Z. KÁRPÁT DÁNIEL

Teljes szövegű keresés

Z. KÁRPÁT DÁNIEL
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A migrációs krízis leple alatt Magyarországnak van talán egy még nagyobb problémája, ez pedig egész pontosan arról szól, hogy a jövőben lesz-e elég határvadászunk, egyáltalán lesz-e elég önvédő polgárunk, akik megvédhetik ezt az országot, hiszen a népességfogyás olyan tragikus méreteket öltött, ami lassan kezelhetetlennek tűnik, legalábbis a jelenlegi kormányzati eszközökkel.
Látszik, hogy 2016 első hat hónapjában is kevesebben születtek, mint az előző év azonos időszakában, bár szerencsére mérséklődött a természetes fogyás, hiszen kevesebben is haltak meg. El kell hogy mondjuk, a két évvel ezelőtti 35 ezres népességfogyásunk, ami aztán 40 ezerre kúszott fel, most is hasonló nagyságrendet fog kitenni ebben az évben. Bárcsak ne így lenne!
El kell hogy mondjuk ugyanakkor, hogy még egyszer mondom, arról szól ez az egész történet, hogy lesz-e utánpótlás magyar polgárokból, határvadászokból, olyanokból, akik ezt az országot felvirágoztatják, itt fizetnek adót, vagy pedig az ország színe-java a kivándorlás mellett dönt. Ha már a migrációs tematika szóba került, a Jobbik újfent szeretné kifejezni, hogy természetesen a nem szavazatra és a részvételre buzdít, ugyanakkor el kell hogy mondjuk, elképesztő hazardírozást folytat Orbán Viktor és kormánya, hiszen ha érvénytelenné válik ez a referendum, akkor egy taktikai atomfegyvert helyeznek Brüsszel kezébe, hiszen majd azt mondhatják a brüsszeli bürokraták, hogy Magyarország az elvárható módon nem mondott egyértelmű és érvényes nemet erre a kérdéskörre. Tehát ezen referendum tétjéhez ez is hozzátartozik, ne adjunk taktikai atomfegyvert Brüsszel kezébe.
De visszatérve alaptémánkhoz, ami lényegében minden bajunk eredője, elmondható, hogy a népességfogyás ütemének lassítása terén sem tud sikereket felmutatni ez a kormányzat. Igen durva az a helyzet, hogy bár a családi adókedvezmények rendszerét kiterjesztették, mégsem sikerült ezenkívül olyan hathatós eszközt találni, ami érdemben csökkentette volna a fogyást. A Jobbik által javasolt otthonteremtési és bérlakásépítési programot pedig lényegében végig sem gondolták.
Sőt, ami még inkább felháborító, a Fidesz-frakció kiadott egy közleményt ez ügyben, ahol kimondottan veszélyesnek nevezte szociális vagy egyéb bérlakások tömeges emelését a migrációs krízis, a Magyarországot sújtó népvándorlás közepette, tehát összekötött két, látszólag annyira azért össze nem tartozó dolgot, de mindenesetre a migrációs krízis tekintetében állandó ürügyet keresett ez a frakció annak érdekében, hogy elodázhassa azt a nemzetstratégiai fontosságú kérdéskört, amely hozzájárulhatna a magyar fiatalok, a magyar polgárok, a magyar adófizetők itthon tartásához.
Hogy erre mekkora szükség van, egyértelműen bizonyítja a Korfa című kiadvány legutóbbi számában megjelent statisztika, mely szerint az emigrációt komolyan tervezők aránya a kivándorlási tervekkel rendelkezők körében a legnagyobb, és kiugróan magas, 67 százalék azok körében, akiknek már van korábbi migrációs tapasztalatuk, tehát látható, hogy az elszívó hatás folyamatos, ezzel versenyezni kellene legalább oly módon, hogy biztonságos, kiszámítható környezetben élhessenek és dolgozhassanak itthon a magyar állampolgárok. Hiszen bár nem tudunk három-négy-ötszörös nyugati bérekkel versenyezni, ez nem is cél, nagyon sok magyar polgár a jelenlegi fizetésének tolerálható szintre történő emelésének árán már itthon maradna, és az itteni boldogulást választaná.
Éppen ezért a Jobbik egyik fő csapásiránya a következő hónapokban az általános munkabéremelés hátterének kimunkálása, tehát az, hogy hogyan kaphatnak a magyar emberek a munkájukhoz mérten tisztességes bért azért, amit elvégeznek. Ugyanakkor nem lehet kihagyni egy otthonteremtési és bérlakásépítési program fontosságát, hiszen továbbra sem épül 41-42 ezer új ingatlan évente, alig pár ezerről szólnak az adatok, a CSOK és egyéb kedvezmények vagy az állami pilótajáték, a NOK pedig csak a szerencsésebbeknek és a társadalom felső rétegeihez tartozóknak szólnak.
Jellemző módon az egyszerű magyar állampolgárt kihagyják a kedvezményezettek köréből, pedig óriási, fájó szükség lenne bérlakások tömegére egy olyan krízis közepette is, amikor devizahitel-károsultak tízezreitől veszik el az ingatlanjaikat, amikor devizahitelezés látszólag és papíron már nincs is, mégis azt láthatjuk, hogy a több mint 140 ezer, bajban lévő személy közül mintegy 70 ezren állhatnak kilakoltatás előtt a következő években.
Tulajdonképpen ennek a folyamatnak csak az szab gátat, hogy nagyon sok esetben nem jelentkezik vevő az adott ingatlanért. Tehát nem a bankok és nem a kormány jóindulata, hanem még piaci viszonyok azok, amelyek leginkább visszatartják ezt a folyamatot, de látható, hogy tisztességes tervezéssel, egy otthonteremtési programmal, egy átfogó munkabéremeléssel, egy termeléstámogató adórendszerrel igenis fordítható lenne ez a helyzet.
Hogy a Jobbik egy kis muníciót adjon ehhez, újra benyújtjuk a gyermeknevelési cikkek áfájának csökkentéséről szóló javaslatunkat. Elvárjuk, hogy a kormányzat ezt is támogassa, annak érdekében, hogy a legfontosabb csatatéren végre eredményeket tudjunk felmutatni. Ez pedig a magyar népességfogyás lassítása, megállítása, majd a negatív folyamat megfordítása lenne. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem