TELEKI LÁSZLÓ,
TELEKI LÁSZLÓ,
TELEKI LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Biztos Úr, Helyettesei! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, ez a beszámoló, amit láthatunk, tükrözi azt, ami Magyarországon valós képet mutat, azért is, mert gondoljunk bele abba, hogy az a bizonyos ügyiratmennyiség, az a 8240 beadvány, ami beérkezett, valóban tükrözi azt, hogy nagyon sokat dolgozik a hivatal, viszont lehet látni azt, hogy sokkal több ügy van, amely nem érinti meg a hivatal munkáját. Ebből adódóan számtalan olyan dolgot lehetne felsorolni és kell is felsorolnom, amely mindenképpen fontos, hogy itt is elhangozzék.
A hivatal munkájával és az ombudsman úr munkájával természetesen a Magyar Szocialista Párt meg van elégedve, mert azt gondolom, a mai politikai helyzetben az, amit önök munkatársaikkal együtt - ahogy említette, a 130 fővel - el tudnak végezni, mindenképpen egy olyan jogi helyzetet alakít ki, amely jogbiztonságot jelent Magyarországon, annak ellenére, hogy nagyon sokszor nem érezzük főleg és elsősorban kisebb településeken, hogy ez valóban érvényesülne, mert minél kisebb egy település, annál jobban lehet érezni és lehet látni azt, hogy a jog nincs betartva és nincs betartatva. Ebből adódóan tehát én azt gondolom, hogy nagyon sok helyre nem tudott elérni az önök hivatala, és ez nem az önök hibája, hanem nagyon sok más intézmény hibája is.
Önök a beszámolóban nagyon jól felvázolták és szisztematikusan összerakták, hogy milyen ügyek vannak. Én néhány dolgot szeretnék kiemelni, ami elsősorban természetesen a roma kisebbséget érinti. Így elsősorban kezdeném az önkormányzatokkal, mert a roma nemzetiségi önkormányzatok - mint ahogy az előző években is mindig jeleztem, amikor lehetőségem volt, akkor is említettem -, tehát a nemzetiségi önkormányzatok és főleg elsősorban a roma nemzetiségi önkormányzatok nincsenek olyan szintre hozva, amely tárgyalóképes szint.
Ez azt jelenti, hogy a törvény egyébként szabályozza, hogy a települési önkormányzat és a nemzetiségi önkormányzat közt egy megállapodást kell kötni, ez meg is történik papíron minden esetben - egyébként a beszámolóban is erre van utalás -, viszont a tartalmi részével nem lehet mit kezdeni, mert a tartalmi része nincs leszabályozva, illetve nincsen megtöltve tartalommal.
Ebből adódóan én azt gondolom, mindenképpen fel kellene hívni a jegyzők figyelmét, az önkormányzatok figyelmét, hogy itt van dolguk, mert ha továbbra is csak papírforma alapján vannak ezekben a nemzetiségi önkormányzatokban az együttműködések, és nincsenek tartalommal megtöltve, akkor semmi értelmét nem látom a nemzetiségi önkormányzatoknak, sokkal több kárt okoznak, mint ami hasznot hozhatnak, csupáncsak azért, mert a társadalmi ellenszenvet kezdik most már elég élesen látni helyi szinteken, és még egyszer mondom, elsősorban a roma nemzetiségi önkormányzatok.
Hogy meg tudjuk állítani ezt a negatív képet, én azt gondolom, nagyon fontos lenne a tartalomra odafigyelni, a jegyzőknek a kiajánlást megtenniük, illetve természetesen az önkormányzatoknak is. Persze a nemzetiségi önkormányzatoknak is van feladatunk ebben a dologban, mégpedig az, hogy ők is egy olyan irányba próbáljanak meg elmozdulni, amelyben tartalmilag ők is fel tudnak mutatni sok dolgot.
Én a tavalyi beszámolónál is jeleztem, hogy nem nagyon tudom hova tenni ezt a bizonyos feladatalapú támogatási rendszert, mert ebben egyébként kijönne az, hogy ki hogy dolgozik, melyik nemzetiségi önkormányzat hogyan dolgozik, viszont a pontozásoknál semmilyen koherencia nincs, ami igazán együtt tudna működni. Ebből adódóan én azt gondolom, hogy magát ezt a rendszert újra kellene gondolni. Maga az elgondolás nagyon jó, hogy a feladatalapú finanszírozás létrejött. Viszont ez sincs tartalommal megtöltve, hogy hogyan lehet elérni azokat a pontokat, amelyekért kapnak bizonyos pluszforrásokat a működési kereten felül.
Ebből adódóan tehát én azt gondolom, hogy mindenképpen a kormányzatnak egy ajánlást kellene eljuttatni, hogy próbálja meg a rendszert átdolgozni, mert lehet látni és lehet olyan panaszokat hallani - én magam is hallom -, amelyek arról szólnak, hogy nagyon sok esetben az önkormányzatok nagyon sokat dolgoznak, a kultúrát ápolják, a nyelvet ápolják, ezenkívül különböző rendezvényeket készítenek, mégis lepontozzák őket, míg a másik oldalon lehet kisebb településeket látni, ahol egyébként kevesebb munka folyik, mégis magasabb pontokat kapnak, és ezt nem tudják egyébként kezelni a nemzetiségi önkormányzatok. Ez nemcsak a romaügyben érzékelhető, hanem a másik 12 nemzetiségnél is érzékelhető, hogy ilyen pontok problémát okoznak a nemzetiségi önkormányzatoknál. Tehát ez mindenképpen aggályos az én értékrendem szerint.
A másik: az önkormányzatoknál a működésről szóltam, viszont nagyon sokszor azt látjuk, hogy olyan feladatok vannak, amelyeket nem tudnak megoldani azért, mert nincsen rá jogi felhatalmazásuk sem, és egyébként eszköztáruk sem, ilyen a szociális helyzet kezelése, illetve a közmunka, a közfoglalkoztatás kezelése.
A legutolsó időszakban egyre többet lehet hallani, hogy a közfoglalkoztatást úgymond átruházzák a nemzetiségi önkormányzatra. Ez azért sem jó, mert nincsenek felvértezve azzal a tudással, amivel igazán irányítani tudták volna vagy tudnák azt a foglalkoztatottat, aki egyébként a településen dolgozik. Ebből adódóan tehát ezt is meg kell nézni és meg kell vizsgálni, hogy hogyan lehet ebben a kérdésben is előrejutni.
Az önkormányzatiság utolsó részében: a finanszírozás területén ma is tapasztalható, hogy alulfinanszírozottak, és elsősorban a megyei szintek, tehát a területi szinteken nincsen gazdája a nemzetiségi önkormányzatoknak, és - megint mind a 13 nemzetiségre mondom ezt - azért nincsen, mert a megyei közgyűlés, amelyhez rendelve van ez a területi szint, igazán nem nagyon tud vele foglalkozni, és nem is akar egyébként vele foglalkozni, ebből adódóan tehát mostohagyerekként kezelik a területi szinteket. Azt gondolom, itt megint van tennivalója a kormányzatnak is és az ombudsmani hivatalnak is, hogy jelezze, hogy itt valamit kell tenni, mert nincs rendben az együttműködés a területi szint és a megyei önkormányzati szint között.
(10.40)
Az országos önkormányzat kapcsán felvetettem a bizottsági ülésen, bár nem az önök témája, nagyon jól tudom, mégis szeretném itt is elmondani, hogy azt a tendenciát, amely a pénzügyi visszaélések kapcsán tapasztalható volt, azt a pénzt, amely onnan úgymond eltűnt a sajtó-, a médiahírek szerint is, azokat mindenképpen számon kell kérni jogi úton. Meg kell tudnunk, hogy hol vannak azok a források, amelyeknek a romafelzárkóztatásra kellett volna elérniük, a „Híd a munkába” programra vagy éppen más egyéb programra. Ez mindenképpen az önök munkáját is nehezíti, de nem tudnak a roma gyerekek, felnőttek sem esélyhez jutni, mert azok az eltűnt pénzforrások mindenképpen hiányoznak a költségvetésből, a felhasználásból. Ebből adódóan, azt gondolom, az önkormányzatok pénzügyi felügyeletének, legyen akár helyi önkormányzat, és ezt is elmondtam, akár pedig az országos, sokkal célzottabban kell megtörténnie, mert ez közpénz, a közpénzzel pedig jól kell bánni, és úgy kell bánni, hogy az valóban elérje azt a célcsoportot, akihez szól. Az országos önkormányzatban vannak a legnagyobb problémák, és ez mindenképpen kihat arra a tevékenységre, amit a felzárkóztatásban el kellene hogy érjünk.
Az önkormányzatokról többet nem szeretnék szólni, bár nagyon sok minden lenne még.
A romaoktatás szintén szerepel az önök beszámolójában. Itt is a szegregált oktatás van megemlítve. A rendszerváltás óta folyamatosan lehet érzékelni és látni, hogy ez a téma újra és újra visszatér. Minden kormánynak volt hibája, bűne abban, hogy ezt még mindig nem tudjuk kezelni kellőképpen, és azt a társadalmi elfogadottságot, amit egyébként most már el kellene tudnunk érni, még mindig nem tudtuk elérni, nem tudtuk ezt a kérdést helyére tenni. Ezért tehát nagyon fontos lenne, hogy a romaoktatás helyzete változzon, mégpedig egy olyan szinten, hogy sokkal jobban lehessen integrálni azt a roma gyereket, aki egyébként kisebb településen nagyon hátrányban érzi magát. Lassan már úgy lehet mondani, hogy majdnem minden kisebb településen van egy szegregátum. Ugyanis aki teheti, elviszi egy másik, nagyobb településre a gyerekét, a roma gyerekek pedig ott maradnak, és egyedül próbálnak tanulni, nem olyan körülmények között és nem olyan pedagógusokkal, tisztelet a kivételnek, akik esetleg úgy fel tudnák készíteni az életre, hogy az valóban jó legyen.
Ezért tehát arra is kell törekednünk, hogy a most látható mobilitás ne álljon meg, mert ez természetes, viszont a roma gyerekeknek is meg kell adni azt a lehetőséget, hogy ha nagyobb intézményben akarnak tanulni, akkor lehessen e tekintetben előrejutni. Ez megint, azt gondolom, nagyon fontos, mert a beszámoló is rámutatott az oktatási szegregációra és különböző pontjaira. Tehát én azt mondom, hogy ebben mindenképpen megint nagyon sok dolgunk van.
Egyre kevesebbet hallunk arról, hogy az egészségügyben is van olyan szegregáció, amely érinti nemcsak a roma lakosságot, hanem a mozgássérülteket, és lehet sorolni sok mindenki mást is. Ebben, szintén azt gondolom, a jelzéseket tevőknek fel kell hívni a figyelmét, mert tudom, hogy több helyre lehet fordulni a különböző helyzetekben, lehet a különböző egészségügyi dolgozókhoz is fordulni ebben a kérdésben, mégis azt gondolom, hogy még jobban fel kell hívni a betegek figyelmét a betegjogi képviseleten túl az ombudsmani hivatalra. Mert az önök ajánlásai, azt gondolom, minden intézmény számára igazán nagyon fontosak és nagyon fontosnak kell is lenniük. Azonban még mindig azt látom, hogy az egészségügyben kaotikus a helyzet a tekintetben, hogy nem egyenlő bánásmóddal kezelik az embereket, és ebben mindenképpen további lépések szükségesek.
Ha jól emlékszem, a 242. oldalon van a szegregált lakhatással kapcsolatos rész. Erről nagyon keveset beszélünk, pedig még mindig az én statisztikám alapján, amit egyébként különböző adatokból szedtem össze, mintegy 600-700 cigánytelep van, amely szegregált. Ebben a programban, amit meghirdetett az előző kormány, és a mostani kormány is folytatott egy ideig, nagyon kevés tudott megszűnni, még mindig mintegy 500 szegregált romatelepről tudunk, és közel 80-100 ezer emberről van szó. Ebben, azt gondolom, mindenképpen tenni kell, és nem csak Miskolcon. Az is nagyon fontos, amit kiemeltek egyébként a beszámolóban, de a többi is, megint a kistelepülésekhez tartozó szegregátumokat szeretném megemlíteni, ahol nagyon sok gyermek él. A gyermekvédelem, a gyermekjogok betartása ott majdnem hogy lehetetlen. Ezért tehát a szegregált lakóközösség felszámolása egy olyan nemzeti stratégia legyen, amely minden parlamenti pártot kell hogy érintsen. Természetesen felelőssége a mindenkori kormánynak van, azaz a mostani kormánynak, hogy ebben a kérdésben akar-e előbbre jutni. Mert én azt látom és érzékelem ma, hogy azok, akik ott élnek a romatelepeken, cigánytelepeken, nevezhetjük bárhogy, azok sem az oktatásban, sem a foglalkoztatásban, sem az egészségügyben nem tudnak igazán kibontakozni, és nem tudják ezeket igénybe venni. Ezért tehát elsődleges, és még egyszer ezt a szót használom, nemzeti kérdés, hogy ebben az ügyben tudunk-e előbbre jutni vagy nem.
Mivel rövid az időm, csak egyetlenegy dolgot szeretnék még elmondani. Szó van a civil szervezetekről. Azt gondolom, hogy a civil szervezetek az elmúlt időszakban, főleg a roma civil szervezetek és a nemzetiségi szervezetek egyre jobban kivonulnak abból a feladatkörből, amit egyébként el tudnának végezni. Segítséget tudnának nyújtani ugyanis akár a kormánynak, akár az önkormányzatnak, pluszfeladatokat tudnának elvégezni, de a civil kurázsi kezd meghalni Magyarországon. Ennek az oka elsődlegesen az az alulfinanszírozás, amit lehet látni jelen pillanatban. Bizony ma már nem lehet arról beszélni, hogy van civil kurázsi. Ebben tehát, azt gondolom, megint van mit tennie akár az ombudsman úrnak, akár a hivatalának, vagy éppen a politikai pártoknak, illetve a kormánynak, hogy történjen változás. Mert ma, teljesen mindegy, hogy nemzetiségi vagy nem, a civilekre szüksége van ennek az országnak, mert civilek nélkül nagyon nehezen lehet azt a feladatot elvégezni, ami igazán közügynek számít. Ebből adódóan azt gondolom, hogy mindenképpen fontos lenne ezt a kérdést is átvizsgálni.
A többiről sajnos nem tudok most már beszélni, lehet, hogy még további kétperces felszólalásom lesz.
A kultúráról nagyon keveset beszéltünk. A kultúrán belül is a nyelv használata kiemelendő. A nyelvhasználat katasztrofális. Az az autonómia, amely most van a nyelvi chartán keresztül, valóban, papíron meg van írva, de nem érvényesül, egyetlen intézmény nem tudja betartani. Számtalan ok miatt nem tudják ezt betartani. Nem csak az intézmények hibája egyébként, hogy nem tudják betartani. A felsőoktatásban sincs igazán szerepe, pedig ha a cigány nyelvet ebben az esetben vagy nemzetiségi nyelveket be tudnák vinni, tudnák kezelni a felsőoktatás szintjén is, tudnák tanítani a roma nyelvet, teljesen mindegy, melyiket a kettő közül, akkor sokkal előbbre tartanánk, az intézményekben sokkal többen tudnának beszélni nemzetiségi nyelven, és így az ügyeik intézését is jobban el tudnák látni. Mert a törvény hiába van, ugye, ha egyszer nem tudjuk betartani. Tehát ebben is kellene mindenképpen előbbre jutnunk, a kulturális kérdéseken belül a nyelvvel kellene kezdeni mindenképpen.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiból.)
