnek tekinthető, de a közvetlen hatalomgyakorlás a népszuverenitásnak olyan kivételes formája, amely a képviseleti hatalomgyakorlás fölött áll, amint az 52/1997-es alkotmánybírósági határozat jelzi. A népszavazás intézményének fontosságát az is mutatja, hogy a népszavazás törvényalkotási kötelezettséget teremt az Országgyűlés részére. Tehát 180 napon belül, amennyiben érvényes és eredményes a népszavazás, akkor ennek megfelelő törvényt kell hozni, és ettől a törvénytől a kihirdetésétől számított három évig nem lehet eltérni, nem lehet módosítani. Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem