HEGEDŰS LORÁNTNÉ,

Teljes szövegű keresés

HEGEDŰS LORÁNTNÉ,
HEGEDŰS LORÁNTNÉ, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A bürokráciacsökkentés jó dolog. Jó dolog, hogyha az állampolgárok adminisztratív terhe csökken, az ügyfélteher csökken, nem kell annyit hivatalba járni és egy csomó minden dolog szinte magától megoldódik. De vajon erről szól-e ez a törvényjavaslat? Erről szól-e az a kormányzati szándék, amiről most már itt a harmadik felszólalót halljuk, akik egy fantasztikus utópiáról, a jó állam megteremtéséről szónokolnak, aminek ugye, az a célja, hogy a közjó növekedjék, hogy az észszerűség a közigazgatásban végre megvalósuljon és így tovább, szinte már egy földi paradicsomnak az utópiáját látjuk a szemünk előtt.
Én sajnos azt gondolom, hogy ezek a rendkívül nemes célok vajmi kevésbé tükröződnek ezen törvényjavaslatban, nem beszélve arról, hogy a kormányzat eddigi és az ezt követő lépései sem ezt igazolják, sőt engedjen meg egy példát, hogy csökken-e az adminisztratív teher az állampolgárokon. Most van az iskolakezdés, egy többgyerekes család esetében, ha valami komoly adminisztratív terhet jelent, az ez az időszak pont, mert egyébként olyan igazolásokat, amelyek az állami elektronikus központi nyilvántartásokban fellelhetők, tömegével kell beszerezni az adott családnak azért, hogy bizonyos szociális támogatásokhoz hozzájuthasson. Ezeket a különböző elektronikus nyilvántartásokat ilyen értelemben már réges-régen össze lehetett volna kapcsolni, hiszen minden évben van iskolakezdés, mindig, minden évben a nagycsaládosoknak ezeket az igazolásokat kell beszerezni, ezzel szemben önök ezt az egyébként rendkívül egyszerű és szerintem racionális érvekkel jól alátámasztható folyamatot sem voltak képesek megteremteni.
Számtalan egyéb példát is tudnék mondani, hogy mennyire nem csökkennek az adminisztrációs terhek az egyes ügyfeleken. Ezzel kapcsolatban nem tudom nem megemlíteni az építésjog területén történt változásokat, az engedélyezési eljárásokban történő változásokat. Tavaly decemberben e tekintetben egy ellenforradalmi lépést tett, mondjuk így, az Orbán-kormányzat, amit aztán alig győzött visszakorrigálni, mert kiderült, hogy a szakmaiatlansága olyan nagyságrendű és olyannyira vállalhatatlan, hogy aztán további adminisztratív terhekkel próbálta volna a saját rossz, hibás és teljesen rossz koncepciójú döntését visszakorrigálni.
Ha megvizsgáljuk ezen konkrét törvényjavaslatot, azt kell hogy mondjam, egyértelmű, hogy a szép, hangzatos ígéretekkel szemben a cél a létszámleépítés, az elbocsátások és a rendszer leépítése. Már rögtön a legelején ez az egész történet egy számháborúval kezdődött, amit, ha jól emlékszem, Csepreghy államtitkár úr robbantott ki, amikor is azzal indokolta ezen háttérintézmények megszüntetését, hogy mintegy egymillióan élnek, hogy azt ne mondjam, nem akarom őt idézni pontosan, de ez volt a lényege az ő beszédének, hogy kvázi lebzselnek ezek az emberek az állam pénzén, és a további hárommillió munkavállaló tartja el ezt az egymillió dologtalan embert.
Aztán kiderült, hogy az államtitkár úr rosszul tudja a számokat, és a különböző szakszervezetek nem győzték tudomására hozni, hogy tulajdonképpen kiből is áll az államapparátus, milyen részletei vannak, a köztisztviselők, a közalkalmazottak, az állami tisztségviselők, a kormánytisztviselők és így tovább, egyéb állami cégeknél dolgozó munkatársak. És aztán nagyjából rendeződött a kép, de ebből is látszott és ebből is egyértelmű volt, hogy a cél az elbocsátások, a leépítések megvalósítása.
A háttérintézményeknek a megszüntetése abban a nagyságrendben és abban az ütemben, amit önök most itt elénk tárnak, egyértelműen azt fogja eredményezni, hogy alapvetően az ügyfelek látják a kárát. Tehát az a jó állam, amit önök vizionálnak és szeretnének megteremteni, pontosan az ügyfelek kárát fogja valójában jelenteni. Erre több példát fogok mondani. A legelső és a legfontosabb példa, amiben egyértelműen és nyilvánvalóan bizonyítást nyer az, hogy az ügyfelek fogják a kárát látni ennek az átalakításnak, az az OEP sorsa. Ugye, tudjuk, hogy az OEP először be fog a Nemzeti Családtámogatási és Társadalombiztosítási Hivatalba olvadni, majd ez a továbbiakban be fog olvadni a MÁK-ba, és ez a kétlépcsős rendszer majd jövő március végéig fog teljes egészében önök szerint felállni. Na most, ott, ahol bizonyos esetekben drága ellátásoknak a megigénylésével, méltányossági kérelmeknek az elbírálásával az ügyfél szeretné, hogyha gyorsan és eredményesen tudna eljárni - mert ezek az emberek betegek, és várják, hogy azt a gyógyszert megítélje nekik az OEP, amit külföldről kell majd valahonnan behozni, és nincs idejük várakozni -, ezt a hivatalt verik önök szét.
(10.30)
Nem lehet, mert egyszerűen a logika törvényeinek mond ellene, hogy ezek az emberek hamarabb és gyorsabb és jobb elbírálásban részesüljenek, már csak azért is, mert maga az OEP Európán belül a legolcsóbban működő ilyen szervezet volt. Ennél olcsóbban önök biztosan nem fogják tudni ezt működtetni, de az átállásnak ez a kétlépcsős rendszere biztos, hogy csak az ügyfelek terhét fogja növelni, és hosszabbítja azon eljárásokat, ahol éppen a legfontosabb, a legdrágább dolog az az idő, amiből az ügyfeleknek van a legkevesebb. Nem beszélve arról, hogy az OEP-nek mintegy 20 ezer szolgáltatási szerződést kell majd csak a névmódosítás miatt megváltoztatni, ezek is olyan teljesen felesleges és egyébként igen drága eljárások, aminek igazából értelme nincsen, csak kárt okoz, de semmi jót nem tesz.
A másik, szerintem igen sokatmondó átalakítás a Nemzeti Filmalaphoz köthető, magyarul Andy Vajnához. Hozzá lesz beintegrálva a Digitális Filmarchívum, a MaNDA, amit egyébként pont önök hoztak létre, nem is olyan régen. No, ezt rögtön megszüntetik, és ezt a lehetőséget is Andy Vajnának biztosítják, így aztán Andy Vajna bizonyos értelemben ezen a területen is egyeduralkodóvá fog válni. Teljesen egyértelmű, hogy ennek más oka nincs, szakmai okkal ez a lépés nem alátámasztható, hacsak azzal nem, hogy a fideszes káderpolitikának ez a lényege, hogy nem a szakmaiságot, hanem a párthűséget kell előtérbe helyezni.
Aztán beszélnünk kell az NFA sorsáról, ami azért is szomorú és lesújtó, mert miért nincsen szükség Nemzeti Földalapkezelőre? Mert már nincsen gyakorlatilag a nemzet tulajdonában, az állam tulajdonában olyan föld, amelyiknek a kezelése ennek a hatóságnak a dolga lenne, már csak azért sem, mert önök nemrégiben háromszoros licittel ezeket a földeket dobra verték és saját Fideszközeli nagyvállalkozóiknak játszották át.
A Forster örökségvédelmi intézetről is beszélnünk kell, mert korábban, nem is olyan régen, pár évvel ezelőtt még volt a nemzetnek egy olyan országos jelentőségű, országos hatáskörű műemlékvédelmi hivatala, amely nemcsak hatósági feladatokat látott el, de egyfajta tudományágat is képviselt, és egy nagyon komoly gyűjteménynek is a birtokosa volt. Ennek önök több lépcsőben, de a végére jártak, most már olyannyira, hogy ennek a csírája, amit még meghagytak, ez a bizonyos Forster Gyula örökségvédelmi intézet is el fog tűnni a jövőben, biztosan nem lesz semmi olyan országos hatáskörű intézmény, ami ezt a feladatot ilyen módon ellássa.
Tulajdonképpen, megmondom őszintén, érthető az önök szempontjából, hiszen pont önök voltak azok, akik az ágazati törvényeket, a műemléktörvényt úgy változtatták, hogy például műemlék tekintetében gazdaságossági fenntarthatóság miatt a funkcióváltás indokolt. Mondjunk egy példát rögtön rá, hogy mindenki értse, mire gondolok: „Vajnahunyad” vára. Vajdahunyad várából így lesz aztán „Vajnahunyad” vára. Ha nincsen országos hatáskörű, olyan tekintéllyel bíró olyan intézmény, ami a szakmát joggal és okkal képviseli, és nem tud ellentmondani önöknek, akkor ez lesz a vége. Aztán lesz még olyan intézmény, amelyről Kepli Lajos képviselőtársam is fog még beszélni, de egyértelmű tehát, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat célja nem az, amit önök fennen hangoztatnak, hanem valami teljesen más.
De beszélnünk kell arról is, hogy önök nem fognak itt megállni, pontosan tudvalevő, hogy lesz még ennek a leépítésnek és elbocsátási hullámnak folytatása. Éppen a mai napon 37 ezer önkormányzati köztisztviselő érdekében sztrájkol az érdekvédelmi szervezet, és számtalan önkormányzat dolgozói csatlakoztak ehhez a sztrájkhoz. Tudjuk, hogy az IMF-diktátum, éppen a miniszterelnök úrtól hétfőn hallhattuk, hogy az IMF-et elküldték, hát, nem sikerült teljes egészében elküldeni, mert az a szerződés, amit Gyurcsány Ferenc írt alá még annak idején velük 2008-ban, az mind a mai napig sok tekintetben meghatározza a mindennapjainkat.
Például a köztisztviselői illetményalap tekintetében - 36 850 forintról beszélünk - vagy például a közalkalmazotti bértábla tekintetében a Gyurcsány Ferenc-IMF-örökséget hordozza még mindig Magyarország, és éppen ezért van az, hogy az elmúlt, mondjuk, 8 évben ezen dolgozók a reálkeresetük 30 százalékát veszítették el. Az ő sorsuk kapcsán is nem véletlenül nem lép a kormányzat, nem véletlenül nem rendezi ezt a problémát, pedig egyébként megoldható volna. Mondok egy konkrét példát, hogy miből lehetne az ő bérüket azon a szinten rendezni, amit éppen a mai nap követelnek.
Lássuk csak! Mondjuk, hozzuk ide a szombathelyi stadion kérdését. A szombathelyi stadion becsült mérnökára és a kivitelezőára közötti különbség pontosan annyi, amennyiből az összes önkormányzati köztisztviselő bérét a mai napon 20 százalékkal meg lehetne emelni nettó értékben, és azt csak ebből a kis árrésből ki lehetne fizetni. De ha az Andy Vajnának biztosított adókedvezményeket, illetve adóelkerülési jogot megvonná az állam, akkor lehet, hogy nem 20 százalékkal, hanem 30 százalékkal is lehetne ezen emberek bérét növelni.
És mi vár ezekre az emberekre? Nem csak az, hogy kiéheztetik őket, és hagyják, hogy ezek az emberek, egyébként komoly szakmai tapasztalattal a hátuk mögött, önként elhagyják ezeket a hivatalokat, mert nagyon sok helyen nem lehet feltölteni ezeket a hivatalokat, ezeket a hivatalokat ténylegesen be is fogják zárni. Nem tudok elmenni már olyan önkormányzati konferenciára, vagy érdekvédelmi szövetségen nem tudok úgy leülni tárgyalni, hogy ne kerüljön szóba az, hogy önök az eddigi kétezer fős létszámkorlátot, tehát hogy kétezer fő felett lehet csak önálló hivatala egy településnek, föl akarják emelni ötezer főre.
Nagyon-nagyon jó lenne, ha végre merné vállalni a minisztérium, bármelyik minisztérium, és kimondaná ezt, hogy igen, ezt tervezzük. Tehát nemcsak háttér-, suttogó propagandával próbálja erre kondicionálni az ott dolgozó embereket és a településvezetőket, hanem végre ki merné mondani ezt, hogy mit gondol. Napvilágra került egy ilyen háttértanulmány, minden minisztérium tagadja, hogy ő írta volna meg, ennek ellenére pontosan az önkormányzati átalakítást azon forgatókönyv szerint végzik, ami abban le van írva, és ez ezt is tartalmazza, kérem tisztelettel. Tehát nagyon jó lenne ilyen értelemben végre színt vallani, milyen sorsot szánnak önök ezeknek az embereknek, ezeknek a hivataloknak.
És akkor, hogy a végére érjek a beszédemnek, önök állandóan arról beszélnek, hogy olcsóbbá kell tenni a magyar államot, de amikor a közigazgatás ezen hatalmas monolitjához ilyen ütemben akarnak önök hozzányúlni és átváltoztatni az egész rendszert, az soha nem lesz olcsóbb, az mindig csak drágább lesz. Az átalakításnál drágább dolog a világon nincs, és egyszer se bizonyították itt nekünk számadatokkal alátámasztva, hogy ez mitől lesz olcsóbb. Egy dologtól biztos drágább lesz a jövőre nézve, az, hogy az embereknek messzebb kell utazni, többet kell majd az ügyintézésre szánni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), tehát az állampolgárnak nemcsak hogy az adminisztratív terhei nem nőnek, de a kiadásaik is nőni fognak (sic!). Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik és az LMP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem