DR. JÓZSA ISTVÁN,

Teljes szövegű keresés

DR. JÓZSA ISTVÁN,
DR. JÓZSA ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr. Nem kívánom kétségbe vonni, hogy egy jelentős modernizációs lépés volt az e-közműrendelet megalkotása annak idején, és komoly hiátusnak tekintjük, hogy csak ezek a töredékes állapotok alakultak ki, mint amit államtitkár úr a bevezetőjében elmondott.
Azon túlmenően, amit ilyen praktikus érvként említett, van ennek egy elvi jelentősége is: tehát hogy tudjuk, hogy mi van az országban, vagy nem tudjuk, hogy mi van az országban; hogy garázdálkodhat valaki, hogy kihúz ide vezetéket, épít valamit, vagy pedig az arra valós engedéllyel rendelkező szolgáltató ezt az engedélyeknek megfelelően teszi. Ilyen értelemben az engedély szerinti építkezés utolsó lé-pé-se, hogy az elektronikus adatszolgáltatásnak, a dokumentációnak is eleget tegyen. Tehát ilyen értelemben, mi ezt akkor is mondtuk már, hogy szankció nélkül ez valószínűleg nem lesz teljes értékű, és végül is az élet igazolta, hogy kell valami ösztönző erő ahhoz, hogy ezt a feladatot az érintettek ellássák.
Azon túlmenően, hogy ez a törvényjavaslat most felhatalmazást ad a két hivatalnak, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak, illetve a hatalmas nevén Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatalnak… - mindennek tudnak ilyen fantázianevet kitalálni: Lechner-terv, Hild-terv, ilyen-olyan terv. Miért nem tudnak egy normális fantázianevet kitalálni ezeknek? Hogy egyik legyen a média-hatóság, a másik meg legyen az energiahivatal, hogy beszélni is lehessen róluk. Tehát, amiről azt akarják, hogy könnyen azonosítható legyen, a Széll Kálmán-terv, senki nem tudja már, hogy mi van a Széll Kálmán-tervben, senki nem tudja, hogy mi a hosszú neve az apró betűs részben, de van a Széll Kálmán-terv. Ezt, amit minden ember vagy nagyon sokan mindennap használnák, ennek megmarad a nem tudom, hat szóból álló, meglehetősen hosszú neve.
Úgyhogy szeretném, ha ebben is találékonyak lennének és olyan nevet adnának neki, ami méltó is a feladatukhoz, de megjegyezhető és könnyen kimondható. Tehát az egyiket én médiának mondom, a másikat meg energiának, mert azért ne kívánják már tőlem, hogy még egy ilyen nagyon szépen vezérszónokinak mondott hozzászólásban állandóan a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságról, illetve a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatalról beszéljek - na de erről akarok beszélni.
(13.10)
Tehát helyes az a célkitűzés, hogy a hatáskörük alá tartozó ágazatokban működő engedélyesek egységes elektronikus közműnyilvántartással kapcsolatos adatszolgáltatási kötelezettségeinek teljesítését ellenőrizzék, ellenőrizhessék, illetve az ezzel kapcsolatos esetleges mulasztásokat az említett média- és energiahivatal szankcionálhassa.
A törvényjavaslat együttműködési kötelezettséget ír elő - helyesen - az elektronikus közművet üzemeltető szervezet és a két hivatal között, tehát a média- és az energiahivatal között. Egyébként furcsa, hogy eddig ez nem volt előírva, mert különben hogyan alakul ki a megbízható adatszolgáltatás. Másrészt jelen törvényjavaslat rögzíti csak, hogy az említett két hivatal ellenőrizheti is az e-közművet üzemeltető szervezet felé történő adatszolgáltatási kötelezettség teljesítését - nagyon helyesen -, illetve szükség esetén bírságot szabhat ki. No, ennek mértékéről jelen idő tájt, még úgy tudom, egyeztetések folynak. Tehát eddig a pozitív része, eddig szép, jó, támogatható. Igazából az a hiátus, hogy eddig nem így volt.
Viszont ami ide le van írva, az kodifikációs szempontból el van rontva, úgy tűnik, hogy hibás. Olyan rendelkezéseket is sarkalatosnak minősít az előterjesztés, amelyek nem azok, ugyanakkor az új sarkalatos rendelkezésekhez nem igazítja hozzá a hatályos szabályozást. Történetesen például az energiahivatalról szóló 2013. évi XXII. törvény sarkalatossági rendelkezéseit rögzítő 25. §-a szerint a törvénynek az 1. és 3. §-a sarkalatos, míg a jelen előterjesztés, azaz a T/11762. számú törvényjavaslat ezen rendelkezést nem kívánja módosítani. Tehát itt adódik egy ellentmondás. Vagyis a jelen törvényjavaslat 2. §-ával újonnan beillesztendő 3/A. §-a nem sarkalatos, míg a jelen törvényjavaslat ezt a rendelkezést sarkalatosnak minősíti. Tehát itt egy áttekintést tartunk szükségesnek, mert nem biztosított az összhang a sarkalatosság tekintetében.
A törvényjavaslat tartalmi szempontból a különböző szabályozó hatóságok közötti feladatmegosztást és bírságolási lehetőségeket is pontosítani kívánja, ami egy szükséges lépés, és ezzel a jelen törvénymódosítás lehetővé teszi, hogy az adatszolgáltatási kötelezettségek nem teljesítése miatt kiszabott bírságok ne kizárólagosan a médiahivatalhoz, hanem az energiahivataloz is kerülhessenek, mivelhogy azért az adatszolgáltatások felügyeletének a nagyobb hányada az Energetikai és Közműszabályozási Hivatalhoz tartozik, úgy, hogy a bírságok kiszabására vonatkozó szabályokat a kormány majd rendeletben fogja meghatározni.
Felhívnám a figyelmet azért a jogalkotási törvényre, miszerint különösen ilyen jellegű jogszabályoknál, ahol azért a törvényhozás milyenségét jelentősen csak úgy lehet elbírálni, ha látjuk, hogy mi lesz a rendeleti része, tehát magyarul, hogy összhangban van-e a szabályozási céllal később a rendeletben elrendelni kívánt bírság mértéke; tehát érdemes lenne tartani a jogalkotási törvényt vagy behozni a törvény-előterjesztéskor, legalábbis a rendelet tervezetét is, hogy mérlegelhető legyen a parlament számára is, hogy a büntetési mérték reális lehetőséget biztosít-e az elért cél megtörténtéhez, illetve, hogy arányosnak tekinthető-e az elérni kívánt céllal.
Tehát mindezeket figyelembe véve, amit elmondtam dicsérőleg a feladat szükségességéről, illetve a törvényjavaslat kodifikációs problémáiról, jelen formájában még nem alkalmas arra, hogy a parlament ezt elfogadja, de azért bizonyos precíz átvezetéssel véleményünk szerint alkalmassá tehető. Ezt ne az ellenzéktől várják, ez kodifikációs feladat. Köszönöm szépen, elnök úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem