DÖMÖTÖR CSABA,

Teljes szövegű keresés

DÖMÖTÖR CSABA,
DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Tisztelt Képviselő Úr! A kormány Jobbikkal kapcsolatos határtalan félelmére vonatkozó felvetést nem szeretnénk kommentelni, de megpróbálom összerendezni, hogy az egymással egyébként vékony összefüggésben lévő kijelentéseivel mit is akart kérdezni.
A Miskolci Naplóhoz a kormánynak értelemszerűen semmi köze nincs, lévén, ha jól gondolom, egy helyi újságról, helyi lapról van szó. (Dr. Varga László: Amiben csak kormánypárti híreket hoznak le. - Dúró Dóra közbeszól.) Hogy egy helyi nézeteltérés és egy helyreigazítás ügyében miért a kormányhoz fordul, azt őszintén megmondva, nem nagyon értjük, főleg úgy, ahogy ön is említette, hogy az eljárás helyben már lezárult. De ha már itt vagyunk, ami az egyes médiumok helyreigazítási kötelezettségeit és pártosságát illeti, ha ilyen felvetései vannak, elsősorban a saját pártjához forduljon. Miért is mondom ezt? A Jobbik pártalapítványa ugyanis finanszíroz egy portált, ön is biztosan ismeri. (Szilágyi György: Beszéljünk a Habony-médiáról!) Volt olyan hónap, amikor ennek a portálnak négy helyreigazítást is kellett közölnie - egyetlen hónap alatt. Hogy egy másik portált, a kurucz.infót ide, ebbe a körbe sorolhatjuk-e, bevallom őszintén, nem tudom; pár hónapja még biztosan a Jobbikhoz tartozott. Van a Jobbiknak egy hetilapja is, hiszen a szóban forgó hetilapot kiadó cég bevételeinek meghatározó része a Jobbik pártalapítványától származik. A párt szócsöveként használt lapban korábban még az ön pártelnöke is tulajdonos volt, de még a felesége és a sógornője is.
Tisztelt Képviselő Úr! Ha a helyi vitás ügyekben szeretne válaszokat kapni, kérem, forduljon a helyi szerkesztőségekhez vagy a helyi hatóságokhoz. Ha pedig a sajtó függetlenségével kapcsolatban késztetést érez magában a cselekvésre, kérem, az előbb említett jobbikos médiumok ügyében kezdje meg tevékenységét. Ehhez a munkához sok sikert kívánok. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban. - Közbeszólás a Jobbik padsoraiból: Éljen a TV2! Éljen Habony Árpád! - Dr. Varga László: Az a probléma, hogy közpénzből van finanszírozva, államtitkár úr!)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem